Általános az a megállapítás a sajtóban és a közvélekedésben egyaránt, hogy a piackutatás hibájából a munkaerőpiacon rengeteg olyan ember van, akit feleslegesen képzünk, és nem tud olyan munkahelyen elhelyezkedni, amelyik képzettségének megfelelő. Kertesi Gábor régóta folytat kiterjedt kutatásokat a magyarországi oktatás helyzetével kapcsolatosan, a frissdiplomás munkanélküliséggel kapcsolatosan az előbbivel teljesen ellentétes álláspontot képvisel.

1990-től a közép- és felsőoktatásban hatalmas expanzió indult be, ennek valóban tapasztalhatók látható eredményei a magyar munkaerőpiacon. A kilencvenes évek elejéhez képest az ezredfordulóra három, három és félszeresére nőtt a felsőoktatásban résztvevők létszáma, a friss diplomások éves kiáramlása megduplázódott, a legfrissebb adatok szerint 2003-ra a munkaerőpiacon 800-850 ezer a diplomás ember, ez 200-250 ezerrel több, mint a kilencvenes évek elején. Ezt csaknem teljesen felszívta a magyar munkaerőpiac. A számok, az idevonatkozó felmérések korcsoportos, nem és kor szerinti vizsgálatát elvégezve világosan kiderül, hogy a kilencvenes évek eleje óta, egy évtized alatt nemhogy nőtt, de relatíve csökkent a diplomás munka nélküliek száma.

Nem igaz Kertesi szerint az a különböző fórumokon szívesen hangoztatott megállapítás sem, miszerint a diplomások kénytelenek kevesebb pénzért elhelyezkedni, ha dolgozni akarnak. Hihetetlen mértékű bérnövekedés tapasztalható a diplomás munkakörökben az utóbbi években. Kertesi és munkatársai által korévenként, nagymintás adatbázisokon végzett kutatásokból kiderül, kb. 20-25%-al nőtt a diplomások bérelőnye, vagyis egy negyvenéves diplomás 1995-ben kézhez kapott keresete 2004-re kb. 25%-al nőtt az érettségizettekhez képest. Kivétel képeznek ez alól a 2000 után a legfiatalabb friss diplomások, akiknél a munkanélküli rátákban nem, foglalkoztatásban sem, de a bérekben tapasztalható némi visszaesés.

A hagyományos pályák, mint a tanár, az orvos, az informatikus, a jogász és a mérnök 2000-re fokozottan és csaknem teljes körűen megteltek diplomásokkal. Ezek az állások a rendszerváltás idején még 80%-ban voltak feltöltve felsőfokú végzettségű munkavállalókkal. Ez az egyik terület, amelyik felszippantotta a hirtelen nagy létszámban „képződött” diplomás tömeget, a többiek pedig a korábban diplomát nem igénylő ügyviteli, irodai állásokba kerültek. Ebben a szektorban mára a kezdeti 7-8%-os diplomás foglalkoztatottság 14-15%-ra nőtt, ez azonban számokban több százezer főt jelent!

Az e körből kiszorított-kiszorult érettségizettek számára viszont nem keletkezett annyi új állás, érdekes, ehhez képest nem nőtt az állástalanság körükben, sőt náluk kicsit még javultak is a foglalkoztatási mutatók. Az érettségizettek egy fokkal lejjebb kerültek, olyan munkakörökbe, amelyeket korábban dominánsan szakmunkás végzettséggel vagy 8 osztállyal láttak el. Ám ez nem jelent feltétlen visszaesést, hiszen az egész foglalkoztatási hierarchiában képzettségi igény növekedése tapasztalható. „Okosabbak lettünk - jelenti ki Kertesi. Képzettebbekre, eszesebbekre, átlátó-képesebb emberekre van manapság szükség”. Hetven évvel ezelőtt egy kocsis hajtotta a lovát, kocsijára felpakolta a söröshordót, vagy a néhány mázsa szenet, ennyi volt a dolga, tán még írni-olvasni sem tudott. 30 éve a teherautósofőr már általában szakmunkásvizsgával rendelkezett, ma már azonban érettségivel rendelkezik, kapcsolatot tart az ügyfelekkel, nem kevés esetben nyelvtudása van, sajátmaga adminisztrátora. „Ez mind ugyanaz a fuvaros?” - teszi fel a kérdést a kutató. E minőségi megújulás következtében az érettségizettek megtalálták a foglalkozásukat.

A társadalom legalján viszont van egy igen jelentős, körülbelül 15-20%-ra tehető réteg, amely nem képes ezzel az iskolázottsági expanzióval lépést tartani. Ez a magyar közoktatás súlyos anomáliája! Nekik nem terem babér, ők a valódi vesztesei e foglalkoztatási „dominójátéknak”. Az ő számukra kell elkezdeni a magyar közoktatás radikális minőségi megújítását, mivel egy gyakran adminisztratív módon is támogatott, erősen szegregált iskolarendszerben az egyébként is hátrányos helyzetű gyerekek elkerülhetetlenül gyengébb minőségű oktatásban részesülnek, mint egy kevésbé szegregált iskolarendszer keretei között. Az alacsony státusú társadalmi csoportok, a szegény, iskolázatlan, állástalan szülők gyermekeinek iskolai szegregációja döntően nem közvetlenül, a család szociális hátrányai miatt érinti hátrányosan e gyermekeket, hanem a családi háttér és a gyermek várható tanulmányi sikeressége közti szoros korreláció következtében. Növelni kell a tanári munka presztízsét, ezzel szorosan összefüggve annak minőségét. Nem a diplomához jutás demokráciáját kell nehezíteni, nem az érettségizettek létszámának csökkentésében kellene gondolkozni, hanem az alapfokú képzést kellene javítani és optimalizálni, hogy azok, akik igazán rászorulnak, tudjanak nagyobb eséllyel indulni a megfelelő foglalkoztatottságért - véli Kertesi Gábor, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója.

(Klubrádió, Közgazdasági Szemle)