A vita eldöntésére nemrégiben összehasonlító vizsgálatokat végeztek az aprócska homo agyával. Az új fajhoz tartozó egyik egyed, egy nő koponyájának belsejéről komputertomográfos felvételeket készítettek, ezek segítségével megalkották a rejtélyes ember agyának háromdimenziós képét. Ezt vetették egybe a csimpánzkoponyával, egy H. erectus női egyede megmaradt agykoponyájával, mai nők, pigmeusok, valamint mikrokefáliában, úgynevezett kisfejűségben, s emiatt gyengeelméjűségben szenvedő emberek agytérfogatával. Az egy méter magas emberkének (akit előszeretettel neveznek a sajtóban Tolkien regénye nyomán hobbitnak) az agya nem hasonlít egyik vizsgált agyhoz sem. Mintegy 417 köbcentiméteres agytérfogata negyede a mai emberének, nagyjából akkora, mint egy csimpánzé. Ennél még az egymillió évvel ezelőtt élt Homo erectus agytérfogata is nagyobb.

Különös módon a floresi ember csontmaradványainak közelében vele egykorú kőeszközök is előkerültek. Ez arra utal, hogy a "kisagyú" ember szervezett közösségben élt és vadászott. Ám hogy erre miként volt képes rendkívül kicsiny, grépfútméretű agyával, az még kérdéses.

Dean Falk antropológus, kutatásvezető elmondta, hogy a floresi ember agykoponyájának egyes részei fejlettebbek voltak más részeinél. Elképzelhető, hogy emiatt valóban tudott valamiféle szervezettségben élni, de az egyáltalán nem biztos, hogy képes volt arra, hogy eszközöket találjon fel. Ezek ismeretét talán őseitől hozta magával.

A tudósok jelenleg nemigen tudják az emberré válás törzsfejlődési fáján a kicsi ember helyét megtalálni. Talán a Homo sapiensszel közös ősének, a H. erectusnak valamilyen visszafejlődött ága, de az is lehet, hogy egy eddig azonosítatlan ősünk a közvetlen elődje. Azt mindenesetre a kutatók most kizárták, hogy olyan mai emberegyedről lenne szó, aki mikrokefáliában szenvedett, vagy pigmeus lett volna. Szerintük ez az agy egyértelműen nem mai emberé.

Az apró termetű homo mindössze mintegy 18 000 évvel ezelőtt élt Kelet-Indonézia egyik elszigetelt szigetén, Floresen, akkor, amikor a mai ember már benépesítette Európát, Ázsiát és a Közel-Keletet. Nagy valószínűséggel egy felnőtt nő koponyája, comb- és sípcsontja, kéztöredékei, hátgerincdarabjai és egy másik azonos fajú egyed zápfogai kerültek elő a Liang Bua barlangban még 1965-ben. Az újonnan azonosított emberfaj a legkisebb a tíz eddig ismert homo faj közül.

A kutatók rekonstruálták a floresi ember útját is: a szigeten talált kőeszközök alapján úgy vélik, hogy az Afrikából kirajzott, az emberré válás törzsfáján mintegy kétmillió évvel ezelőtt megjelent H. erectus egyik csoportja körülbelül 800 000 éve érkezett meg Flores szigetére, ott a homo fajoktól genetikailag teljesen elszigetelődve élt. Kőeszközöket használt, halászott. Csoportokba verődve állatokra vadászott, amelyeknek a húsát már megsütötte. Erre vallanak a megszenesedett, a homomaradványokkal egykorú állati csontmaradványok. Nyilvánvalóan közösségi életet élt, és a csoport tagjai kommunikáltak - nagyon lehetséges, hogy már beszédben - egymással.

Az évezredek során az evolúciós nyomás - kevés élelem, az alacsonyabb egyedek túlélési esélyeinek növekedése a magasabbakkal szemben - következtében a kolónia átlagmagassága csökkent. Ugyanakkor a testméretnél jóval nagyobb mértékű volt az agytérfogat csökkenése vagy visszafejlődése. "Úgy látjuk, hogy a H. floresiensis a homo faj lemaradt fejlődési ága volt, amely elért valamilyen fejlődési szintet, majd ott megrekedt, sőt satnyulni kezdett" - mondta el Peter Brown kutatásvezető.

A homók közül a legsikeresebb a H. sapiens volt, amely 160 000 éve jelent meg Afrikában, és az egész földet benépesítve, mára unokatestvérei - például a Neander-völgyi vagy a heidelbergi ember - közül egyedül maradt életben. A leletek azt mutatják, hogy a H. sapiens megjelent a Flores-szigeten is, és ott még évezredeken át egymás mellett élt a H. floresiensisszel. De hogy valójában mi történt közöttük, az ma még megválaszolhatatlan kérdés - mondta el Brown.