- Elégtételt érez?

- Mindenki ezt kérdezi. És mindenkinek azt válaszolom: nem, egyáltalán nem. Csak örömöt, méghozzá nagyot.

- Mit mondott a játékosoknak?

- Hogy ne foglalkozzanak az ellenféllel.

- Úgy értem, a meccs előtt...

- Arról beszélek. Minden döntő feszült hangulatú - ha nem is annyira, mint ez volt -, és gondoltam, hogy csak akkor győzhetünk, ha futballistáink kizárólag arra koncentrálnak, amire kell.

- Nyert!

- Pedig a csapatnak enyhén szólva sem volt könnyű higgadtnak maradnia. Elvégre körülötte sokan elborultak...

- Noha a ferencvárosi reakciók súlyosan visszatetszők voltak - sőt a brutalitást tekintve nem-egyszer minden határt átléptek -, azért azt megjegyzem: nem a Sopron ellen ítélték a különös tizenegyest...

- Akkor már 2-0-ra vezettünk. A többiről pedig - már, ami a játékvezetést és ellenfelünk küzdőmodorát illeti - nem tisztem állást foglalni.

- Igaz, hogy kettős ünnepet tartottak Sopronban?

- Igaz. Csütörtökre virradóra három-négyszáz szurkoló várt bennünket a főtéren, és aznap este még egyszer köszöntöttek bennünket a polgármesteri hivatalnál. Akármilyen a magyar futball jelenlegi színvonala, az első kupagyőzelem nagy dolog a város életében. Büszke is vagyok a sikerre meg arra, hogy átlagban háromezer néző jár ki a meccseinkre. Ez a jelenkor Magyarországán nagy szám.

- Az első MK-diadal az első nemzetközi kupaszerepléssel párosul!

- Óriási lenne bekerülni az UEFA Kupa csoportkörébe. Egy fordulón kellene túljutni...

- Az volna az igazi mámor?

- Én már most is olyan boldog vagyok, mint amikor a válogatottban két gólt lőttem a spanyoloknak.