A pápa és a zsidó utazik a vonaton

A katolikus humorista szerint csak az a jó vallás, amin tréfálkozni lehet. Ehhez képest elég gyengék az új pápaviccek.

A katolikus hitre áttért G. K. Chesterton nemcsak a humort, a vallását is komolyan vette. A legszigorúbb egyházi szempontból sem szokták kifogásolni nézeteit. Magyarországon a Szent István Társulat adja ki hitvédő írásait.

Chesterton úgy vélte, hogy ami egyetemes, szükségképp komikus is. Ezért "a jó vallásnak az a próbája, hogy lehet-e mulatni rajta".

Ebből indult ki egy amerikai újságíró, Michael McGough is, aki összegyűjtötte az új pápavicceket.

Az eredmény lehangoló. McGough nosztalgiával gondol vissza a Szent Szív Általános Iskolában eltöltött szép napokra. Micsoda merész vicceket engedtek meg maguknak a Tisztelendő Atyák!

Még ezt találta legjobbnak a felhozatalból:

Hans Küng és Ratzinger ugyanazon a napon hal meg, és járul Szent Péter elé, hogy megtudja további sorsát.

Szent Péter rámutat Küngre, és azt mondja neki: "Hans, befelé az irodámba!"

Négy óra múlva nyílik az ajtó, s kitámolyog a teológus. Azt dadogja: "Hű, ez nagyon kemény volt. Hogyan tévedhettem ekkorát!" - majd sóhajtozva felszáll a mennybe, Isten végtelen kegyelmének bizonyságául.

Ezután Ratzinger kerül sorra. Nyolc óra múlva megint nyílik az ajtó, s kitámolyog Szent Péter. "Istenem - sóhajtja -, hogyan tévedhettem ekkorát!"

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.