Kevesen vannak vele tisztában, hogy miről is van szó egyáltalán. A szenvedélyes megnyilatkozások alapján azt hihetnénk, hogy valaminő szent és parttalan szabadságról, olyasféle magasztos dologról, amiért a keresztes háborúkat vívták, vagy amiért Petőfi lángolt. Az egyetemek történetét áttekintve viszont azt látjuk, hogy az egyetemi döntések szabadságfoka mindig is nagyon korlátozott volt minden szempontból. A középkorban is, az újban is.

Érdeklődéssel olvasom képviselőink felszólalásait a parlamenti naplóban. Az autonómia fogalma több mint százszor szerepelt a két áprilisi vitanap felszólalásaiban, többnyire az irányítótestülettel összefüggésben. E körül sűrűsödnek az indulatok. A patkó egyik oldalán az autonómia kiterjesztéséről, a másikon a sárba tiprásáról beszélnek. A törvény előterjesztője szerint "...egy board jellegű testület létrehozása ezeknél az intézményeknél nem az autonómia szűkítését, hanem kifejezetten a bővítését szolgálja". Az egyik honatya aztán mégis arról kesereg, hogy a "törvénytervezet... megszünteti az intézményi autonómiát." Világos, hogy a különböző pártok képviselői egészen mást értenek autonómián.

Kedvenc hivatkozási alap a Magna Charta Universitatum, az Egyetemek Magna Chartája, melyet 1988-ban adtak ki. Az egyik képviselő így idéz belőle: "ahhoz, hogy a felsőoktatás a szükségletekhez és a társadalom folyton változó feltételeihez alkalmazkodni tudjon, két dolog meghatározóan szükséges: az intézmények függetlensége és autonómiája". Sajnos az idézet hiányos és félrevezető. A teljes szövegből kiderül, hogy szó sincs parttalan függetlenségről: "Hogy (az egyetem) kielégíthesse a kor szükségleteit, kutatási és oktatási tevékenységének minden politikai és gazdasági hatalommal szemben erkölcsi és szellemi vonatkozásban függetlennek kell lennie". Erkölcsi és politikai függetlenségről van szó, semmi másról. Szó van még a Chartában a kutatás, az oktatás és képzés szabadságáról mint az egyetemek életének alapelvéről, de szó sincs az egyetemek egészének függetlenségéről, szabadságáról, különösen nincs szó irányítási formákról és gazdálkodási függetlenségről.

A Charta egyáltalán nem foglalkozik az egyetemek irányítási rendszerével, s nem határozza meg az autonómia fogalmát sem. Mindössze annyit mond, hogy "a földrajzi helyzetből és a történelmi hagyományokból fakadóan különbözőképpen megszervezett társadalmakon belül az egyetem autonóm intézmény." Ebből az következik, hogy az autonómia nem abszolút kategória - tartalma, megjelenési formája, mozgástere országonként változhat. Az alapelvek a politikai és a gazdasági hatalomtól való elkülönülést hangsúlyozzák és az egyetemek erkölcsi-szellemi függetlenségét emelik ki - a döntési szabadság erre korlátozódik.

Az egyetemi autonómia mibenlétének részletesebb kifejtése nagyobb teret igényelne - ezt legutóbbi könyvemben meg is tettem (Rendszerváltás a felsőoktatásban - Bologna folyamat, modernizáció, Akadémiai Kiadó, 2004). De talán egy rövidebb összefoglalás is hasznos lehet. Az originárius elmélet szerint az autonómia egyes közösségeket "eredendően" megillet, azaz az autonómiát nem az állam határozza meg, az nem az államtól származik. A derivatív elmélet szerint az autonómia forrása mindig egy magasabb (pápai, fejedelmi, állami stb.) hatalom. Autonómia csak akkor és annyiban létezik, amennyiben az állam lead a saját hatalmából. A modern államokban az egyetemek tekintetében ez utóbbi - a derivatív - szemlélet az uralkodó.

Az autonómia tehát nem abszolút kategória - az adott ország társadalmi berendezkedésének, nemzeti kultúrájának a függvénye, annak történelme során alakul ki - következésképpen országonként és koronként változhat tartalma, megjelenési formája, mozgástere.

Az államtól való gazdasági függés mértéke az autonómia mértékére nézve meghatározó. Amennyiben az állam az egyetem minden működési költségét fedezi, annak autonómiáját minimális szintre szorítja le. Ahogy az állam visszavonul a teljes körű finanszírozástól, úgy növeli az egyetem autonómiáját. Ekkor viszont a tudáspiac korlátozza az egyetemek döntési szabadságát, hiszen a hiányzó működési költségeket az egyetemek a tudáspiacról fedezik (tandíj, külső kutatási megbízások, adományok, pályázatok stb.).

Az Egyesült Királyságban az állami befolyás csökkenése erősítette az egyetemi autonómiát, de az egyetemek még nem kerültek erős függésbe a piactól. A skandináv egyetemeknél az állami támogatás jelentősebb maradt, az államtól való pénzügyi függés erősebb, következésképpen az autonómiájuk az angol egyetemekéhez képest gyengébb. Az Egyesült Államokban esett vissza legdrasztikusabb az állami támogatás, tehát az amerikai egyetemek kénytelenek voltak fokozottabban a piac felé fordulni. A folyamat önmagát erősíti: a piac befolyásának erősödése az állami gyeplő további lazítását követeli meg. Az amerikai egyetemeknél az autonómia kezdeti erősödése után ez az erősebb piaci befolyás és függés ismét az autonómia gyengüléséhez vezet: az üzleti világ, a tudáspiac kezd diktálni.

Az autonómia alakulása tehát bonyolult, nehezen áttekinthető jelenség. Jobb megértését egy metafora segítheti. Vegyük a delfinek esetét. Ezeknek a kedves állatoknak a természetes élettere a végtelen óceán, a nagy tengerek. Ha eltekintünk az utolsó évszázadok emberi tevékenységétől, itt zavartalanul élhetik életüket. Döntéseikben nem korlátozottak: szabadon választhatják meg a nekik legkedvezőbb tartózkodási helyeket, vonulási irányaikat. Találnak megfelelő táplálékot, képesek külső segítség nélkül fenntartani magukat. Az adott természeti környezetben függetlenek: életük, ha nem is felhőtlen, de szabad. Ha néhány delfint egy sós vizű tóba helyeznek át, mozgásterük erősen lecsökken, elegendő táplálékot önállóan már nem találnak, külső segítség nélkül elpusztulnak. A túlélés ára a korlátozott döntési szabadság - ez esetben szabadság helyett már csak autonómiáról lehet szó. Tovább romlana a helyzetük, ha pl. egy floridai tengeri akváriumba kerülnének. Döntési szabadságuk ekkor már olyan csekély, hogy autonómia helyett csak rabságról beszélhetünk.

Az egyetemek sohasem voltak függetlenek, mindig is rászorultak a külső támogatásra. Ezért beszélünk autonómiáról függetlenség és szabadság helyett. Bárkitől is jött ez a támogatás (az egyháztól, az államtól vagy üzleti élettől), ez minden esetben autonómiájuk megváltozását is magával hozta. Ma az állam világszerte egyre nehezebben viseli el a tömegoktatás terheit, kisseb részt vállal a működési költségekből. Az egyetemek egy "nagyobb tóba" kerülnek, ahol a táplálék egy részét már maguknak kell megszerezni. Ennek révén növekszik az egyetemek autonómiája, mindaddig, amíg túl erős függésbe nem kerülnek az új "gondozókkal". Ezt az új közeget nevezik "akadémiai kapitalizmusnak", ami alapvetően új környezeti feltételeket jelent, másfajta alkalmazkodást kíván meg. Az egyetemi autonómiát most majd egy másik oldalról, a tudáspiac felől fenyegeti veszély.

Az egyetemek persze korlátozás nélküli széles körű autonómiát szeretnének, a működést teljes körű állami támogatással - a más pénzéből. Az adófizetők pénzéből. Óhajnak szép, de ilyen konstrukció valószínűleg csak egy törpe olajállamban lehetséges, nem a mai Európában és pláne nem Magyarországon.

A szerző egyetemi tanár