Kuncze-interjú az Erdélyi Riportban

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a múlt héten tett látogatást Bukarestben, ez alkalomból interjút közölt az Erdélyi Riport című nagyváradi hetilap.

A romániai magyarság az európai uniós csatlakozástól várhatja sorsa javulását. A romániai kisebbségi törvényt mielőbb el kell fogadni - fejtette ki Kuncze Gábor.

A politikus szerint Románia EU-csatlakozása egyaránt érdeke Romániának és a romániai magyarságnak, ez utóbbi ugyanis ettől várhatja a határok eltűnését és önnön sorsa javulását. A Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokon Kuncze felvetette a csíkszeredai főkonzulátus ügyét is. A képviselet létrehozásáról évek óta tárgyal a magyar és a román fél.

"Úgy látom, hogy a román politikai élet, beleértve a miniszterelnök urat is, most a kisebbségi törvényre összpontosít, ezért először az fog terítékre kerülni. Bízom benne, hogy rövidesen elfogadják a törvényt" - fogalmazott a szabad demokraták elnöke, aki szerint a főkonzulátus ügye egy következő lépés lesz. Megjegyezte: a román kormányfő a tárgyalásokon nem érvelt ellene.

Az észak-erdélyi autópálya kapcsán az Erdélyi Riport munkatársa emlékeztetett: a román kormányfő a magántőke bevonásának lehetőségét említette. Elképzelhető, hogy magyarországi nagyvállalkozók is beszállnak az építkezésbe? - tette fel a kérdést, amelyre Kuncze így felelt: "Nem hiszem, mert nagy összegről van szó, és a magyar magántőkét nem vélem olyan erősnek, hogy képes lenne erre".

Ha szóba jön a magántőke, akkor elsősorban nagy bankok lehetnek érdekeltek, de az Európai Beruházási Bank is elképzelhető mint finanszírozó, és talán a Bechtel is tesz annak érdekében, hogy megfelelő finanszírozási formát találjon - fejtette ki az SZDSZ elnöke, aki ugyanakkor nem zárta ki magyarországi bankok részvételét, ha kialakíthatóak a feltételek. "Ennek a beruházásnak a nagyságrendje óvatosságra inti a magyar bankokat - tette hozzá.

Kuncze egy kérdésre válaszolva megismételte pártja korábban is többször hangoztatott álláspontját, miszerint támogatja a Szülőföld Alapot, mint minden olyan kezdeményezést, amely úgy javít a határon túli magyarság helyzetén, hogy a határon túli magyarok ott keressék a boldogulásukat, ahol születtek.

Ha viszont valaki úgy dönt, hogy Magyarországon akar élni, el kell hárítani mindazokat az adminisztratív akadályokat, amelyek jelenleg nehezítik a döntés érvényesítését - mondta a politikus. "Mi ezeket a lépéseket fontosnak tartjuk, de sokkal fontosabbnak véljük a konkrét segítséget" - tette hozzá. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.