Érdemes ezt a tanulmánykötetet végigolvasni, mert gyerekkorunk egyik kedves szerzőjének eddig kevéssé ismert arcát fordítja felénk. Az úgynevezett "felnőtt" - értsd: nem ifjúsági - művekkel (drámákkal, forgatókönyvekkel, a Zsellérek című regénnyel stb.) foglalkozó tanulmányokból kiderül, mi minden foglalkoztatta Fekete Istvánt az állatok és a természet világa mellett. Például korának olyan magyar sorskérdése, mint az 1938-1940-es revízió, mely több munkájának is (Hajnalodik, Dr. Kovács István) témája. A kritikák tanúsága szerint, bár e művek némelyike zajos közönségsikert ért el, a szakemberek nem bántak velük kesztyűs kézzel. Mégsem ezért, hanem - ahogy Matula mondja a Tüskevárban Tutajosnak - a háború után kialakult "új rend" miatt fordult Fekete István az ötvenes évektől az állattörténetek felé.

Feltétlenül meg kell említeni a tanulmányok lebilincselően érdekes észrevételeit, például azt, hogyan van elrejtve a Tüskevár egy látszólag semmitmondó megjegyzésében 1956 dátuma. Kuriózumok a kötet utolsó harmadában olvasható Fekete István-szövegek, melyekből képet kaphatunk az író irodalomfelfogásáról is. A könyv legnagyobb ereje azonban az, hogy újraolvasásra késztet: e sorok szerzője például le is vette a polcról régi kedvenceit, a Kelét, a Lutrát és a Vukot...