"A szilveszteri kavalkád semmiben sem különbözött egy erős balatoni, össznépi kivonulástól. Csak éppen ez az Arab tenger volt, az ország pedig India, és az emberek sem fehérek voltak, hanem feketék. Szóval igazából teljesen más volt. A néhány nap alatt otthonunkká vált nyugalmas partszakasz megtelt a szilveszterező helyiekkel, nem tudom, a fehérek hol ünnepeltek, de egyáltalán nem bántam, hogy máshová mentek. A hosszú parton végig - ameddig a szem ellátott - tüzek égtek, az éttermek elé épített parketteken folyt a mulatozás, bömbölt a zene, félpercenként robbantak a petárdák, és repültek az égboltra a tűzijátékok. Andy sokszor cikizte az indiaiakat, hogy milyen bénán táncolnak, ugrálnak, és össze-vissza lengetik a karjukat. Hát most aztán mindenki lengetett, ahogy csak bírt. És persze mi is. Éjfélkor lángba borult a part, minden egybefüggő tűzijátékesővé változott, az emberek sikítoztak, és én éreztem, hogy rajtam kívül még többezren gondolják ezekben a percekben, hogy semmi jobb nem történhet velük, mint Goán adni életet egy új évnek.

A Báróúr volt az első, akinek újévi jókívánsága beérkezett. Jól kitalált, visszautalós, könnyfakasztóan érzelgős üzenet volt. Persze tudtam, hogy ezzel azt jelzi, most éppen velem szeretne lenni, mert valami nem az ő akarata szerint történik az új, elsöprő szerelemben. Talán unatkozik is, és a régi játékszer kéne neki, hogy egyensúlyba hozza az egóját. Képtelen voltam már hinni benne, hogy a kapcsolatunk valaha is a szerelem közelében járt. Nagyon szánalmasnak láttam őt. Moliere kapzsi hőse jutott eszembe, akit gyerekkoromban mindig úgy képzeltem, hogy szétvetett lábakkal ül a földön, körülötte csilingelő fémpénzek szanaszét, ő pedig eszelősen kaparja maga felé az érméket: 'Még ezt is! Ez is az enyém! Mind az enyém! Mindet akarom!'. Neki is mindenki kellett, mert az a csalfa gondolat vezette, hogy a benne dúló elégedetlenséget csakis a játékába bevont szereplők enyhíthetik. Kellett az a nő is, akit aktuálisan hülyített, kellettem én is, akit a szanatóriumba befizetett, és ki tudja, hány játékszere volt még, akinek patetikus üzenetet küldött a Szilveszter apropóján. Miközben egyiktől sem kapta meg, amire vágyott. És mindez azért, mert képtelen volt önmagával számot vetni.

És akkor újra átismételtem a tényeket. Hiába szerettem még mindig az összes gyarlóságával együtt, a Báróúr néhány digitális jel volt csupán, két hónapra és többezer kilométerre tőlem, egy másik nőnek a karjaiban és ölében. Kísértetként követett ugyan, de ez a kísértet csak az én fejemben létezett. Magamnak találtam ki, mert jó volt áltatni magam azzal, hogy a szerelmünk kerékkötői nem mi magunk vagyunk, hanem rajtunk kívül álló okok, magasabb rendű késztetések. Pedig egyedül csak mi tehettünk róla, hogy így történt. Az igaz szerelembe és a hűségbe vetett hitem romokban hevert, ezért úgy döntöttem: elérkezett az idő, hogy odaadjam magam egy másik férfinak." (...)

Majd így folytatódott az este: "Láthatóan voltak szabad szobák, a kulcsok halomszám lógtak a

pult mögötti falon. Ennek ellenére az igazgató csak annyit mondott, hogy üres szoba márpedig nincs. Fanzy már majdnem felrobbant mérgében, de további lehetőség után nyúlt. Felajánlotta, hogy dupla árat fizet a saját szobájáért. De ez sem segített. Az igazgató a fejét csóválta, mire Fanzy bedobta, hogy megadja az ötszörösét is, csak engedjenek fel végre. Mintha hájjal kenegettek volna, de jól tudtam, hogy az ádáz küzdelem egyáltalán nem nekem szól, hanem annak az európai nőnek, aki az ünnepi forgatagban lehetőséget adott rá, hogy megkóstolják. Tisztában voltam vele, hogy kuriózum vagyok a helyieknek, ők viszont azt nem tudták, hogy nekem ők mindössze a rehabilitációm eszközei, és szinte teljesen mindegy volt, kit választok. Tulajdonképpen ennél jobb felállás nem is létezhet egy alkalmi kapcsolathoz. Mindenesetre eléggé eluntam a parttalan vitát, néztem az igazgatót és a recepcióst, akik hihetetlenül jeges arccal álltak, és a tekintetükkel mintha azt mondták volna, hogy "Te kis hülye bombayi, csak nem képzeled, hogy ilyen egyszerűen hozzájuthatsz a fehér csemegéhez! Oldd meg, ahogy tudod, mi biztosan nem fogunk segíteni!" És akkor úgy döntöttem, hogy a mozit berekesztem."

Tovább a blogba