Az inkubátor csak a végső megoldás

Leginkább a megelőzést, a krízisgondozást támogatják az inkubátorprogram kigondolói és gazdái. A megoldások között csak egy, de az utolsó lehetőség, hogy inkubátorba helyezze gyermekét a válsághelyzetben lévő anya, ezért az ilyen válságok kialakulását megelőzni segítő programokon, a szakemberképzésen, a felvilágosításon és a prevención kell lennie a hangsúlynak.

- A válsághelyzetben lévő kismamák komplex segítségre szorulnak - erősítette meg Korózs Lajos, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára a babamentő programról tartott konferencián, ahol válaszokat kerestek azokra az aggályokra, amelyeket gyermekvédelmi szakemberek fogalmaztak meg az inkubátorok használatával kapcsolatban. Herczog Mária szociológus szerint ugyanis a gyermekvédelmi törvénynek és az ENSZ-egyezménynek is ellentmond az a törekvés, hogy az anya lemondó nyilatkozatát az egész család lemondásaként értékeljük, és meg se próbáljuk a gyereket a családban elhelyezni.

Garamvölgyi György, a Schöpf-Merei Kórház és Anyavédelmi Központ főigazgatója szerint a babamentő program ma már nem arról szól, hogy az anyák inkubátorban hagyják a gyermeküket, hanem arról, hogy a kórház komplex segítségének köszönhetően döntő többségük hazaviszi kicsinyét: 1996 óta 1318, válsághelyzetbe került terhes anyát vett gondozásba a kórház, és 83 százalékuk gondolta később úgy, hogy hazaviszi gyermekét. Megoldatlan finanszírozási probléma viszont az intézmény számára az - tette hozzá -, hogy a krízishelyzetben lévő anyák átlagosan 105 napot töltenek az intézményben.

Korózs Lajos
Korózs Lajos
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.