A Kiskunsági Nemzeti Park egyik félreeső, védett pontján, Kunpeszér mellett tavaly adták át a Viperavédelmi Központot. Ideális a helyszín. Például azért, mert alig tudja valaki, hogy pontosan hol található a település. Ha tudja, sem ismeri, hogy a falutól melyik irányba kell zötykölődni a földutakon, hogy elérje az egyik legfontosabb hazai természetvédelmi bázist. A térség az értékes rétek miatt csak engedéllyel látogatható.

A népnyelvben homoki kígyónak ismert hüllőt az ötvenes években Rákosi Mátyásra való tekintettel az 1893-ban adott hivatalos rákosi vipera névről az Európa több sztyeppés területén honos faj nevéről parlagi viperára keresztelték át, holott a nálunk található forma csak a parlagi vipera közép-európai alfaja. A rendszerváltás óta ismét rákosi vipera a hivatalos név. A kígyó egykoron hazánk mellett Ausztriában és Romániában is élt, ám a két szomszédos országban kipusztult. Mementóként maradt a magyar állomány, amelynek létszámát mindössze félezerre becsülik. Ez már olyan alacsony, hogy ha az ember nem lép tudatosan közbe, akkor néhány éven belül a ma ismert kilenc hazai élőhelyről is kipusztul ez a számos nemzetközi egyezmény védelme alatt álló kígyó. (Hazánkban 1986 óta fokozottan védett. Jelenleg a magyar fauna elismerten legveszélyeztetettebb alfaja. Természetvédelmi értéke egymillió forint.)

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület már 1993-ban felvállalta a viperák védelmét. Tízéves munkájuk elismeréseként az Európai Unió Life Natura elnevezésű programja tavaly jelentős anyagi támogatást adott egy központ létrehozására. A nyolcvanmilliós uniós forrás mellé ugyanennyit tett a hazai természetvédelem.

A Kiskunsági Nemzeti Park tulajdonában álló, de a madártani egyesület által irányított központ három épületből áll. Az egyikben a gondozó, az agrármérnök Németh Miklós lakik. Ő kaszál, etet, őrködik három kutyával. A másik épületben a viperagyerekek élnek, a harmadik raktár. Összesen húsz felnőtt és 23 apró vipera található a telepen. Csak két újszülött pusztult el a télen, ami nem rossz eredmény, mivel természetes körülmények között a szaporulat elveszik.

- A húsz felnőtt egyedből felfejleszthető egy jelentősebb populáció anélkül, hogy az állomány beltenyészetté válna - állítja a telepet vezető Péchy Tamás. Az ELTE genetikai tanszéke munkatársainak segítségével próbálják kivédeni a genetikai állomány leromlását. A hüllők párba állítását is a genetikusok felügyelik. Az előzetes vizsgálatok szerint még nincs szó beltenyészetről. A központvezető úgy látja: a hazai viperapopuláció életképes csoporttá fejlesztéséhez legalább ötven év kell.

A tavaly augusztusban született szaporulatnak helyt adó épületben állandó a hőmérséklet és a páratartalom. Az arasznyi növendékek egyesével bámulnak ki üvegkalitkájukból. Néhány napon belül vége a magánynak, kikerülnek a szabadba. Négyesével csúszkálnak majd a védett, szabadtéri terráriumokban, ahol négyéves, ivarérett korukig maradnak. A genetikai elemzések mutatják majd meg, hogy mely példányokkal folytatják a szaporítást, a többieket a központhoz közeli élőhelyen szabadon engedik. A kiszemelt élőhelyen most húsz kígyóról tudnak, ugyanitt az ötvenes években egyetlen délelőtt ötvenet fogtak.

A vipera alapvetően sáskákkal, tücskökkel, szöcskékkel táplálkozik. A fővárosi állatkertben tenyésztett tücsköket nap mint nap a gondozó dobálja be. Az állomány adagja jelenleg havi 3000 tücsök. A rákosi vipera mérge felnőtt emberre gyakorlatilag veszélytelen, a marás méhcsípésszerű, gyorsan múló tünetekkel jár.

A terráriumok hamarosan megtelnek, ezért bővíteni kell a telepet - háromszáz felnőtt egyed tartása a cél. Kutatnivaló is bőven akad, ezért az egyik ketrecet számítógépre kötött kamerák figyelik, hogy megtudják, a kígyók mikor párzanak, mikor és mit esznek, milyen helyeket kedvelnek, mikor aktívak.

Péchy Tamás reméli, hogy a program lefutása után is lesz pénz a telepre. A tudomány és a viperák megérdemelnek évi néhány milliót.