Történt egyszer, hogy Terka a patikából jövet otthon vette csak észre: estére pénztárcája némileg megvastagodott. Ilyen emberemlékezet óta nem fordult vele elő. Kisvártatva - némi sör meg vodka után - rájött, hogy aznap a gyógyszertárban járt utoljára, csakis ott adhattak neki vissza többet, mint amennyi visszajárt. Reggel az utolsó ötezresét vette elő - ez valamikor a hó közepén történt -, s a patikusnő úgy váltotta fel, mintha Terka tízezressel fizetett volna.

Egy szó, mint száz, a hirtelen jött pénz égette Terka tárcáját. Először is Luka bácsihoz fordult: adjon neki jó tanácsot, mitévő legyen. "Terka, te hangyás vagy, hát mit tennél vele, először is kifizeted az adósságaidat, majd vásárolsz valamit, s a többit meg elisszuk a Roziban" - hangzott Luka bácsi projektje. Terkát azonban más fából faragták. Ott motoszkált benne valami "kísértés a jóra" (copyright by Brecht), hogy advent idején, hiszen karácsony közelgett - valami klasszat cselekedjen. Terka persze nem gondolta ezt így át, de mégis. "De Luka bácsi, nem bírom én ezt elkölteni, ha legközelebb odamegyek, hogy nézzek én ott a többiek szemébe?" "Sehogy" - így Luka bácsi.

Száz szónak is egy a vége: Terka fogta a telefont, akkor még nem volt mobil, hívta a körzeti rendelőben Klárika doktornőt, aki megmondta neki a gyógyszertár számát. Terkának a sör meg a vodka hatására, meg különben is, december közepén már korán sötétedik, nem volt kedve lemenni a sáros-ködös utcára. Arra gondolt, hogy közelednek a jeles napok, a gyógyszerészlányoknak sincs fölösleges ötezresük az ünnepek előtt, így hát felcsörgette a patikát. Sivítozás-sírás-jajgatás fogadta a lényegre törő kérdést: "Csajok, nem hiányzik ötezer forint? Azt hiszem, rosszul adtatok vissza." Dehogynem. "A jóisten áldjon meg, Terka" - hálálkodtak neki, mikor másnap reggel visszabotorkált a pénzzel.

A patikuslányok egyből szívükbe zárták őt, s azóta, ha hosszú sor kígyózik a pult előtt, Terka mindig soronkívüliséget élvez. Már persze akkor, ha, mondjuk hó közepén akad még pénze a gyógyszert kiváltani. "Tudod, Luka bácsi; a patikában a hitel alma" - mondogatja.

A Zsálya időközben sokat változott. Az ajtó mellett az ablakok is rácsokat kaptak, és - mint a trafikos- meg az újságosbódét - a patikát is biztonsági riasztóval kötötték be a rendőrséghez. Biztos, ami biztos. A patika belülről is gazdagodott, ivóvíz-automatát szereltek fel, amelyet két nagy szobafenyő takar el, s ha valaki le akarja öblíteni a pirulát, először kisebb tajgán kell átvergődnie, hogy kortynyi vízhez jusson.

Az antivilágban még nem volt ekkora választék a boltban. Be kellett érnünk a gyógyszerekkel, áruk pedig nevetségesen alacsony volt. Vitték a patikaszereket, mint a cukrot. Ma meg? Az eladókisasszonyok nem győzik tapintattal: "A doktor úr megmondta, hogy mennyibe kerül?" Gyakori módszer: idős nénik odaadják a pénztárcát, és rábízzák a patikus hölgyekre: válogassák ők ki a sok egy- meg kétforintos közül a vagyont érő százasokat. Ez bizony gyakran nem jár eredménnyel, és ilyenkor az idős nénik elsomfordálnak, mintha nekik kellene szégyellniük a pénztelenséget. "Majd nyugdíj napján visszajövök, aranyoskám" - mentegetőznek ilyenkor.

A Zsályában hirdetés hirdetés, szórólap szórólap hátán, csak győzzük válogatni. Bőrkeményedésre, hátfájásra, fej- és egyéb nyavalyára ajánlanak természetes gyógymódokat, akupunktúrát, miegymást. Mindezt természetesen a fizetőképes vendégeknek ajánlják. Van itt már fogkrém, szemhéj-ránctalanító meg egyéb kenceficereklám. De hát Terkáék a szappant meg a fogpasztát nem itt vásárolják.

A patika népének egy része közgyógyellátást vesz igénybe. És nincs is mindig tajkártyája.

Bent már régen nemcsak patikaszerek kaphatók