Célzott vita a támogatásokról

A Fidesz-frakció önkormányzati kabinetvezetője, Pápa polgármestere, Kovács Zoltán szerint hátrányos megkülönböztetés éri az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, alig kapnak a címzett támogatásokból. Az idén 78 település kap ilyen pénzt, ebből 48 kormánypárti önkormányzat által vezetett, és csupán négy fideszes. Az ellenzéki politikus kifogásolta, hogy a kormánypártok néhány szocialista vezetésű önkormányzat esetében eltekintenek a címzett támogatások törvényi feltételeitől. Példaként említette a barcsi kollégiumot és egy makói tanmedence építését.

Nem éri hátrány az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat - reagált Jauernik István, az MSZP-frakció munkacsoportjának vezetője. Szerinte nehéz eldönteni, hogy melyik önkormányzat számít ellenzéki vezetésűnek: az, ahol a polgármestere ellenzéki, vagy az, ahol a képviselő-testület. Elismerte viszont, hogy Kovács néhány konkrét esetben megfogalmazott aggálya megalapozott.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.