Súlyos viharkárok, fennakadások több megyében

Pest megyében a vihar Érd, Monor, Cegléd térségében okozott gondokat. Hajdú-Biharban és Szabolcsban fák, tűzfalak, kémények dőltek, a házak tetejét érte kár. Borsodban megáradó patakok veszélyeztetnek egyes településeket.

Több mint hétszáz esetben riasztották a tűzoltókat az éjszaka folyamán az országon szerdán délutántól átvonuló vihar okozta károk miatt - közölte csütörtök reggel Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A szerdai vihar az ország minden megyéjét érintette, szinte mindenütt károkat okozott, de a legtöbb helyen csak kisebb károk voltak.

A vihar elsősorban Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében okozott károkat. Mindkét megyében fák dőltek ki, tűzfalak, illetve kémények dőltek le és a házak tetőszerkezetét érte károsodás.

Hajdú-Bihar megyében Hosszúpályi és Hajdúbagos településeken, továbbá Debrecenben és környékén voltak a nagyobb károk, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Nyírlugos, Csenger és Tyukod települése szenvedte a legnagyobb károkat.

Jelentős károkat okozott az ország felett átvonuló vihar Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csütörtökre virradó éjjel, a megrongálódott lakóházakból Csengerben 9 felnőttet és 14 gyermeket kellett kiköltöztetni és rokonoknál elhelyezni.

A 100-150 kilométeres erősségű szél a dél-nyírségi, a beregi és a kelet-szatmári településeken okozta a legtöbb kárt. Csengerben az eddigi felmérések szerint 100 millió forintot meghaladó kár keletkezett az épületekben. A kisvárosban a lakóházak mellett a Makovecz Imre építész tervezte, faszerkezettel kombinált közintézmények közül súlyosan károsodott az iskola, a gimnázium, a sportcsarnok és a polgármesteri hivatal épülete is. Az elöntött sportcsarnokból csütörtök reggelig a vizet nem tudták eltávolítani a tűzoltók, így a létesítmény belső berendezései is tönkrementek.

Nyírpilisen 100 lakóépület tetejét bontotta meg a szél, mintegy 20 otthon súlyosan károsodott. A tűzoltók csütörtök reggelig dolgoztak az életveszélyes tetők lebontásán, illetve 1500 négyzetméter fóliával takarták le a tetőszerkezet nélkül maradt házakat.

Lakások rongálódtak meg a beregi Tiszaadonyban is, ahol tűzfalakat döntött le a szél.

Az éjszaka folyamán 222 helyre riasztották Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tűzoltóit, akik jelenleg is dolgoznak több településen. Mátészalkán és Nyírbátorban szabadnapos tűzoltókat is berendeltek, hogy a segélykéréseket teljesíteni tudják.

A Pest megye területén szerda késő estétől csütörtök hajnalig átvonuló zivatar miatt összesen 36 esetben riasztották a tűzoltókat, legtöbbször a házak pincéiben álló víz kiszivattyúzására, két alkalommal pedig a villám keltette tűz miatt - közölte a tűzoltóság ügyeletese csütörtök reggel. A vihar elsősorban Érd, Monor, Cegléd térségében okozott gondokat - mondta Versics Gábor őrnagy.

Érden és Dabason a lesújtó villám melléképületeket lobbantott lángra, a tüzet azonban rövid időn belül sikerült eloltani. Monoron egy építkezés területén több 100 köbméternyi mennyiségben gyűlt össze az esővíz, kiszivattyúzására több egységet is be kellett vetni az éjjel. Ráckeve és több környékbeli helység házainak pincéit öntötte el a hirtelen lezúdult csapadék, 15 tűzoltóegység 80 embere vett részt a szivattyúzásban, kármentesítésben.

Somogy megyében a kidőlt fák fennakadásokat okoztak a vasúti közlekedésben.

Kamionokat borított a szél Vasban

A viharos erejű szél miatt két kamion is felborult csütörtökön reggel a 86-os számú főúton Szombathely határában; a műszaki mentés idejére a főutat teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelik.

A balesetben nem sérült meg senki, veszélyes anyag sem került az útra, a felborult kamionok azonban torlódást okoznak a reggeli forgalomban. A rendőrség a Győr irányából Szombathely felé tartókat már a 88-as főútnál Sárvár-Ikervár irányába tereli, a Szombathelyről kifelé igyekvőket pedig Vép felé irányítják.

Áradó patakok Borsodban

Borsodban házakat veszélyeztetnek a megáradt patakok, Emődön, Vattán, Abaújszántón, Sajóbábonyban és Sajószentpéteren a házak környékéről és a pincékből folyamatosan szivattyúzzák a vizet.

A szerdai hatalmas mennyiségű csapadék miatt csaknem negyvenszer vonultak a tűzoltók szivattyúkkal és homokzsákokkal Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a mentési munkálatok jelenleg is tartanak.

Abaújszántón huszonöt házat veszélyeztet a víz, itt hat munkagéppel dolgoznak, Vattán az átereszeket takarítják, mert a lezúduló törmelék elzárta a víz útját, így az a lakóépületek felé folyik. Éjszaka Emődön és Sajóbábonyban homokzsákokkal védték a házakat a megáradt patakoktól; Sajószentpéteren állatokat veszélyeztetett a lezúduló csapadék, itt folyamatosan szivattyúzzák a vizet.

A megyében árvíz miatt lezárták a 3307. számú út megyehatár és Ároktő közötti szakaszát, illetve összsúlykorlátozást vezettek be a Kesznyéten-tiszaújvárosi útszakaszon az útalap elázása miatt. A körülbelül harminc centiméteres vízátfolyás miatt lezárták az Aranyosi-völgyben vezető utat, valamint a Rakaca-Rakacaszend közötti szakaszt.

Greutter Antónia, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. kommunikációs munkatársa arról számolt be, hogy a szélvihar miatt  Mezőcsáton, Gelejen és Sajógalgócon meghibásodott a kisfeszültségű hálózat, emiatt több tucat fogyasztó maradt ideiglenesen áram nélkül. 

Rakacaszenden házak kerültek veszélybe

A Borsod megyei Rakacaszenden házakat veszélyeztet a víz, több településen  pedig áramkimaradás van a szélvihar miatt - mondta Lukács Attiláné polgármester.

A szerdai hatalmas mennyiségű eső következtében Rakacaszenden megáradt a Rakaca-patak, a hömpölygő víz a községbe vezető utat is elzárta; "a vízfolyás mindkét oldalán házak vannak,  itt még homokzsákokkal sem tudunk védekezni" - közölte Lukácsné.

Az iskolában szünetelt a tanítás, mert a busz sem tudott bejutni a faluba, ahol a "település lakói próbálják menteni a menthetőt" -  tette hozzá. A patak áradásán kívül a belvíz is fenyegeti a falut; a  veszélyeztetett házakat homokzsákokkal vették körbe.

Másodfokú készültség a Taktán

Jelentősen emelkedett a Takta folyó vízszintje, ezért elrendelték a másodfokú árvízvédelmi készültséget - közölte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője csütörtökön reggel. A szerdai özönvízszerű esőzés újabb árhullámot indított el a Taktán, a vízállás csütörtök hajnalra 312 centiméterre emelkedett az előző reggeli 232 centiméterről.

Gondok a vasúti közlekedésben

Több helyen okozott gondokat a vasúti közlekedésben az országon szerda délutántól átvonuló vihar; Debrecen és Hajdúszoboszló között még vonatpótló autóbuszok járnak, a dél-balatoni vasútvonalon viszont már menetrend szerint közlekednek a vonatok - közölte a MÁV Rt. szóvivője csütörtök reggel.

A Debrecen és Ebes közötti vasútvonalon a viharos erejű szél fákat döntött a vasúti pályatestre, leszakadt a vezetékrendszer, vezetéktartó oszlopok dőltek ki, emiatt jelentős késéssel közlekedtek a vonatok. A vasúttársaság dolgozói a délelőtti órákban elvégezték a kidőlt fák eltávolítását, a megrongálódott vezetékrendszer helyreállítását, és helyreállt a közlekedés.

Az utasokat Debrecen és Hajdúszoboszló között vonatpótló autóbuszok szállítják. Az InterCity Rapid vonatok Debrecen-Füzesabony-Hatvan felé kerülnek, a Tisza expressz Miskolc érintésével közlekedik, a Budapest-Nyíregyháza közötti InterCity vonatok pedig Karcag-Tiszafüred-Debrecen érintésével, ugyancsak kerülő útvonalon közlekednek. Késésekre azonban ennek ellenére is számolni kell - közölte.

A dél-balatoni vasútvonalon szerda este 11 órára helyreállították a vihar következtében leszakadt felsővezeték-rendszert, így ott a vonatok már menetrend szerint közlekednek.

Szerdán ezen a vonalon körülbelül 15 vonat közlekedése vált bizonytalanná a viharos időjárás miatt, a vonatok órákat késtek. Több helyen az esti órákban csak vonatpótló autóbuszokkal utazhattak az utasok. A nemzetközi gyorsvonatokat és az IC-járatokat kerülő útvonalon közlekedtették.

A vihar okozta károk felmérése még nem fejeződött be, de a jelenlegi becslések szerint a vasúttársaság kára akár a 100 millió forintot is elérheti. (MTI)

Eltakarítják a viharkárokat Berettyóújfaluban
Eltakarítják a viharkárokat Berettyóújfaluban
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.