Gáspár Csaba László: Üdvözlöm a kedves kérdezőket.

bagaria: Egy katolikus barátom még XVI. Benedek megválasztása előtt a következő kívánságát fejezte ki: "Talán egy következő pápa párbeszéd témájává teszi a szegények egyházának programját, a liturgikus rend, a gyónás intézményének, a bűn fogalmának, az erkölcsi fölénynek, a nők pappá szentelésének, a fogamzásgátlás módjai újragondolásának, a cölibátusnak, a házasság felbonthatóságának és szentségének újbóli kiszolgáltatásának, a homoszexualitás ítéletmentes elfogadásának, az egynemű párkapcsolatok megáldásának velünk élő súlyos morális kérdéseit. "Mi a véleménye: nőttek az esélyek erre a párbeszédre?

Gáspár Csaba László: Ha párbeszéd kompetens résztvevők közötti dialógus, akkor a Római Katolikus Egyház folyamatos párbeszédet folytat. Az Ön által felsorolt kérdések mindegyike alkalmas párbeszédre kompetens partnerek között. A kompetenciát a kérdések természete szabja meg. A teológiai kérdések nyilvánvalóan teológiai szakértelmet kívánnak. Ám a teológiainak tekinthető kérdések sem azonos mértékben és nem minden vonatkozásukban képezik kizárólagos szakteológiai vita tárgyát. Először tehát azt kell tisztázni, hogy a fenti kérdések közül melyik milyen mértékben tartozik a teológia kompetenciájába. Miután ezt tisztázódik, máris bővülhet a párbeszédbe bevonhatók köre, szélesedhet a dialógus. - Hogy rövidre fogjam a dolgot, és világosabban beszéljek: A bűn témája első megközelítésben egyértelműen szakteológiai témának tűnik, ennyiben tehát biblikusaknak, dogmatikusoknak, erkölcsteológusoknak, pasztorálteológusoknak, kánonjogászoknak kell megvilágítaniuk. A bűn azonban társadalmi jelenség is, ezért be kell vonni a profán társadalomkutatást is, továbbá lelki jelenség, ezért a pszichológia is bevonandó. Végül pedig vélhetően Önnek is van tapasztalata róla és nekem is (nekem személyes is...), tehát bennünket is meg kell hallgatni. Tapasztalatunk (érintettségünk) mértékében kompetensek vagyunk, még ha nem is diszciplináris értelemben vett szakértők. A sort nem folytatom. Egy bizonyos: a kérdések tárgyszerű kompetenciát igényelnek - miközben a kompetencia meghatározása maga is kompetenciához kötött. A helyzetet bonyolítja a következő vallási sajátosság: A vallási igazságok egyrészt exkluzívak, vagyis kizárják a vitát, mert "kinyilatkoztatások". Ugyanakkor a kereszténység - szemben pl. a profán tudományokkal - minden egyes hívőt a legteljesebb hitbeli kompetenciával ruház fel. Vagyis joga van a hit kérdéseiben vizsgálódni, kételkedni, kérdezni, jobb és hitelesebb megfogalmazások után kutatni, ütköztetni életével stb. Ez a hit elevenségéhez és nehéz szépségéhez tartozik. Mindazonáltal az sem árt, ha szert tesz szakteológiai kompetenciára, azaz nem csupán saját kínzó kérdéseit látja, hanem ugyanezen kérdésekre rátekint mások szemével-tudásával-tapasztalatával is: gyötrődései közepette vesz egy nagy lélegzetet, azaz megismerkedik azzal, hogy ugyanezen kérdésre mások és máskor miképpen kíséreltek meg választ adni, és a hívők közössége mely válaszokat tekintett hitével egyezőnek és melyeket nem. Egyszóval megnézi, hogyan birkóztak meg mások az ő személyes kérdéseivel. Ekkor pedig máris a dogmatikához fordul, az egyháztörténelmet kezdi tanulmányozni stb. Szakteológiai kutatásokat folytat. Ilyenformán nem csupán megéli, hanem elmélyíti érintettségét, és kompetenciává érleli.
Komoly párbeszédre mindig van alkalom és lehetőség, mi több: szükség. A hit nem fogság, hanem feladat. Már eleve párbeszéd, és megvannak a maga kérdései. A kérdés csupán az, hogy kihez intézzük kérdéseinket - Kitől várhatunk választ.

petro: A felvetések többsége kívülálló számára is érthető. De mit értsünk "a liturgikus rend, a gyónás intézményének, a bűn fogalmának, az erkölcsi fölénynek" új párbeszédet kívánó problémáján katolikus szempontból?

Gáspár Csaba László: Uram, kérdése jogos. Talán a fenti válaszból kiolvashatja közös válaszunkat.

snapshot: Tisztelt Gáspár Úr! Volt-e szerepe a katolikus egyháznak az úgynevezett szocialista világrendszer összeomlásában, és ha igen, miben érhető tetten ez a szerep? Létezik-e a mai Magyaroszágon az úgynevezett kurzuskatolicizmus, és ha igen, mekkorára tehető a kurzuskatolikusok létszáma? Üdvözlettel: snapshot

Gáspár Csaba László: A kérdése komoly történeti elemzést igényelne, amellyel nem rendelkezem. Nem vagyok sem politológus, sem egyháztörténész. Vallásfilozófusként, és a kereszténység némi ismeretében nagy általánosságban azt mondhatom, hogy a kereszténység és az egyház(ak) puszta léte mindig és mindenkor kritikai potenciál a reálisan létező társadalmi rendszerekkel szemben, legyenek azok akár a legragyogóbbak. A kereszténység kritikai ereje, teszem hozzá, nem tényleges társadalmi megjelenési formájától, nem a gyakorlatban tanúsított erkölcsi helytállásából következik (bár ez elvileg nem zárható ki, és érvényesülése mértékében üdvözlendő), hanem a tanításából, vagy teológiai kifejezéssel, a hitletéteményből, hitének tartalmából. Aki Istenben hisz, annak számára minden létező földi realitás "kevés". Hát még a létező szocialista realitás. Másik kérdésében a "kurzuskatolicizmus" fogalmát nem értem pontosan. Arra gondol, hogy vannak-e sodródók, a hatalom árnyékába húzódók, a hagyomány kérdezetlen biztonságába menekülők? Miért ne lennének? A keresztények nem egytől egyik hősök. - A "kurzuskatolicizmus"-hoz logikailag szükséges két dolog: kurzus és katolicizmus. Az előbbi nem létezik, hiszen, bármilyen fogyatékosan is, de demokratikus politikai berendezkedésben élünk, és a politikai váltógazdaságban elvileg egyik kurzus sem képes túlsulyba kerülni. A "katolicizmus" pedig ma még nem tekinthető Magyarországon mértékadó társadalmi realitásnak, de van jövője, hiszen roppant gazdag a múltja, számos mintát követhet. Tény, hogy ma inkább a "jobboldal"-nak nevezett politikai irányzathoz húz. Ez azonban nem szükségszerű teológiailag. Küldetése nem politikai irányokhoz, még kevésbé pártokhoz, hanem a világhoz, az emberhez szól: egyetemes, azaz "katholikos". Isten mindenki Istene.

endrecskem: Kedves Gáspár Csaba László, a NOL-on megjelent interjúban Ön a következőt mondta: "Ha felvesznek egy munkahelyre, senkit nem érdekel, hogy jó keresztény vagyok-e. Ha a nőgyógyász a hitére hivatkozva megtagadja az abortuszt, meglehet, hogy kirúgják az állásából." Ezt annak illusztrációjaként említette, hogy "a középkorban az egyház határozta meg, hogy a hitből milyen cselekvés fakad, de a protestantizmussal a hit visszavonult a lélek bensőségességébe, a magánszférába. A modernitás felfogása szerint cselekvéseink mindig annak a területnek a logikáját követik, amelyhez tartoznak, tehát például a keresztény politikus nem keresztényként cselekszik, hanem politikusként." A modernitásban lezajlott változást elismerem, de a keresztény nőgyógyász és az abortusz példáját nem tartom szerencsésnek. Vannak ugyanis olyan munkahelyek, hivatások, illetve a munka során a főnökeinktől kapott feladatok, amelyekben nagyon is fontos morális kérdésekről van szó. Az abortusz műtét ilyen egy nőgyógyász számára. És úgy tudom, Magyarországon is dolgoznak olyan nőgyógyászok, akik hitükre hivatkozva felmentést kértek az ilyen műtétek alól. Nem állítom, hogy csak a keresztény vallás igazít el a morális kérdésekben, de az biztos, hogy aki keresztény, az nem lehet cinikus és közömbös feladatvégrehajtó a munkája során.

Gáspár Csaba László: Egyetértek Önnel. Az interjú sarkít, a műfaj nem kedvez az árnyalt fogalmazásnak. Ami a lényeget illeti, szavai alapján arra következtetek, hogy azonosan vélekedünk: a "szakterületekre" szabdalt, azaz saját (immanens) logikával és követelményrendszerrel működő tárgy-, cselekvés- és gondolkodásterületekből felépülő modern civilizáció kevés teret enged a tisztán moralitásból fakadó tetteknek, de azért nem zárja ki teljesen. Emberi kapcsolatainkban, kötelességeink megválasztásában, egyáltalán: a társadalmi cselekvés konkrét meghatározásában van mód az erkölcsiség érvényesítésére, beleértve a hitből fakadó erkölcsiséget is. De ne áltassunk magunkat: sokkal inkább az ezerarcú és vitathatatlan erővel fellépő szakmai racionalitás, mint az etikai problématudat korszakában élünk. Bár az is igaz: morális lénynek lenni mindig feladat, soha nem állapot. Ma objektíve nehezebb a feladat.

que je fusse: Kedves Gáspár Csaba László! Fundamentalista a Vatikán, az egyház, az egyházi vezetés, vagy csupán konzervatív - netán liberális? Fundamentalista vajon Amerikában a hívő társadalom, és ez mennyire "köszönhető" Amerika mindennapjainak, de még inkább a külpolitikájának, háborúinak? Szekularizálódott-e a kultúra Európában? Megértheti egymást a modern társadalom liberálisan kortárs tagja, és az egyházi vallásosság, amely - láthatólag, - nehezen fogadja el a modernitást? Fukuyama "társadalmi tőkéjének" része vajon a vallás, és a vallás, az egyház, részekíván-e lenni a társadalmi tőkének, - vagy külön, önálló életet él? Netán, ellenségképei egymásnak? Tud vajon különbséget tenni az egyház, a vallás, a hívő, a divatból elfogadó - érzésem szerint, ez nálunk vált igazában jellemzővé, - vagy a családi tradicióiból utasított, így bizonyos mértékben korlátozott híve között? Egyáltalában, Ön szerint, szükség volna ilyen jellegű "halmazok" megállapítására, vagy ez lényegtelen?
Hol van jelentősebb politikai befolyása az egyháznak, Európában, vagy a létszámában nagyobb hívői támogatottsággal bíró Dél-amerikában?

Gáspár Csaba László: T., Kérdező, - kérdésözöne megtisztelő, de képtelenség megválaszolni. Megoldásképpen az Ön által felkínált menekülési lehetőséget ragadom meg. Azt kérdezi, szükség van-e "ilyen jellegű 'halmazok' megállapítására, vagy ez lényegtelen". Válaszom: igen is meg nem is. Csak akkor van értelme halmazokra szabdalni a vallás jelenségét, ha értjük a lényegét, ugyanakkor a lényeg a halmazokban realizálódik, vagyis onnan ismerhető meg. Nem akarom Önt fölösleges filozófiai eszmefuttatásokkal untatni a rész és az egész viszonyát érintő, önmagában rendkívül érdekes és fontos, ám ehelyt kifejthetetlen problémáját illetően. Úgy vélem, kérdéseire ha nem is részletesen, de egészlegesen, azaz lényegileg kiolvashatja válaszomat a többi hozzászólónak adott feleletekből.

que je fusse: Kedves Gáspár Csaba László! Nem kötekedni akarok, de Ön olyan formában fogalmazta meg a liberális, útját kereső embert, aki még nem találta meg igazságát - persze, ha jól értettem, - és a hívő ember közötti különbéget, aki már megtalálta az igazságát - ebben volna még egy kérdésem: ez esetben hány féle igazság van? - de tovább menve, ha Isten abszolutum, - (az?) - akkor a teremtménye is abszolutum, tehát amiben hisz, az is abszolutum lehetne, és így juthatnánk vissza a bálványimádathoz... - vagy téves az akadékoskodásom? Egészen lerövídítve kérdésem: az egyháznak melyik a fontosabb, a hit, a vallás, vagy a kortárs ember?

Gáspár Csaba László: Egy párszavas interjú nem alkalmas olyan bonyolult téma boncolgatására, mint az igazság kérdése. A hívő ember nem úgy fogalmazná meg az igazsággal kapcsolatos tapasztalatát, hogy megtalálta, hanem azt mondaná, hogy az igazság talált rá. Nem a maga erejéből jutott az igazság ösvényére, hanem ő csak engedelmesekedett a hívásnak. Ráadásul az igazság ösvényén haladni nem jelent látványos haladást (a hívő ember sokszor mutatkozik tanácstalannak és tétovának, bár igyekszik leplezni), végképp nem jelent győzedelmes vonulást (bár az egyháztörténelemben ismert a "győzedelmes egyház" - teológiailag nem alaptalan - koncepciója). A hívő nem ünnepélyesen vonul, hanem küzdelmesen zarándokol. Hogy mit jelent zarándokolni, azt itt nem lehetséges leírni, mert olyan komplex, bonyolult és tágas élmény-együttes, amelyben együttvan tudástartalom és lelki-fizikai kitartás. A Zarándoklat az Élet szimbóluma. Hányféle igazság van? Röviden válaszolva: talán egy (hiszen egyetlen valóság van, pontosabban a valóság egységes, legalábbis így gondoljuk el), de mi sokféleképpen látjuk. Pál apostol fogalmazásában "tükör által homályosan". A páli megfogalmazás azonban nem fejezi ki korunk emberének szkepszisét. Az apostol még csak a homolyosságra panaszkodik. Nekünk már tükörből is sok van - Mi fontosabb az egyháznak: a hit, a vallás vagy a kortárs ember? Nos, bizonyára egyetértünk abban, hogy ezek nem választhatók el egymástól. A hit az ember létmódja, a vallás az ember megtartása a zarándoklat állapotában, a reális ember pedig mindig a kortárs ember. Az reális egyháznak a reális emberhez van küldetése: a vallás eszközrendszerével hitre segíteni a kortárs embert, hogy Ember lehessen, aki hiteles zarándok egyházat alkot.

Zsoltáros: Kedves Gáspár Csaba László! Idézem: "A keresztény egyházak a reformáció után gyakorlatilag lemondtak arról, hogy a hit elvei megvalósuljanak a mindennapi életben. A középkorban az egyház határozta meg, hogy a hitből milyen cselekvés fakad, de a protestantizmussal a hit visszavonult a lélek bensőségességébe, a magánszférába."
Hol is kezdjem?
1. A reformáció utáni egyházak "keresztyén" egyházak.
2. A reformáció egyházai azt tanítják, vallják és élik, hogy "a hit cselekedetek nélkül halott". Ha nem hiszi, olvasson egyszer Kálvintól is.
3. A hit lényegéből fakad, hogy irányt szab a cselekvésnek. A hit életét sohasem határozta meg az egyház.
4. Én nem tudom, hogy mit ért a "lélek bensőségességén", de hogy a magánszférájába jól tenné, ha beengedne némi ismeretet, azt szívből bátorkodom ajánlani; hacsak nevetségességre nem törekszik a közszférában...

Gáspár Csaba László: Összevontan válaszolok a kérdéseire:
1. Ki-ki szíve szerint nevezi magát keresztyénnek vagy kereszténynek.
2.-4. Az Ön által vitatott állításom értelme az, hogy a modernitás keretei között az emberi tevékenykedés egyre nagyobb mértékét szakmai szabványok és zárt technikai-technológiai normák határozzák meg, nem pedig a keresztyén/keresztény hitvallás. Ez nem azt jelenti, hogy ma már nem lehet valaki keresztyén/keresztény.
Kálvin jeles tanítója a keresztyénségnek/kereszténységnek, álláspontja világos. Mindazonáltal elválaszt bennünket majdnem fél évezred. A kálvini tanítás ma is érthető és megszívlelendő, csak éppen nem teokratikus viszonyok között élünk, mint Kálvin János Genfben, hanem totálisan profán világban, amely működtetéséhez nem hívő elköteleződést, hanem a hittel szemben semleges szakértelmet követel. Ezért szorul vissza a hit a nyilvánosságból a lélek bensőségességébe és a magánszférába. Ez tekinthetjük sajnálatosnak, de tény, amit a modern tudás- és vallásszociológia sokrétűen vizsgál.

lkalman: Tisztelt Gáspár Csaba László Úr! Nagyon sajnálom, hogy az Ön által megfogalmazott mondatok teológiailag és egyháztörténetileg is több helyen pontatlanságokat tartalmaznak. Üdvözlettel: Kálmán LászlóGáspár Csaba László:
T. Uram, ha pontatlanságokat mondtam, azt én is szívből sajnálom, mi több, szégyellem. Kérem, kritikus megjegyzését egészítse ki pontosabb megjelöléssel. Hátha csak félreértésről van szó.

cselepet:Tisztelt Gáspár Csaba László,
a NOL-on megjelent interjúban megemlítette, hogy "Illyés Gyula temetésén egy püspök bocsánatot kért az elhunyt írótól, amiért az egyház képtelen volt elég hitelesen képviselni a krisztusi hitet, és ezért egy olyan nagy formátumú és érzékeny ember, mint Illyés nem tudta maradéktalanul magáévá tenni ezt a hitet."

Az az érzésem, hogy ez túlzó gesztus volt. A katolikus egyház, mióta intézményesedett, SOHA nem képviselte hitelesen alapítója hitét. De nem is méltányos elvárni ezt tőle. A legtöbb, amit a katolikus egyháztól elvárok, hogy folyamatosan tartsa fenn, illetve közvetítse Jézus üzenetét - ezt 2000 éve meg is teszi, és így bármikor bárki saját szemével is megállapíthatja, mennyi köze van Jézus tanításainak a mindenkori uralkodó intézményekhez.

A másik, amit elvárok a katolikus egyháztól, hogy semmiképpen ne tapossa el a Jézus tanítását újraéleszteni próbáló csírákat.
Ezzel kapcsolatban már rosszak a tapasztalatok. Láttuk, mi történt a felszabadítás teológiájával, amely kísérlet volt a "szegények egyházának" újraélesztésére, de itt Magyarországon is sokatmondó Bulányi György "Bokor" közösségének, vagy legújabban az Öt Kenyér Keresztény Közösség a Homoszexuálisokért sorsa.
Mi erről a véleménye?

Gáspár Csaba László: A magam részéről nem tartom túlzó gesztusnak a hit erőtlen tanúsítása miatt mondott püspöki bocsánatkérést. Sőt. Ősrégi tapasztalat szerint a bűn megvallása nem csekély lelkierőt kíván. Ha másban botladozik is, legalább bűnei megvallásában legyen erős a hívő közösség. Önnek igaza van abban, hogy az egyház elmarad saját normája mögött, ám éppen ezért mindig időszerű a bocsánatkérés. Ha ezt nem tenné, hanem megelégednék a hiányosság tudatával, akkor az egyház pusztán a sztoikusok gyülekezete lenne, akik felvilágosult realizmussal tekintenek elégtelenségükre, de megbékélnek vele. Persze a bocsánatkérésnek is csak akkor van értelme, ha valódi, azaz nyomában változik a gyakorlat. Ha nem, akkor puszta ceremónia (bár a ceremónia mint forma váratlanul megtelhet élettel, tartalommal). Az őszinte bocsánatkérés pontosan annak a feladatnak a része, amit Ön az egyháztól elvár, hogy ti. "folyamatosan tartsa fenn, illetve közvetítse Jézus üzenetét". Nevezetes gesztusával a püspök nem csupán hirdette, hanem meg is cselekedte az Üzenetet. Én a hit kitüntetett pillanatának tartom, olyan pillanatnak, amelynek szomorúságán erő csillan meg.
Egyetértek azzal, hogy nem szabad elfojtani a jézusi tanítást újjáélesztő csírákat, teológiai kifejezéssel: a Lélek hajtásait. Ámde, mint tudjuk, mindent meg kell vizsgálni, vajon csakugyan a Lélektől való-e. Mert bár a Lélek ott fúj, ahol akar, de nekünk kell megállapítani, hogy ez a bizonyos mozgás a Lélektől van-e, vagy éppenséggel valami másfajta erőhatás. Nem feltétlenül a Sátánra gondolok! Meglehet, hogy egy vallásosnak mutatkozó és vallási fogalmakkal fellépő mozgalom valójában valamely társadalmi-szociális feszültség jelentkezése, ekként pedig nem annyira a Lélek iniciatívája, mint inkább az igazságtalan Ember tevékenységének következménye (lásd számos középkori mozgalom). De nem untatom, efféle okoskodással. Tény, hogy a jelenségek megítélése mindig súlyos kérdés.
Ez vonatkozik a felszabadítás teológiájára is. A "szegények egyháza" jelentésgazdag kifejezés. Jelentheti a szegényeket alamizsnával és spiritualitással tápláló egyházat, de jelentheti a szegényekért küzdő egyházat is. A vallásoknak a mai ember számára érthetetlen és elfogadhatatlan sajátossága, hogy az imát is cselekvésnek tekintik, a szenvedést pedig kiállásnak, azaz szintén aktivitásnak. Ebből nem az következik, hogy a vallási közösségnek nem kötelessége változtatni az igazságtalanságon, de ezt kizárólag a maga vallási logikájával teheti, vagyis a spiritualitás erejével, a lélek táplálásával, a Lélek táplálékával. Hogy ez sokszor kevés? Igaz, már azon a bizonyos Húsvéton is kevésnek bizonyult. Vagy talán mégsem...
A felszabadítás teológiájának teológiai kritikája az egyház mint vallási közösség gyakorlatát helyezte vissza a vallási logika keretébe - mi egyebet tehetett volna? -, de egyetlen hívőnek se tiltotta meg (bár nem is írta elő), hogy tevőlegesen és hathatósan részt vegyen a társadalmi igazságtalanság megszüntetésében.
A Bokor mozgalom hazai sorsa a Kádár-rendszer egyházpolitikájának sötét oldala (más oldaláról pedig nem tudok, igen egyoldalú volt), amelyben a hivatalos magyar egyház, csekély ismereteim szerint, nem bizonyult a hit bátor tanújának. Lehet(ne) követni a püspöki példát! Lám, mennyire nem lényegtelen a ritka példa!

Pandacsöki Boborján:Tisztelt Gáspár úr,
ön hogyan vélekedik II. János Pál korszakáról? És mit vár XVI. Benedek pápaságától?

Gáspár Csaba László: Röviden válaszolva: II. János Pál a személyes mélységben megélt hit pápája volt, aki a modernkori kommunikáció minden eszközével a világ nyilvánossága elé tárta meggyőződését, és az alapjául szolgáló tanítást. Utóda, professzori habitusából fakadóan, inkább tanító pápa lesz. Azt várom tőle, hogy a vidám közömbösség és udvarias semlegesség kortudatában, amit posztmodernitásnak neveznek, nem csupán óvatos igeneket, és semmitmondó, udvarias is-eket, hanem világos nem-eket is mond majd. Ehhez nagy intellektuális bátorság és még több hit kell. A hit kognitív dimenziójában komoly vitákra számítok egyházon belül és kívül egyaránt. Talán bátrabb és merészebb lesz a teológia. Ez persze egy idős ember merészsége lesz, ráadásul egy német professzoré, de ismerünk német professzorokat, akik az "Isten háta mögött" is képesek voltak kognitív forradalmat csinálni. Pl. Immanuel Kant. Prof. Ratzinger, alias XVI: Benedek pedig már hivatalból sem Isten háta mögül indít (reméljük, nem is kerül oda).

azsisali:Tisztelt Gáspár úr!
Egy "egyházhoz tartozni" kifejezésnek valamikor egyértelműen közösségi tartalma volt, illetve van jórészt ma is; a vallás rendszerint családilag, vagy még szélesebb körben "öröklődött" (amikor ez a közösségi erő meggyengül, akkor szakad az egyház, akkor jönnek létre mindenféle vallási csoportok és szekták). Egy adott "valláshoz tartozni" általában nem szabad döntésen, nem a különbözőségek összevetésén, és a "számomra" legelfogadhatóbb kiválasztásának lehetőségén múlik. Pedig pont a vallások sokfélesége bizonyítja, hogy Istent (Isteneket) sok módon lehet hinni...
Mit tesz a Katolikus egyház a katolicizmus hitbéli "egyediségének" markáns kifejezése érdekében? Mit tesz az emberek "eszének" megnyerése érdekében? Hogyan, miként akar engem meggyőzni arról, hogy inkább katolikus maradjak (ha már katolikusnak kereszteltek), mintsem áttérjek mondjuk a mohamedán hitre?
Hol tart ma az egyházak, illetve a keresztény felekezetek "ideológiai" (teológiai) vitája? Vagy a különbözőségek már nem ilyen jellegűek?

Gáspár Csaba László: T. Hölgyem/Uram, - kérdésére részben válasz lehet az iménti felelet. Egy tudósi attitűddel jellemezhető, tanító-oktató karakterű pápától nagyon is várható, hogy lépéseket tesz a katolikus önazonosság pozitív megfogalmazásának területén. De persze nem várjunk hatalmas újdonságokat, jóllehet lázas világunk vélhetően hevesen fog reagálni, és (egyebek között a média okozta fénytörés következtében) inkább a reakció lesz intenzívebb, mint az azt kiváltó lépés.
A kereszténység jelenbeni ereje a kezdetében rejlik, az egyház pedig teológiai szempontból (egyebek között) ennek a kezdetnek az elmélkedő emlékezete. Ha Ön azon töpreng, áttérjen-e más hitre, nos, töprengjen, elmélkedjék, és emlékezzék. Ehhez még a pápa sem kell. Ezek a dolgok csöndben dőlnek el, kinek-kinek a személyes csöndjében.
A keresztény/keresztyén egyházak vitája, inkább párbeszéde, folyamatos. Benyomásom szerint ez a párbeszéd már nem annyira az egyik vagy másik álláspont vitathatatlan igazságának bizonyítására törekszik, mint inkább az álláspontok tisztázására, annak a jövőbeli belátásnak az elővételezéseképpen, hogy a különbözőnek tetsző, és a felszínen, a megfogalmazás szintjén kétségtelenül eltérő álláspontok, a lényegi mélységében konvergálnak. A felekezeti különbség nem az igazságtól való eltérés eredménye, hanem inkább a hit igazságának, az "Isten"-nek nevezet misztériumnak a roppant gazdagságából fakad. Ennek belátása felér egy teológiai forradalommal. Ez még előttünk van. (És nem biztos, hogy nekem van igazam.)

emailen érkezett: Igen érdekesnek, de ugyanakkor hiányosnak tartom Gáspár Csaba László fogalmazását:
"A demokrácia annak a létformája, aki még nincs az igazság birtokában."

A demokratikus létforma teljesebb megértését jelezné, ha Gáspár Csaba László realizálná, hogy
1. demokrácia annak is a létformája aki, ugyan tudatában van, hogy nincsen az igazság birtokában, de ugyanakkor folytonosan keresi az igazságot. És
2. emellett még az is jellemzi az olyan embert "akinek a demokrácia a létformája", hogy ebben a keresésben egyformán tiszteli és egyenrangúnak elismeri embertársait akik vele együtt, vagy akár különböző útakon is keresik az igazságot, és ugyancsak azokat is akiknek az a meggyőződésük, hogy - egyrészt a keresés hiábavaló - vagy másrészt, hogy már megtalálták az igazságot; feltéve hogy az utóbbi két csoportba tartozók megelégednek azzal, hogy csüggedésüket vagy a saját megtalált igazságukat embertársaik előtt barátságosan feltárják, de tartózkodnak attól hogy - akár az egyiket akár a másikat - mint az egyetlen és örök valóságot a keresőkre ráoktrojálják.
Üdvözlettel,
Pintér Gábor György

Gáspár Csaba László: T. Uram, reakciójából arra következtetek, hogy igyekezetem ellenére sajnálatos módon félreérthetően fogalmazhattam, vagy esetleg Ön értette félre mondanivalómat. A demokrácia természetesen az ember mint ember létformája, amennyiben az ember nem birtokosa az igazságnak, hanem keresi, és ehhez a kereséshez tágasságra, valamint segítő társakra van szüksége, hogy legalább a tévedések és helyes felismerések billegő (vonzóbb felfogásban: dinamikus) egyensúlyát megőrízhesse. A vallási tudatot azonban éppen az jellemzi, hogy elébe tárul az igazság (ez lenne a "kinyilatkoztatás"), ezért immár nem a keresés, hanem az elsajátítás, elfogadás (röviden: a "hit") állapotában van. Továbbra sem tulajdonos, aki biztonságosan megül birtokán, hanem zarándok. De mint zarándok, ismeri a kegyelem helyét, ami felé tart, tudja az irányt, még ha naponta azt éli is meg, hogy erőtlen és megfáradt. Ez a tapasztalata nagyon is összhangban van hitével, mely éppen azt tanítja, hogy a kegyelem helyének, a zarándoklat céljának elérése az ember erejéből nem lehetséges, csak "Isten" segíthet. Egy szó, mint száz: a cél felismerése, és esetleges elérése nem az emberi teljesítmény eredménye, hanem "kegyelem". Azonos kompetenciaviszonyokat feltételező demokratikus viták mit sem segítenek. Ez a vallás. - Ámde ugyanez az ember a társadalmi élet gyakorlati kérdéseiben, a politikai hatalomgyakorlásban a legteljesebb mértékben vallhatja és követheti a demokrácia elveit, noha erre semmi nem kötelezi, elvégre sok más politikai berendezkedés is lehetséges.
Egyetértünk abban, hogy a zarándoknak nincs joga magával kényszeríteni másokat - fogalmazzunk általánosan: senkinek nincs joga ideológiai erőszakra. Joga csupán céljának megvallására, küzdelmének őszinte feltárására van. Ez viszont egyenesen kötelessége, ezzel ugyanis hasznára van másoknak, akár vele együtt zarándokolnak, akár más utat választottak, vagy még csak keresik, de azoknak is, akik lemondtak mindenről.

emailen érkezett:
Tisztelt uram, ön hívő katolikus létére csak komoly megszorításokkal vehet részt egy olyan múltú és világnézetű napilap fórumán, amilyen a Népszabadság.
A legfontosabb megszorítás: lehetőleg szorítkozzon arra, hogy kielégítse a katolicizmust nem ismerő kíváncsiskodók érdeklődését, de ne elegyedjen szóba a - sokszor rendkívül ellenséges - kívülállókkal az egyház ügyeiről. Ezek a morális problémák megszenvedett, és ma is komoly küzdelmekkel járó belső problémák. Nem is értheti meg olyan közeg, amilyenben most vendégeskedik.
Üdvözlettel
Bodor Ákos

Gáspár Csaba László: T. Uram, köszönöm megtisztelő féltését. Osztom tapasztalatát, mely szerint az egyháznak számos ügye "megszenvedett, és ma is komoly küzdelmekkel járó belső" probléma, amit kevésbé érthet meg "olyan közeg, amilyenben most vendégeskedik". Ámde mindezt (és a szerkesztőség meghívását), úgy is fel lehet fogni, mint kihívást: menjünk el oda, ahol nem magától értik szavunkat, hanem meg kell küzdeni igazunkért. Múltja mindenkinek van, egyházamnak is, nekem is. A múlt sok mindenről árulkodik, de nem szabad, hogy rabságban tartson. Ha nem érti félre: Pál apostol se csak előzetesen megvizsgált és hibátlan múltúnak bizonyult közösségekbe ment. És még csak nem is oda, ahová olyan szívélyesen hívták, mint ide engem. Végül pedig: az embernek mindig a jelen pillanatban csillog a szeme, akkor érdemes hát feléje tekinteni, elbeszélgetni vele, hátha mindketten gazdagodunk. Kérem, segítsen a kérdések hiteles megválaszolásában!

bagaria: Kedves Gáspár Csaba László,
Szili Katalin az új pápának küldött gratulációjában ilyen mondatok szerepelnek:
"Szent Péter 265. utódjául történt megválasztása alkalmából engedje meg, hogy a Magyar Országgyűlés és a magam nevében kifejezzem jókívánságaimat.
Bizonyos vagyok abban, hogy Szentséges Atyám értékőrző, az evangéliumi hagyományok tiszteletén alapuló jövőbeni tevékenysége is hozzájárul ahhoz, hogy mai világunk súlyos problémái enyhüljenek, s az egyház szociális tanításainak megfelelően csökkenjen az egyenlőtlenség a kontinensek, az emberek között."
"Kérem, Szentséges Atyám, fogadja legmélyebb gyermeki tiszteletem kifejezését."
A levelet az Országgyűlés elnökeként, hivatalos minőségében írta alá. (a forrás: MTI-hír, április 20.)
Mi a véleménye? Fogalmazhat-e így a Magyar Köztársaság egyik legfőbb közjogi méltósága?

Gáspár Csaba László: Fogalmazhat - feltéve, hogy tudja, mit beszél, miért, kinek és kiként. De nem tudja, csak teszi (hogy Marxra utaljak).
Szili Katalin fogalmazása egyrészt szerepek összekeveréséről tanúskodik, ami annál meglepőbb, minthogy éppen pártja szorgalmazza erőteljesen állam és egyház elkülönítését. Magánemberként kifejezheti "legmélyebb gyermeki tiszteletét", de az én országgyűlésem elnökeként (vagyis az én nevemben) még az én pápámnak sem. Csak a saját nevében lehet kiskorú (azaz gyermek). - Másrészt közönséges választási fogás. Mint ilyen nem lépi át a szentély küszöbét. Kívül marad, tehát profán.

Warady:
Tisztelt G.Cs.L.
idézem :
"Ma ez a szervezet képtelen feldolgozni, hogy az ellenség eltűnt és megváltozott körülötte világ."
Ez az állitása téves.
Nemcsak személyek,de pártok is ellenségesen viszonyulnak a R.Kat.Egyházhoz.
Még nyiltabb támadások,inszinuációk özöne virit a napilapok oldalain mint a komcsik uralma alatt.A fennti állitásával Ön is ebbe a csapatba sorolta magát.
Talán enyhit megitélésemen ha a provokativ kérdésekre mértéktartón válaszol, ebbéli reményemben üdvözlöm
Warady

Gáspár Csaba László: T. Uram, remélem, az eddigi válaszaimból kiderül, hogy milyen stílusban reagálok a provokatív kérdésekre. A közelmúltban az egyházat körülvevő társadalmi-politikai környezet tagadhatatlanul megnehezítette működését. Az egyház azonban nem csupán világi mértékkel mérhető, hanem saját normája szerint is. Nekem mint vallásfilozófusnak ez a mértékadó. Az egyház nem csupán rászorul, hanem alapjaiból kiindulva igényt is tart a segítő kritikára. Szeretném remélni, hogy tevékenységem ebbe a kategóriába esik.

emailben érkezett:
Tisztelt Gáspár Csaba László,
Én dühösen jöttem erre a fórumra, hogy egy nagyot veszekedjek, de higgadtsága és felkészültsége meggyőzött.
Horváthné

Gáspár Csaba László: Tisztelt Asszonyom, köszönöm pozitív véleményét, megtisztelő.

emailben érkezett:Tisztelt Uram!
Érdekelne a véleménye: Mikor szűnik meg végre Magyarországot "Mária országának nevező " terror a katolikus egyház részéről.
Mikor kapnak ugyanannyi állami támogatást más kulturális civilszervezetek is, ui az egyhazak is azok.
Mikor hagynak fel zaklatásommal valláskufárok, akik azzal az indokkal fenyegetve keresnek fel lakásomon, hogy a terrorfenyegetés, a háborúk miatt vége a szeretetnek és hitnek.
Valamint mikor vizsgálja felül a kormány ezt a lehetetlen Vatikáni Szerződést?
Köszönöm válaszát:
Gizella

Gáspár Csaba László: T. Hölgyem, - sajnálom, hogy terrornak érzékeli a "Mária országa" nagyjából évezredes hagyomány életbentartását a katolikus egyház részéről. Az egyháznak, gondolom, ezt Ön is elismeri, vitathatatlan joga van hitelvei, hagyományai érvényes megjelenítéséhez, mindaddíg, amíg nem ütközik alkotmányos határokba. A "Mária országa" nem ilyen, és talán a terrortól is távol áll az a mód, ahogyan érvényesítik. Teológiai fontosságáról persze lehet vitát folytatni, továbbá arról, hogy a katolikus közösség mennyire fogadja be, választ talál-e nehézségeire ezzel a hagyományból merített toposszal. Én mint gyakorló katolikus soha nem éreztem szükségét, hogy hitem középpontjába állítsam.
Az állami támogatás kérdésében teljesen tákjékozatlan vagyok, csakúgy, mint Vatikánnal kötött szerződés részleteit illetően. Gondolom, mindkettő a politikai erőtérbe tartozik, amely erőtlérben a demokratikus választások által reprezentált közakarat érvényesül. Mindannyian egy szavazattal rendelkezünk.
A "valláskufárok" érzékletes kifejezés, jó volna tudni, milyen jelenséget takar. Lapos igazságot tudok csak mondani: az ember már csak ilyen: mindennel képes kufárkodni, nemes és nemtelen dolgokkal egyaránt. A vallást én nemes dolognak tartom, de tény, hogy kufárok kezén eltorzul. Vannak azért hiteles árusok is. Legyen szerencséje hozzájuk is!

Pandacsöki Boborján: Tisztelt uram, meglepett a pápává választott Ratzingerről adott értékelése. Jól értem, hogy a széles nemzetközi közvéleménnyel ellentétben nagyon is derűlátó a "páncélbíboros" pápai tevékenységével kapcsolatban?

Gáspár Csaba László: Szavaim, szándékom szerint, nem tükröztek derűlátást, sem passzimizmust. Elgondokodtam azon, vajon, mi várható egy professzortól a pápai széken. Talán nem csupán körmös és utóvizsga.

e-mailben érkezett:
Tisztelt Gáspár Úr!

1. A történelmileg és tartalmilag a feudalizmus eszmei támogatását szolgáló keresztény filozófia milyen módon és mértékben járulhat hozzá egy modern kapitalista társadalom eszmei megalapozásához, netán továbbfejlődéséhez? (Lehetőleg túlmutatva a magyar viszonyokon, ahol a fejekben és emberi viszonyokban szilárdan tartja magát a feudalizmus, a tan tehát megfelel az "elit" érdekeinek?

2. A klérus, mely kiváló teljesítmény nyújtott a hatalommal együttműködés olykor nehéz terepén mindíg is, most pedig sikerrel hiteti el ifjainkkal és sikertelen idősebbjeinkkel maga és eszméje mély elnyomatását, észleli-e, hogy tartalmi túlzásai és agresszív előadásmódja célszerűtlen, kiábrándító a friss, fogékony elméknek?

3. A Vatikán és a magyar klérus előtt is nagy kihívás a tudományos ismeretek rohamos bővülése, s ezek hozzáférhetőségének javulása révén tömegkinccsé válása.
A 2000 éve lényegében változatlan tanokkal szembeni ellentmondás egyre nyilvánvalóbb. Két lehetséges válasz van: az új ismeretek biblikus magyarázata, ami a tan relatívizálódásának veszélyét adja, vagy a merev zsigeri elutasítás, a "ne töprengj, csak higgy" álláspont. Úgy tűnik, a Vatikán az utóbbi álláspont felé hajlik, s az új pápa ezt fogja erősíteni, a magyar klérus pedig szerintem ultrakonzervatív, nincs sem jövőképe, sem fényes elméi. Ön szerint lesz-e változás az egyház gondolkodásában és kapcsolatában a társadalomhoz, vagy folytatja temetési körmenetét?
Válaszát érdeklődéssel várva tiszteli:
Nagy György, Szigethalom

Gáspár Csaba László: T. Uram, nehéz kérdéseket tett fel, vegyük sorba.
1. A keresztény filozófia történelmileg talán igen, de tartalmilag semmiképpen nem a feudalizmus támogatását szolgálta. Ha van egyáltalán keresztény filozófia (vitatott fogalom), akkor ez csak annyit jelent, hogy olyan filozófia, amely számol a vallás jelenlétével is, de nem követi tanait. Ha követné, akkor teológia lenne. Felfogásom szerint sem a teológia, sem a filozófia nem szolgál semmiféle ideológiai célt, így egyetlen konkrét társadalmi formáció megalapozására sem alkalmas. A kapitalista társadalom eszmei megalapozása nem teológiai feladat.
2. A klérusról adott leírása sarkos, de nem alaptalan. Hogy mit észlel a klérus mint elvont ewntitás, azt nem tudom. Ismerek viszont mindenféle papot, akik a legkülönbözőbb módon gondokodnak. Nem akarom kikerülni kérdését: tény, hogy az egyház igyekszik rendezni viszonyát a világi hatalommal. Hogy ez olykor a hatalom iránti vágygyal is párosult, ez éppúgy igaz, mint az, hogy mindig voltak ezzel ellentétes tendenciák is a klárus köreiben. Ismereteim szerint ez az általános törvény ma is érvényesül. A magam részéről a hitvalló és szolgáló egyház mellett állok ki.
3. Önnel ellentétben nem érzékelem a modern tudomány és a teológiai tanok közötti ellentmondást. Éppen ellenkezőleg, a korábbi kontroverz viszony oldódni látszik az illetékességi hhatárok elismerése és a kérdések eltérő voltának felismerése következtében. Az egyház elvéti küldetését, ha zsigeri elutasításra bíztat. A "csak higgy" parancsát megelőzi annak súlyos tisztázása, hogy mi tartozik a hit körébe, és mi nem.

emailben érkezett:
Az Independent úgy foglalta össze az európai liberális sajtó Ratzinger-fanyalgását, hogy mindegyiknek azt a címet lehetett volna adni: "Botrány: a bíborosok hívő katolikust választottak pápának".
Hogyan értékeli a sajtó erősen negatív hozzáállását az új pápához?
tisztelettek, neon

Gáspár Csaba László: Minden sajtó botrány három percig tart. 1, 2, 3. Már le is járt.

cselepet:Tisztelt Gáspár Csaba László,
köszönöm válaszát.
Különösen megragadott ez a gondolata: "Önnek igaza van abban, hogy az egyház elmarad saját normája mögött, ám éppen ezért mindig időszerű a bocsánatkérés. Ha ezt nem tenné, hanem megelégednék a hiányosság tudatával, akkor az egyház pusztán a sztoikusok gyülekezete lenne, akik felvilágosult realizmussal tekintenek elégtelenségükre, de megbékélnek vele. Persze a bocsánatkérésnek is csak akkor van értelme, ha valódi, azaz nyomában változik a gyakorlat. Ha nem, akkor puszta ceremónia (bár a ceremónia mint forma váratlanul megtelhet élettel, tartalommal)."
Nemcsak az egyházra, az egész közéletre és mindannyiunk magánéletére is igaz. Abban , hogy ez az elv mennyire érvényesül, szkeptikus vagyok, de igyekszem meglátni azokat a pillanatokat, amelyek az Illyés temetésén történtekhez hasonlóak.
Egyébként ki volt az a püspök, akit idézett?

Gáspár Csaba László: T Uram, köszönöm megerősítő válaszát. A hit finom mozdulatainak megpillantása komoly feladat egy olyan korban, amikor csak a harsány gesztusok számíthatnak észrevételre. Sajtóközleményt bárki adhat ki. A hit lényegileg intim. - Restellem, de nem tudom a püspök úr nevét, korábban jánoshalmi plébános volt, és hitvalló embernek tartották. Emlékezetem szerint püspöki kinevezése meglepetésként hatott akkoriban. Emlékezetes gesztusa ismeretében nem alaptalanul.

e-mailben érkezett: A katolikus hívők világszerte nagyon eltérő életkörülmények és kulturális környezetben élnek. Képes lehet egyáltalán a Vatikán egyaránt megfelelni az afrikai, kínai, chilei, olasz és kanadai hívőknek? Nem bénítja le az egyház politikáját ez a sokszínűség? Olvastam, hogy Ratzinger és Wojtyla konzervativizmusa éppen a siker záloga volt a harmadik világban, míg a hanyatlás kiváltója az ipari országokban. Hogyan lehet egyesíteni egy ilyen bábeli kavalkádot?
tisztelettel, István

Gáspár Csaba László:
Kedves István, Kérdésére nehéz olyan rövid választ adni, ami több, mint lapos közhely. Az örömhír, amit az egyház hirdet, mindenkihez szól, fajtól és történelmi állapottól függetlenül. Magának az örömhírnek az egyetemességét azonban sokszínű kultúrában kell megjeleníteni, és ez csakis a konkrét kultúra kifejezési készletével lehetséges. Ezért az igehirdetés állandó fordítás és értelmezés. Hibák éppúgy tartkítják az egyház ebbéli tevékenységét, mint sikerek. A dolog szinte lehetetlen, sikere mindig meglepő. De még él a kereszténység. Ha máshol nem, éppen a hit tapasztalati tartományában lehetséges az egyetemesség. Lényegét tekintve a kereszténység a globalitás előfutársa, és meglehet, a beteljesítője is lesz. (Mindezt a hit zsargonjában így is lehetne mondani: ami az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges.)
A konzervatizimus kifejezéssel csínyján kell bánni teológiai közegben. Itt inkább azt jelenti, hogy létezik a vallási hagyománynak egy belső magva, ami érinthetetlen, s ami minden elkülönböződés mellett a vallási közösség önazonosságát védi. A nehézség mindig abban áll, hogy miképpen határozzuk meg ezt az alapot? Ez a teológia feladata. Nehéz feladat!

emailben érkezett:Tisztelt Gáspár úr,
rendkívül igazságtalannak tartom azt a kampányt, ami a fogamzásgátlás katolikus tilalma és az afrikai AIDS-probléma között egyenes összefüggést próbál kimutatni. Mi, katolikusok szűzen megyünk a házaságba, és nem váltogatjuk a társunkat. Ezek után furcsa gondolat, hogy az óvszerhasználat tilalma AIDS-szel fenyegetne bennünket.
És ez bizonyára Afrikában is érvényes - kivéve esetleg azokat az eseteket, amikor az egyik házastárs már vérátömlesztés, öröklés stb. miatt AIDS fertőzött.
Üdvözlettel
Horváthné

Gáspár Csaba László: T. Asszonyom, szerintem sincs lényegi összefüggés az AIDS terjedése és a fogamzásgátlás tilalma között, a dolog félrevezető. Mindazonáltal a szexualitás társadalmi gyakorlata újra és újra teológiai megfontolások keeszttüzébe kerül. Ennek oka az, hogy az emberi szexualitás mibenléte, értékelése függ a mindenkori társadalmi értelmezéstől. Az ember nem merőben természeti lény, szexuális élete sem tisztán biológiai aktus, hanem testi-lelki folyamat, ami a kultúra egészébe ágyazódik; a kultúra viszont változik. Ebből következően az egyházi tanításnak újra és újra találkoznia kell a szexualitás változó értelmezésével. Tanítását mindig le kell fordítani a kor nyelvére; egyszersmind azonban meg kell hallgatnia a kor szavát is. Amíg változik az ember önértelmezése, addig az egyháznak késznek kell lennie a párbeszédre.

emailben érkezett:
Tisztelt Gáspár Csaba László,
válaszait olvasgatva feltűnt, hogy nem reagált az Öt Kenyér Keresztény Közösség a Homoszexuálisokért említésére. Tudatosan kerülte ezt a témát? Ha nem, mi a véleménye a kezdeményezésről?
üdvözlettel Mihály Tamás

Gáspár Csaba László: T. Uram, információm rendkívül hiányosak az említett közösségről, ezért nem érintettem válaszomban. Elismerem, hogy fontos jelenségről van szó, igyekszem tájékozódni.

Gáspár Csaba László: T. Hölgyek és Urak, köszönöm megtisztelő érdeklődésüket, élvezettel vettem részt az eszmecserében! Üdvözlettel, Gáspár Csaba László