Lázadás tört ki Üzbegisztánban

Felkelés tört ki péntekre virradóra a kelet-üzbegisztáni Andizsánban, a felkelők elfoglalták a város szigorúan őrzött börtönét és a megyei közigazgatás épületét, és harminc rendőrt foglyul ejtettek; az összecsapásokban legkevesebb húsz személy életét vesztette, és 34 megsebesült. Péntek délután a katonák tüzet nyitottak a tüntetőkre.

A 300 ezer lakosú Andizsán Üzbegisztán negyedik legnagyobb városa, Taskenttől, a fővárostól 400 kilométernyire keletre, a kirgiz határtól mindössze 40 kilométerre, a Ferganai-völgyben található. A városban az utóbbi években különösen erős volt az iszlám radikalizmus befolyása.

A zavargások éjfél tájban kezdődtek, amikor tízegynéhány gépkocsival fegyveresek érkeztek a városi börtön épületéhez, tüzet nyitottak az őrségre, kinyitották a börtönkaput, és kiengedtek mintegy kétezer foglyot (a börtönben négyezer rabot őriznek). A felkelők elfoglalták a helyi közigazgatás épületét is, és harminc rendőrt foglyul ejtettek. Az épület felől napközben szórványos lövöldözés hallatszott, a városközpontban több épület lángokban állt.

Fél órával a börtönfoglalás után a felkelők egy közeli katonai lakótelep ellen is támadást intéztek, ahol félezer hivatásos katona él. Andizsán központjában péntek délelőtt mintegy ötvenezren tüntettek, a helyszínen nem lehetett látni rendőröket. A város néhány kerületét lezárták, a rendfenntartó erők a belügyminisztérium megyei központjának épületében tartózkodnak.

Katonák tüzet nyitottak az összegyűlt tüntetőkre

Péntek délután katonák tüzet nyitottak a belvárosban összegyűlt tüntetőkre; szemtanúk közlése szerint legalább három ember meghalt. A város központjában mintegy ötvenezer tüntető gyűlt össze. Helyi lakosok szerint a város központját teljesen körülzárták katonákkal tömött páncélozott járművek, és a tömeg fölött csatahelikopterek köröznek.

A tüntetők egymás után mondják el hangosbemondókon követeléseiket, amelyeknek gyakorlatilag az a lényegük, hogy hatalomváltást akarnak a szegénységtől sorvadozó köztársaság élén.  Sarif Sakirov, a lázadók egyik vezetője a Centrasia.ru internetes  honlapon úgy nyilatkozott, hogy nem követelik Iszlam Karimov államfő lemondását, de a kormány menesztését igen.

Iszlám lázadás?

Iszlam Karimov üzbég elnök több más magas rangú üzbég vezető társaságában sürgősséggel Andizsánba utazott. Az elnöki sajtóosztály közlése szerint a fegyveres felkelő csoportot a rendfenntartó erők körülzárták, folynak a tárgyalások a lázadókkal, akik Oroszország, illetve személyesen Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetítését követelik. Rendfenntartó erők a város két pontján feltartóztatták a szökött rabokat. Az üzbég külügyminisztérium illetékese telefonon úgy nyilatkozott, hogy Andizsánban a helyi hatóságok urai a helyzetnek, és a közhivatalok normálisan működnek.

Megfigyelők szerint a felkelést az Arkamija elnevezésű szélsőséges iszlám szervezet hívei szervezték. Az Arkamija kapcsolatban áll a betiltott üzbég iszlám vallási párttal, a Hizb ut-Tahrir al-Iszlamival, amelynek célja egy nagy közép-ázsiai iszlám állam létrehozása. A párt tagadja, hogy erőszakos eszközöket használna fel céljaihoz. Üzbegisztánban a 2004. márciusi merényletek óta (47 halott) megsokszorozódtak a perek a muzulmán radikálisok ellen. A merényleteket a hatóságok a Hizb ut-Tahrir al-Iszlaminak tulajdonították.

Az andizsáni tüntetéseket az a per váltotta ki, amelyben 23 helyi üzletembert vádolnak radikális iszlám eszmék terjesztésével. Tavaly júniusban tartóztatták le őket azzal a váddal, hogy alkotmányellenes tevékenységet fejtenek ki, és az Arkamijához tartoznak. Helyi lakosok szerint Üzbegisztánban nincsenek vahhábiták, és a tüntetők csupán munkát és demokráciát követelnek.

A közép-ázsiai köztársaságban megszakították több külföldi televíziós csatorna adását, a CNN műsora helyén üzbég kulturális műsort sugároznak, az orosz NTV hírműsorának helyén zenei videoklipek láthatók, és nem fogható a BBC adása sem. Az üzbég állami televízió először pénteken késő délelőtt adott hírt az összecsapásokról.

A posztkommunista Iszlam Karimov elnök vaskézzel irányítja Üzbegisztánt, ahol egy amerikai támaszpont is található. Karimovot nemzetközi szervezetek hevesen bírálják az emberi jogok megsértése miatt. Ő azzal védelmezi álláspontját, hogy a radikális iszlám ellen harcol.

Lavrov szerint az üzbegisztáni helyzet stabilizálódhat

Üzbegisztán belügyének minősítette az andizsáni zavargás kezelését pénteken az orosz külügyminiszter, aki úgy látja, hogy stabilizálódik a helyzet. Szergej Lavrov közölte, hogy a taskenti nagykövetség szoros figyelemmel kíséri az Andizsánban lévő mintegy nyolcvan orosz állampolgár sorsát, és mindent megtesz a biztonságuk szavatolására.

Merényletkísérlet Izrael taskenti követségénél

Öngyilkos pokolgépes merényletet hiúsítottak meg pénteken a taskenti izraeli nagykövetség előtt, egy őr agyonlőtte a merénylőt - jelentette egybehangzóan a taskenti amerikai nagykövetség és az izraeli közszolgálati rádió. A rendőrség lezárta az izraeli nagykövetség utcáját, de tagadta, hogy bármilyen incidens történt volna.

Az amerikai nagykövetség saját honlapján sürgős figyelmeztetésben számolt be az öngyilkos merénylő lelövéséről, de esetleges további áldozatról nem tett jelentést. Az izraeli közszolgálati rádió szerint a követség egyik üzbég őre agyonlőtte a merénylőt, még mielőtt felrobbanthatta volna pokolgépét.

Mark Regev izraeli külügyminisztériumi szóvivő is megerősítette, hogy történt incidens, de részleteket nem árult el. Később a helyi rendőrség arról számolt be, hogy egy korábban elmegyógyintézetben kezelt és börtönviselt orosz munkanélkülit lőttek le, aki terepszínű katonazubbonya alatt robbanóanyagnak látszó fából készült tárgyakat rejtegetett, és azért lőtték le, mert nem volt hajlandó a földre feküdni a biztonságiak felszólítására.

Lezárták a kirgiz határt

Kirgizisztán bejelentette, hogy lezárták a kirgiz-üzbég határt a lázadás hírére. Aszkar Akajev kirgiz elnök rendszerét márciusban döntötték meg ellenzéki tömegtüntetések után.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.