Csáky kész közvetíteni Markó és Tőkés között

Az RMDSZ és a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) külön úton, de azonos politikai tanulságokra tett szert: mindkét magyar közösség teljes súlyával élte át azt, hogy a politikai egység elsőrendű a közösségi érdekek hatékony képviseletében - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke szombaton Nagyváradon, a Csáky Pál MKP-alelnökkel folytatott megbeszélése után. A román és szlovák miniszterelnök-helyettes A kisebbségek kormányzati szerepvállalása a Kárpát-medencében című fórumon vett részt, amelyet Aczél Endre vezetett.

Markó szerint a magyarság esélyt kapott azáltal, hogy három ország kormányában is jelen van. Az EU-integrációval megvalósulhat a Kárpát-medencei magyarság újbóli egyesítése. Leszögezte: nem szabad szembeállítani az integrációt az autonómia kérdésével. Csáky elmondta: a felvidéki magyarság körében is vita folyt arról, hogy kormányban vagy ellenzékben lehet-e a közösség érdekeit hatékonyabban képviselni. Mára nyilvánvalóvá lett, hogy csak döntési helyzetben lehet tenni a magyarságért. Figyelmeztetett: a magyarok által többségben lakott vidékeken a párt nem érte el a remélt sikereket az autonómia kapcsán folytatott viták miatt.

Csáky felkereste Tőkés László református és Tempfli József katolikus püspököt is. A Tőkéssel való találkozót követően elmondta: közvetítő szerepet vállal Markó Béla és Tőkés László között, hogy az erdélyi magyarságot megosztó kérdésekben egyezségre juthassanak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.