Eddig az volt, hogy a mai csendes recesszióban Németország, aztán Franciaország szépen átlépte 3%-os deficit határt – az állam költekezik, mert kétségbeesetten be akarja kurblizni a fellendülést. Németország egy darabig próbált igazodni, ígérgetett mindenfélét, de aztán aszonta, egye fene, most bedobunk mindent amink van, jöjjön az a fellendülés, aztán majd ha jól megy, visszafizetjük. (Mellesleg okosan költik a pénzt: oktatásra és főképp kutatás-fejlesztésre.) Mondom, eddig ez volt. Most Olaszország is felzárkózott a rossz fiuk közé: az eladósodás a GDP 100%-án is túl van, (a szabály 60% maximumot enged), a költekezés pedig már 6%-ot veri. (mondja az FT, május 13) És eszük ágában sincs betartani a maastrichti szabályokat: első a fejlődés, a gazdaság expanziója, nehogy má itt rekedjünk a recesszióban.

Mit lehet tenni? Szabály az szabály? Betartását ki kell kényszeríteni? Jöjjön a bünti?) Ilyen is volt, de aztán jött az enyhítés, a németek, franciák kaptak némi laufot, hogy most költegessenek, de pár év alatt tessék visszaállni a sorba. És persze volt olyan EU felszólaló is, hogy ezeket mivel ezeket a szabályokat „szép időben” hozták, - jól ment a gazdaság – ma képtelenség őket betartani. Most kemény idők járnak, kvázi recesszió van, lehetetlen betartani Maastrichtot,. tehát az EU változtasson a szabályokon. Ezt is elvetették, marad tehát a fű alatti egyezkedés: lehet költekezni, adósságot csinálni, - amennyiben a gazdaság bajban van. Aztán meglátjuk.

Ezt csak azért mondom, mert már 3 EU nagyhatalom jár ebben a cipőben. És példájuk, illetve az hogy itt felemlegetem őket, kicsit tanmese is – vagyis voltaképp saját gazdaságpolitikánkról (is) beszélek: mi is költekezünk, mi is túllépünk. És olykor nagy is a ribilió emiatt. De lám EU nagymenői esetében sem eszik olyan forrón a kását. Jó, vannak bizonyos keretek, melyeket ma is be kell tartani, de rossz időjárás esetén ki lehet lépni a maastrichti kényszerzubbonyból: csakhogy induljon be a fellendülés. Vagy – mint nálunk - maradjon fenntartható a fejlődés.

Persze nem árt vigyázni – mert van egy point of no return, ahonnan már az isten se hozza vissza a gazdaságot. Addig viszont csak menjen, mert tán mégis az a legfontosabb. (Mondom én a kicsit anarchista laikus.)