A három kis balti állam (Észtország, Lettország, Litvánia) a cári birodalomtól való szabadulása (az állami függetlensége) éppúgy a német és az orosz (szovjet) birodalom által kötött "békemegállapodások" következménye, mint amennyire az alig két évtizedes szabadságának elveszítése is az. Breszt-Litovszk (1918) és Moszkva (1939) egymásra rímelnek. Amivel már meg is mondtam, hogy milyen srófra jár a mai orosz kormány agya, amikor nem kér bűnbocsánatot a baltiaktól az 1945-1990-es "megszállásért". A mai orosz kormány ugyanis a nagyhatalmi játszmáktól, J. V. Sztálin "egyszemélyi döntéseitől" határolódik el csak, nem pedig attól, amit a baltiak olyannyira szeretnének: a fölöttük gyakorolt "illegális" orosz uralomtól.

Fejezeteket lehetne itt írni a "jogutód - nem jogutód" dilemmájáról. Arról tudniillik, hogy Vlagyimir Putyin mennyit tartozik fölvállalni elődei - a Szovjetunió vezetői - örökségéből. De ez sehová nem vezetne. Mellélövés volna minden szó. A ma és a tegnap története csak arról szól, hogy Litvánia és Észtország elnöke bojkottálta a tegnapi moszkvai győzelemnapi parádét, éspedig a bocsánatkérés elmaradásának különös hivatkozásával. Nekik május 9-e a nemzeti tragédia kezdete, illetve folytatása. Nem voltak képesek osztozni a hajdani náciellenes szövetség vezetőinek kollektív élményében, még akkor sem, ha tudják: azon a napon nemcsak nekik kezdődött egy rossz korszak, hanem néhány más közép- és kelet-európai nemzetnek is. Kérdezhetjük: ha a megvert, megcsonkított, földönfutóvá tett és kettészakított Németország képes ünnepelni, akkor ők miért nem? Ha jól emlékszem, a német újragyesítés és a balti függetlenség majdnem egyidős (1991).

Van rá magyarázat, meg nincs is. A szovjet fűszerezésű orosz nacionalizmus reneszánszát éli Putyin idején. Május 9-e előestéjén nyilvánvalóvá lett, hogy az egykori KGB-tiszt Oroszországa önnön második világháborús teljesítményét egyfajta civilizátori missziónak tekinti, melynek az ernyője alól senkit nem hajlandó kivonni. Sztálin-szobrokat emelnek a "nosztalgiázók" Oroszország-szerte. Ez nagyon rossz üzenet azoknak a kis népeknek, amelyeknek a birodalmi ábránd, akár orosz, akár szovjet mezbe öltözik, maga a rémálom.

Ugyanakkor a baltiak lelkiismerete sem tiszta. Hitler hadait felszabadítóként üdvözölték, de a függetlenségüket a nácik persze nem állították helyre. Még annak fejében sem, hogy kollaboráltak, különösen a lettek. (Mellesleg, épp az ő elnökük volt ott most Moszkvában.) Antifasiszta ellenállás ezekben az országokban nem folyt, vagy ha igen, jelentéktelen mértékben. Mindezekért, nota bene, ők sem rótták le a penitenciájukat.

Sebaj, az idő majd rendet teremt a fejekben. De addig is: a NATO- és EU-tag baltiakat ma semmi sem fenyegeti, fenyegetheti. Lehetnének nagyvonalúbbak is, ha azt kell mérlegelniük, mit hozott annak a közösségnek május 9-e, ahová most (büszkén) tartoznak. Mert a győzelem napja egy közösség ünnepe volt, nem Putyiné.