A titokzatos urán és az emlékek
Bánik ott volt a kezdeteknél és a végnél is. Mintha csak a neve határozta volna meg a sorsát: a felvidéki gyökerű Bánik család neve ugyanis a szlovák banik szóból ered, aminek a jelentése bányász. Amúgy Bánik Jenő orvosnak készült, meg is volt az elegendő pontja az egyetemi felvételin, de helyhiány miatt nem vették fel a pécsi orvosira. A Pécsi Dózsában sprinter volt, s a klubban azt mondták neki, hogy beajánlják az akkor már négy éve működő pécsi uránbányához. Elfogadta a segítséget, s 1958-ban operátor lett a titkokkal övezett, katonákkal őrzött uránnál. Az ő dolga az volt, hogy a bányászandó kő sugárzóanyag-tartalmát mérje. Pár hónap alatt úgy belejött, hogy jelentkezett a miskolci egyetem bányagépészi szakára. Felvették, elvégezte, majd visszatért az uránhoz. Gyorsan vette a cég ranglétráján a fokokat, pár évvel később már az egyik bányaüzem gépészeti vezetője volt és kétszáz embert irányított. 1981-ben bízták meg a bánya szolgáltatóüzemének igazgatásával, akkortól kétezer ember dolgozott a keze alatt.
Az volt a pécsi uránbánya fénykora. Az ötvenes-hatvanas években még sok gonddal küszködött az előzmények nélküli pécsi ércbányászat, ám húsz esztendő elteltével kialakult egy olajozottan működő, nagy társadalmi presztízsű vállalat. A mélyben dolgozók a hazai átlagfizetés három-négyszeresét keresték, soron kívül jutottak lakáshoz, megúszták a katonaságot, akkor mentek üdülni, amikor akartak. Az üzemet továbbra is körbelengte valami misztikum, ami egyrészt abból eredt, hogy az itteni termelés minden adata titkos volt, másrészt abból, hogy a kő radioaktivitása miatt a bányában dolgozókat a külvilág önpusztító, vagány férfiaknak, hősöknek gondolta. Nem alaptalanul.
Aztán jött az atomstop, kevesebb urán kellett. Mivel a pécsi bánya - az urán alacsony koncentrációja miatt - drágán termelt, csökkentették a menynyiséget. 1997-ben küldték fel az utolsó csillét. A bezárás feszültségeiből kijutott Bánik Jenőnek, hiszen 1993-tól a megszűnésig ő volt a bánya első számú vezetője. Majd a cég felszámolása után a bányaterület rekultivációját végző Mecsekérc Rt. műszaki igazgatója lett. Ennek a munkának az egyik irányítója ma is. A napokban majd fél évszázados munkásságát Eötvös Loránd-díjjal ismerték el, ami az energetikai dolgozók legrangosabb szakmai kitüntetése. Ezt az ünnepet rontottam azzal, hogy megkérdeztem Bániktól: volt-e értelme a pécsi urán-történetnek?
A nyugodt szavú mérnökember zavartan elmosolyodott, s azt mondta: tény, hogy a pécsi uránt sokáig a szovjet haditechnika számára bányászták. De tény az is, hogy az uránért az ország értékes termékeket kapott cserébe, olyanokat, amilyeneket másért nem kaphattunk volna. Bánik Jenő nem vitatja, hogy sokba - összesen 20 milliárd forintba - kerül a pécsi uránbánya által okozott tájsebek begyógyítása. De az olcsón termelő paksi erőmű nyereségéből bőven telik erre. Egyébként a táj helyreállítása jövőre befejeződik. Az eredmények biztatók: a 40 hektáros, 30-40 méter magas meddőhányót lefedték földdel, oldalában sűrű fű és tölgyes nő, a 165 hektáros zagytározó felét is föld borítja már, s az ott sarjadó rétet bérbe vette egy juhász, hamarosan birkanyáj legelész a zagytározó felett, az ércdúsító sugár- és károsanyag-mentesítése pedig olyan jól sikerült, hogy annak területén akár óvodát is lehetne építeni.
Persze, a volt ipari területek némelyike az idők végezetéig igényli a folyamatos figyelést, ismeri el Bánik Jenő, s az elképzelhetetlen, hogy a meddőre vagy a zagytározó fölé házat építsünk, mert a földfelszín közelében továbbra is ott van a rák két lehetséges okozója, a rádium és a radongáz. Vagyis a seb nem gyógyult be, csak épp nem látszik, s ha vigyázunk, akkor nem "fertőz".
Bánik Jenő védi a bányát: szerinte az uránt túl sok mindenért akarjuk felelősségre vonni, és túl sokszor keltjük a bánya és környékének igaztalan rosszhírét. Tavaly vihart kavart, hogy az újságok megírták: Kővágószőlős egyik uránbányához közel eső utcájában rövid idő alatt több rákos megbetegedés is történt, és az itteni házakban erős a radon jelenléte. A területen végzett felmérés nem igazolta a sajtóhíreket - mellesleg bármely betonépületben felgyülemlik a radon, ha ott ritkán szellőztetnek. De erről már a sajtó nem értekezett, ennek nincs hírértéke.
Azt mondja Bánik Jenő, hogy ha a régi uránosokkal összefut, mindig csak a szép és a humoros emlékek kerülnek szóba. Pedig leggyakrabban temetésen találkoznak, s olyankor nem nehéz észrevenni, hogy az uránosoknak az átlagosnál rövidebb élet adatik meg. Az uránosok mégsem átkozzák a bányát. Visszavágynak, s ha tehetnék, ma is lemennének.
Nekik ott jó volt.
