Tudniillik Grunwalsky Ferenc - a filmművészek érett nemzedékének krémjéhez tartozó, Kossuth-díjas rendező-operatőr - föláll az őt a közalapítvány elnökének megválasztani akaró gyülekezetben és azt mondja: jó, elvállalom, de legalább operatőri munkát elnökként is végezni szeretnék. Mire a többiek élénken bólogatnak: persze, Ferikém, rendben. És nem szól közbe senki, hogy álljon meg a menet, ezt a törvény tiltja.

Erre még mondhatnánk, csupa művészember, hát nem értenek a joghoz. Bonyolultabb a helyzet a játékfilmes pályázatok elbírálásakor. Amikor kiderül, az egyik pályaművet benyújtó producer a pénzosztó alapítvány elnökét akarja fölkérni operatőrnek. Ez egyfelől arra utal, hogy a producer nem ismeri a vonatkozó szabályokat, másfelől, hogy a pályázatot befogadó alapítványi ellenőrök sem szóltak: producer úr, kérem, lenne szíves másik operatőrt megnevezni. Holott más esetekben fölfedeztek hiányosságokat. A filmterv a játékfilmes szakkollégium elé kerül, amelynek tíz tagja közül egy sem teszi szóvá: itt bizony összeférhetetlenség van. A támogató javaslat a végső igent kimondó csúcskuratórium asztalán landol, amelynek Grunwalsky az elnöke. Ő kimegy a teremből a döntéshozatalkor. A bent maradó kurátorok azonban nem néznek össze, és nem mondják, hogy gyerekek, hiszen ez így nem lesz jó, hanem szó nélkül ráütik a pecsétet a 120 millió forintos dotációra.

Minderre többféle magyarázat lehetséges. Az egyik: a filmes közalapítványnál nem ismerik a filmtörvényt. Ez, az ágazat legfontosabb pénzosztó szervezetéről lévén szó, érdekes jelenség lenne. A másik: ismerik ugyan, de nem mindig akarják betartani. Pusmognak, hogy ezt bizony nem volna szabad, de mégis szemet hunynak. Ennek elképzelhető olyan változata, hogy a szabályszegés igazságosztó érzettel párosul. Úgy gondolják, a filmtörvény összeférhetetlenségi szabálya túl szigorú, más, hasonló esetekben ennél jóval enyhébb a tiltás, nem járja éppen az MMK-elnökkel szemben ez a szigor. Vagyis a törvény "hibáit" orvosolják.

Ne legyünk szemforgatók, minálunk általános szemlélet és gyakorlat, hogy a szabályokat nem kell komolyan venni. Attól kezdve, hogy egyirányú utcába gond nélkül hajtanak be autóval ellenkező irányból, odáig, hogy százmilliós, sőt, milliárdos döntéseknél is lazán kezelik a tiltásokat. Ebben (is) megmutatkozik a magyar demokrácia fejletlensége. Mert szabályokat megszegnek fejlett demokráciákban is, de ott az ilyesminek komoly következményei lehetnek, és nem hallgatólagosan elfogadott ez a magatartás.

Nálunk viszont, sajnos, jobbára akkor lesz ügy az ilyesmiből, ha egy érdekcsoport teszi azzá. Most is föl lehet fedezni ellenérdekű gazdasági és politikai köröket az MMK-t "leleplező" egyik-másik dörgedelmes cikk mögött. Nemcsak a filmes pénzekért, de a megmaradt filmvagyonért is kiújult ugyanis a harc. A szakmai önkormányzatiság elvére épülő filmalapítvány némelyeknek "útban van", vissza akarják szorítani, el akarják söpörni. Kapóra jött a slendriánság, a kétségtelen szabályszegés ahhoz is, hogy az előző kormányzó erőként a közalapítvánnyal háborúzó Fidesz máris fölemelhesse lángpallosát. Hirtelen mindenki az erkölcs bajnoka lett.

Holott csak arról van szó, hogy a törvényt be kell tartani.