Kulcsár megerősítette, hogy szelektálják a neveket a vallomásaiból

Kulcsár Attila vallomásának újabb részletei láttak napvilágot. A bróker tagadja, hogy ő, illetve védője adta át azokat a sajtónak, de azt közölte: a vallomásaiban említett nevek szelektáltak.

A húszmilliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila az MTI-nek adott telefonos interjújában tagadta, hogy ő, illetve védője adnák át a sajtónak az ügyészségi kihallgatásán készült jegyzőkönyveket. "Nekünk áll a legkevésbé érdekünkben a büntetőeljárás szempontjából a kiszivárogtatás." A vallomásából szelektálják a neveket, de azt nem tudja, kik és milyen szempontok alapján.

Kulcsár reményei szerint a bíróság majd mérlegeli, hogy mi történt valójában, és kik voltak az igazi haszonélvezői a törvénytelen tranzakcióknak. Abban bízik, hogy a bank mielőbb viszszafizeti a valóságos számlahiányokat. Megjegyezte azonban, hogy egyes ügyfeleknél ez az öszszeg lényegesen kisebb annál, amennyit az érintettek követelnek: "Ha ez így megy tovább, a bank kénytelen lesz a többszörösét kifizetni a tényleges kárértéknek."

Répássy Róbert pénteki sajtótájékoztatóján "takarításügyi államtitkárnak" nevezte Tóth Andrást, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárát, akinek "a nyomok eltüntetése a feladata". A Fidesz frakcióvezető-helyettese Kulcsár Attilának a Magyar Nemzet című napilap pénteki számában közölt - általa hitelesnek tartott - vallomására reagálva azt mondta: Tóth nem tett eleget hivatali kötelességének azzal, hogy nem tett feljelentést, amikor Kulcsár Attilától értesült a bankbotrányról. "A megjelent vallomások tükrében világosan látszik a folyamat, amely a lehallgatási jegyzőkönyvek megsemmisítéséhez vezetett" - szögezte le Répássy, aki egyben cáfolta, hogy Kövér László volt fideszes titokminiszter törvényesnek tartja a telefonbeszélgetések jegyzőkönyveinek megsemmisítését.

A Magyar Nemzet Kulcsár kihallgatásának azt a részét ismertette, amelyben a Tóth Andrással 2003. június 26-án lezajlott találkozójáról beszélt. Kulcsár szerint a találkozót Tóth kezdeményezte az ő akkori ügyvédjének, Bánáti Jánosnak a közvetítésével. Megbeszélésüknek Kulcsár részéről két célja volt: elkerülni a bankbotrányt, és megfelelő szinten felvenni a kapcsolatot a K & H külföldi tulajdonosaival. Tóth ezzel szemben tájékoztatást kért a bankban kialakult helyzetről, valamint arról, hogy hozzá, illetve a törvénytelenségekhez "kormányzati és MSZP-s személyek közül kik kapcsolódnak".

A bróker vallomásában mindemellett azt mondta: a fentieken kívül más témákról is beszéltek, s hogy e találkozón átadta az ügyféllistát Tóthnak, valamint a cselekvési tervet, tehát azt, hogy mit kellene tenni a botrány elkerülése érdekében.

Tóth András ezt határozottan tagadja. A polgári titkosszolgálatokért felelős politikai államtitkár szerint a találkozót Kulcsár kezdeményezte, alig húsz percig tartott, és eközben - a bróker vallomásával ellentétben - egyszer sem maradtak négyszemközt. Tóth szerint Kulcsár egy zavaros történettel rukkolt elő, neveket nem említett, ezért arra kérte, írja le, amit tud, vagy tudni vél. "Nem tudom, elkészült-e Kulcsár jelentése, ha igen, és a nyomozó hatóság birtokába került, nyilván egyszer majd elolvashatom a Magyar Nemzet hasábjain."

"Az ellenzék tart ettől a kormánytól, ezért minden eszközt felhasznál a botránypolitizálás fenntartása érdekében" - mondta az államtitkár, majd leszögezte: a legkeményebb jogi lépésektől sem fog visszariadni rágalmazóival szemben.

A K & H-ügy kirobbanása óta megjelent valamennyi írott és elektronikus híradás áttekintésére kapott megbízást Kulcsár Attilától Fülöp Tamás ügyvéd, hogy megállapítsa: sérültek-e a bank volt ügyvezetőjének személyiségi jogai. Fülöp közölte: megbízása arra szól, hogy "az ügy kirobbanása óta a megjelent (...) valamennyi közlést jogilag értékelje". Ez szerinte kifejezetten személyiségi jogi szempontú értékelés, ami magában foglalja a polgári jogi jó hírnév megsértését, illetve a büntetőjogi rágalmazás-szempontú jogi értékelést. A megbízó dönt a beszerzett adatok és értékelés alapján, mik legyenek a további lépések.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.