Tanultunk?

Május 9. Magyarországon soha nem számított igazi ünnepnek, vagy akár csak jelentős emléknapnak ez - miközben szerte Európában és a Szovjetunióban, majd annak felbomlása után Oroszországban magától értetődően úgy tekintenek e napra, mint a történelem egy igen fontos fordulópontjára.

Jogosan teszik, mert fordulópont volt: Európában véget ért a háború, a világ legvéresebb és legpusztítóbb öldöklése, és elkezdődött egy korszak, amely - leszámítva a persze egyáltalán nem mellékes "helyi" konfliktusokat, vérbe fojtott felkeléseket - mindmáig a kontinens leghosszabb békében eltöltött érájának bizonyult.

Talán nem véletlen, hogy még az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) elnöksége is fontosnak tartotta, hogy a 60. évforduló alkalmából külön közleményben forduljon Európa egyházaihoz, népeihez és kormányaihoz, felhívva figyelmüket arra az amúgy nagyon is kézenfekvő dologra, hogy bár hosszú idő telt el azóta, soha nem késő emlékezni és emlékeztetni rá: akkoriban az uralkodás, a militarizmus és a rasszizmus "impulzusai" sodorták Európát a katasztrófába, és nem szabad megengedni, hogy ezek a hamis istenek valaha is újra megmételyezzék Európa bármely népének elméjét.

Emlékezni kell, ha másért nem, azért, mert az említett hamis istenek igen is mételyezik a népek elméjét - annak bizonyítékaként, hogy bizony nagyon keveset tanultunk a második világháborúból.

Láttuk, hogy milyen könnyen tudta Hitler totális háborúba rángatni Németországot (és szövetségeseit, köztük Magyarországot is), és mégis naponta szó nélkül végighallgatjuk az új demagógok beszédeit.

Láttuk, milyen kegyetlenül képes elbánni a többség a kisebbséggel, és mégis vitát folytatunk arról, hogy nem visz-e túl messzire, ha azonos neműek házasságot köthetnek egymással. Tudjuk, hogy az előítélet és a bigottság fűtötte a krematóriumokat, de egy jottányit sem adtunk fel előítéletességeinkből, bigottságainkból. Hatmillió zsidót pusztítottak el, és Európában mégis megint széltében-hosszában grasszál az antiszemitizmus, a cigányok tömegei számára pedig hatvan évvel a roma-holokauszt után is a létbizonytalanság és a diszkrimináció a legbiztosabb tájékozódási pont.

Dokumentum- és játékfilmek tucatjait láttuk, könyvek százait olvastuk Drezda, Coventry, London, Berlin, Hirosima, Budapest romhalmazzá változtatásáról, mégis szinte kommentár nélkül hagyjuk, amikor "közös értékeink védelmére" hivatkozva azzal emelkednek a magasba legújabb szövetségeseink repülői, hogy "visszabombázzák a kőkorszakba" az ellenséget.

Bagdad, Falludzsa, Nadzsaf és Tikrit - a ma Drezdái. Semmit sem tanultunk, és mégis azzal masíroznak a katonáink idegen földeken, hogy "megtanítjuk őket!".

Semmit sem tanultunk? De nagyon is sokat - a békében egységesülő Európa a bizonyíték erre. Mégsem tanultunk még eleget.

Drezda, 1945
Drezda, 1945
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.