Eltitkolt üzbég áldozatok?

Bűnözők követtek el fegyveres akciót Andizsánban, ahol a helyiek szerint nem volt tüntetés sem - nyilatkozta egy üzbég lapnak az EBESZ taskenti képviseletének vezetője. Miroslav Jenea szerdán külföldi újságírókkal és diplomatákkal járt a kelet-üzbegisztáni városban.

Korábbi tudósítások szerint a 300 ezres városban tüntetés zajlott, amelyet a belbiztonsági erők fegyverrel zavartak szét. Az akcióban, valamint a lázadók által bevett börtön és helyi kormányzati épület visszafoglalásában ötszázan haltak meg. Iszlam Karimov elnök tagadta, hogy fegyvertelenekre lőttek volna. Hivatalosan 169 áldozatot ismertek el - hangsúlyozva, hogy azok fegyveres ellenállók voltak.

Jenea nyilatkozata váratlan, annak fényében, hogy Karimov napokon keresztül nem járult hozzá újságírók andizsáni látogatásához. A szerdai viziten negyven újságíró, nagykövetek és diplomaták vettek részt. A Nyezaviszimaja Gazeta tudósítása szerint a börtön előtt - ahol a lázongás kezdődött - frissen aszfaltoztak. A kíséretet vezető üzbég belügyminiszter nem járult hozzá, hogy megtekintsék azt a parkot, ahol a korábbi hírek szerint a holttesteket őrizték és eltemették. Zakir Almatov kijelentette, hogy a vád képtelenség, hiszen muzulmánokat nem lehet temetőn kívül elhantolni. A helyiekkel való beszélgetés kimerült abban, hogy az újságírók találkozhattak két férfival.

Helyreállt a rend az üzbég-kirgiz határon. Tegnaptól a határmenti Karaszu város üzbég oldalán ismét ellenőrzik a forgalmat. A múlt heti andizsáni lázongások után ezen a ponton keresztül félezer ember menekült át a kirgiz oldalra. A kirgiz hatóságok nemzetközi szervezeteket kértek fel a sátrakban elszállásoltak megsegítésére.

Üzbég katonák pihennek a kirgiz határ közelében
Üzbég katonák pihennek a kirgiz határ közelében
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.