Hátborzongatóan mulatságos volt az a rendőrtiszt a mai Napkeltében, aki megkísérelt úgy tenni, mintha nem tudnánk mindannyian: persze, hogy a sokaságból nem véletlenül választotta ki áldozatául a merénylő a barna bőrűt.

Öreg vagyok, hetvenöt éves, ismerem jól az előzményeket, emlékezetem nem tompult.Akinek volt bátorsága a kiskorú cigányfiúra halálos csapást mérni, annak remélhetőleg lesz bátorsága vállalni tettét, és nem azt hazudni, hogy észre sem vette: roma a srác. (Persze, ügyvédje majd ezt tanácsolja, mert más elbírálás alá esik...)

Érdekes: a kardot eladdig senki nem vette észre - holott épp úgy fegyverviselési engedélyhez kötött a birtoklása, mint a kézigránátnak. Hány rendőr látta?

Igaz, a társadalom még nem vállalt stratégiát ezekben az ügyekben. Van, aki attól tart: a szigorú, határozott lépések az ellenkező hatást váltják ki. Van, aki a szólás- és sajtószabadság megsértését tartaná, ha az igazságszolgáltatás, a rendfenntartó stb. föllépne a náci eszmék hangoztatása, terjesztése ellen. Magam sem tudom, mi lenne célra vezető, föltehetőleg, ami engem illet, fegyverviselési engedélyt kérek.

TGM mellé pedig testőröket kellene rendelni.

A mai állapotában olvasható állandó (Diurnus) rovatomban a tegnapelőtt erről is írott véleményem megtalálható.

Bodor Pál

Bodor Pál