Annus és Fazekas a svájci Legfelsőbb bíróságnál fellebbezett

Az athéni olimpián aranyérmétől megfosztott diszkoszvető Fazekas Róbert és kalapácsvető Annus Adrián elküldte a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítélete elleni fellebbezését a svájci Legfelsőbb Bírósághoz.

A két atléta szóvivője, Pál T. Gábor elmondta, három pontban indokolták beadványukat. Egyrészt úgy látják, a CAS elfogult volt, hiszen a bíróságot egy olyan alapítvány működteti, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tart fenn, másrészt az április elsején nyilvánosságra hozott ítélet indoklásában több formai hiba is van, és végül tartalmi kifogásokat is megfogalmaztak.

Elsősorban Annus ügyénél nehezményezik, hogy a versenyen kívüli ellenőrzésekre érvényes szabályok szerint az érmet nem vehették volna el, csak eltiltással sújthatták volna a versenyzőt.

A szóvivő hangsúlyozta, a Legfelsőbb Bíróság - amely tárgyalás nélkül hozza meg ítéletét -  az érmeket nem adhatja vissza, csupán új eljárásra kötelezheti a CAS-t. Arra pontosan nem tudott válaszolni, hogy mikor születhet döntés, mert - mint elmondta - hasonló beadványra korábban nem nagyon volt példa, ám az atléták ügyvédje, Eva Maria Barki szerint egy-két hónapra lehet számítani. Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság is számukra kedvezőtlen ítéletet hoz, az atléták az Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordulnak.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.