Drogpolitikai rémhírek nyomában
A híreket terjesztő médiumok ezzel azt az egyértelmű üzenetet küldik a magyar társadalom és a politikai döntéshozók felé, hogy a szigorú tiltáson alapuló szabályozási rendszerek alternatívái a fejlett világ országaiban is zsákutcának bizonyultak, ezért magyarországi bevezetésük végzetes hiba lenne. Mivel a magyar törvényhozás az Alkotmánybíróság decemberi döntése folytán jogalkotási kényszerbe került és a kábítószerekkel kapcsolatos büntetőpolitika újragondolásának kihívásával néz szembe, a közvélemény számára pedig más vitás kérdésekhez hasonlóan itt is fontos fogódzót jelentenek a nyugati minták és a nemzetközi tudományos eredmények, ezeknek a híreknek a politikai jelentőségét nem lehet lebecsülni.
A "szigorító Hollandiáról" szóló hírek egyik fő forrása az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrzési Hivatalának (INCB) ez évi jelentése, amely szerint a holland kormány "jelentős és döntő változást" hajtott végre cannabispolitikájában. Teszi mindezt egy olyan belső holland kormányügyiratra hivatkozva, amely elismeri, hogy "a cannabis nem ártalmatlan." Ebből valójában semmi változásra nem lehet következtetni a holland drogpolitikában, amely a közhiedelemmel szemben nem tekinti ártalmatlannak a cannabist, csak éppen a "társadalmilag elfogadható kockázatot" jelentő drogok (könnyű drogok) kategóriájába sorolja. A konzervatív holland kormány valóban végrehajtott bizonyos intézkedéseket (elsősorban a szomszédos államok nyomására), így ígéretet tett a határ menti városokban a drogturizmus elleni hatékonyabb fellépésre, és vizsgálatot indított az ún. "szupererős" cannabisfajták egészségre gyakorolt hatásával kapcsolatban. A füstmentes munkahelyekről szóló törvény elsősorban a nemdohányzók védelmét hivatott szolgálni és nem a cannabiskiskereskedelmi forgalma ellen irányul. Semmilyen jel nem utal arra, hogy a kormányzat a közeljövőben a coffee shop-ok tömeges bezárását vagy az eddigi holland drogpolitika elutasítását tervezné, sőt egy nemrégi felmérés szerint a holland polgármesterek kétharmada a cannabis teljes körű legalizációját támogatja.
A holland kormány valójában éppen tavaly hagyta jóvá a gyógyászati marihuána árusítását a gyógyszertárakban, illetve a heroinfenntartó programok országos kiterjesztéséről szóló határozatot fogadott el (a programon részt vevő heroinfogyasztóknak az orvosok ellenőrzött körülmények között heroint írnak fel). Rotterdamban nemrégen öregek otthonát nyitottak a heroinfogyasztók számára, cáfolva azt a tévhitet, hogy öreg alkoholista létezik, öreg drogos ugyanakkor nem. A holland heroinfogyasztók öregszenek (átlagéletkoruk nő), számuk viszont évtizedek óta stagnál. A coffee shop-ok száma már a kilencvenes évek óta folyamatosan csökken, az akkori 1200 coffee shop-ból mára már csak mintegy 800 maradt. Ez egyrészt a helyi szinten kialakított szabályzatot megsértő (pl. alkoholt is árusító vagy a reklámtilalmat megsértő) kávéházak bezárásának, másrészt a piac túltelítettségének tudható be, nem pedig a holland drogpolitikában bekövetkező alapvető fordulatnak. Victor Everhart, a holland Egészségügyi, Sport- és Népjóléti Minisztérium drogszakértője tavaly Magyarországon elmondta, hogy kormánya nem tervezi a coffee shop-ok bezárását, és hogy azokat valószínűleg kivonják majd a füstellenes törvény hatálya alól is. Ugyanő idén márciusban az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának (CND) 48. ülésszakán a fentebb említett INCB-jelentéssel kapcsolatban nem kevés iróniával jelentette ki, hogy kormánya örül annak, hogy az ENSZ végre kezdi megérteni és elismerni a holland drogpolitikát.
A hírek egy másik csoportja Nagy-Britannia állítólagos liberális drogpolitikájának bukásáról beszél. A történet háttere itt a 90-es évekig nyúlik vissza, amikor is a brit kormány és parlament számos tudományos kutatóbizottságot bízott meg azzal, hogy mérje fel a jelenlegi cannabishelyzetet és határozza meg egy sikeres cannabispolitika alapelveit. Ezek a bizottságok jelentéseikben (pl. Mulin-jelentés, Runciman-jelentés, ACMD jelentése stb.) egybehangzóan arra hívták fel a kormány figyelmét, hogy a cannabis egyre növekvő számú fogyasztóinak büntetőjogi üldözése mind emberi jogi, mind közegészségügyi, mind pedig költséghatékonysági szempontból elvetendő és hibás megközelítés. Egyes jelentések a cannabis piacának törvényes szabályozását, mások csupán a fogyasztók üldözésének felfüggesztését (dekriminalizáció) szorgalmazták. A kormány végül még ennél is sokkal kisebb lépést tett: a cannabist 2004-ben a veszélyesebb drogok B osztályából a kevésbé veszélyes drogok C osztályába helyezte át. Ennek az előnye ugyanakkor az, hogy a cannabis fogyasztóit ezután csak akkor állíthatta elő a rendőr, ha nyilvánosan vagy a közrendet zavaró módon hódoltak szenvedélyüknek. Az intézkedés hamarosan éreztette pozitív hatását a rendőri kiadások és munkaórák, illetve az őrizetbe vett fogyasztók számának mérséklődésében. Ennek ellenére a konzervatív oldalról kezdetektől rengeteg támadás érte a reformokat. Ezeket a támadásokat gyakran a tudományosság köntösébe öltöztették-öltöztetik, de valójában moralizáló jellegűek. Így például a hagyományosan reformellenes skót rendőri vezetők azt állították, hogy a cannabislefoglalások számának jelentős növekedése arra utal, hogy az enyhébb szabályozást a drogkereskedők a piac bővítésére használják ki. Ez az állítás két okból is cáfolható. Egyrészt, a rendőrség által lefoglalt drogok mennyiségét a társadalomtudományi kutatásban nem fogadják el a drogpiac alakulását mérő közvetlen indikátornak (mutatónak). A kutatások azt mutatják, hogy olyan időszakokban, amikor a rendőrségi lefoglalások aránya növekedett Amerikában és Európában, a drogok fekete piaci ára csökkent (ez is mutatja a tilalmi rendszer alacsony hatékonyságát). Másrészt pedig a reform egyáltalán nem enyhítette a cannabis kereskedőire kiszabható büntetési tételeket, sőt, éppen hogy szigorított azokon (az összes C osztályba tartozó drog kereskedelméért 14 év szabható ki). A változás tehát esetleg azt mutathatja, hogy a szigorítás hatástalan a kereskedelem megfékezésére.
A reformellenes, moralizáló lobbi számára pozitív változást hozott, hogy a liberálisabb szemléletű David Blunkett belügyminisztert a témában közismerten kontrának számító Charles Clarke váltotta fel, aki a választások szelétől meglegyintve a drogellenes kártyát is szerette volna kijátszani. Kapóra jött neki egy új-zélandi vizsgálat eredményeinek publikálása, amelyben a kutatók azt állították, hogy összefüggést találtak bizonyos elmebetegségek kialakulása és a cannabis napi szintű használata között. Maguk a kutatási eredmények éles kritikát váltottak ki más szakértőkből (pl. Mitch Earlywine-ból, aki a magyarul is megjelent Marihuána: a tudomány álláspontja című könyv szerzője). A kritikusok szerint ugyanis az új-zélandi kutatók egyoldalú és nem szabványos diagnosztikai módszert használtak, és az adatok elemzését sem végezték el megfelelően. Egy másik, a Maastrichti Egyetem kutatói által végzett vizsgálat pedig megerősítette azt az eddig is sejtett összefüggést, hogy a pszichózisra genetikailag hajlamos egyének esetében a cannabis intenzív fogyasztása növeli a tünetek megjelenésének valószínűségét (bár kérdés, hogy vajon nem éppen a jelentkező tünetek miatt szívnak-e cannabist egyfajta öngyógyításként). Szó sincsen tehát arról, hogy egyébként egészséges fiatalok a marihuána hatására tömegesen elmebetegekké válnának. Ráadásul tény az, hogy míg a 90-es években Európában a marihuána használata ugrásszerűen növekedett a fiatalok körében, a skizofrénia előfordulása jelentősen csökkent. Ha pedig a marihuána valóban "skizofréniát okozna", mint ahogy azt a megjelent sajtóhíradások sugallják, akkor ennek statisztikailag is nyoma kellene, hogy legyen. Mint azonban gyakran előfordul, a marihuána-szívás veszélyeiről szóló kutatási eredmények akkor is sokkal megértőbb fülekre találnak a médiában és a kormányzati körökben, ha kétségesek, mint a marihuána pozitív gyógyászati potenciáljáról, esetleg a jelenlegi politika hibáiról szólók. A belügyminiszter ezért felkérte a Kábítószerügyi Tanácsadó Bizottságot (ACMD), hogy vizsgálja felül a cannabis újraosztályozását. Mivel azonban az ACMD olyan tudósokból áll, akik a 70-es évek óta a dekriminalizáció szükségességéről győzködik a kormányzatot, kevés esély van arra, hogy felülvizsgálnák korábbi álláspontjukat. A Munkáspárt választási győzelmével pedig elhárult annak a veszélye, hogy egy esetleges konzervatív kormány szigorító intézkedéseket hajtson végre.
Egyelőre még nem tudni, mi lesz a kannabisz sorsa Nagy-Britanniában, az európai trendek ugyanakkor egyértelműen a fogyasztók büntetőjogi fenyegetettségének elhárítása irányába mutatnak. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) drogpolitikai honlapjáról (www.drogriporter.hu) letölthető egy táblázat, amelyben részletesen összegyűjtöttük az egyes EU-tagállamok drogjogi szabályozásának jellemzőit. Ebből a táblázatból az derül ki, hogy Magyarország mind a fogyasztókat sújtó absztrakt büntetőjogi fenyegetés, mind a gyakorlatban ténylegesen kiszabott büntetések szempontjából a legszigorúbb országok közé tartozik. A legtöbb EU-tagállamban ugyanis az illegális drogok személyes használat céljából történő tartása alapesetben nem von maga után büntetőeljárást, és nem fenyegetik az érintetteket börtönnel. Az "elterelés" is többnyire csak azokra a problémás droghasználókra vonatkozik, akik napi drogadagjuk beszerzése érdekében kisebb vagyon elleni bűncselekményeket követnek el, és nem az alkalmi fűfogyasztókra.
A szerző drogpolitikai programvezető
