A hír nem lepte meg Kapuvári Józsefet, az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (ÉDOSZ) elnökét. Magyar húsipari szakmunkások ugyanis legálisan vagy illegálisan már évek óta dolgoznak Nyugat-Európában. Munka nélküli hentesekből a kilencvenes évek elejétől kezdve volt bőven, hiszen míg a rendszerváltás előtt majdnem 30 ezren dolgoztak a magyar húsiparban, addig most - becslések szerint - mindössze 11 ezer embernek biztosít megélhetést az ágazat. A munka nélkül maradt hentesek jelentős része, engedve a fizetés csábításának, külföldön próbált megélhetést találni - egy német húsipari szakmunkás 11,8 eurót keres óránként. Bár a magyarok csak 3-5 eurót kapnak, még ez is jó fizetés ahhoz képest, hogy itthon egy szorgalmas csontozó havi keresete nem haladja meg a 130-140 ezer forintot. Arról nem is beszélve, hogy akadnak külföldön dolgozó magyar hentesek, akik havi nettó 1500 eurót is hazavisznek.

A munkát keresőket munkaerő-közvetítő cégek hozzák öszsze a német, valamint az osztrák húsüzemekkel. Ilyenből a kilencvenes évek közepén legálisan húsz is működött. A gond a feketeközvetítőkkel van. Ők azt az uniós szabályt használják ki, hogy a vendégmunkásokra hazájuk munkaügyi előírásai vonatkoznak. Így aztán hivatalosan általában egy magyar cég, magyar minimálbérért közvetít henteseket a német vágóhidakra. Persze a munkavállalók valójában nem ennyit keresnek, hanem jóval többet, ám cserébe minden jogukról le kell mondaniuk. (A közvetítő például büntetlenül levonhatja a bérükből a szállás vagy az utazás költségét és munkaidejüket is tetszőlegesen oszthatja be.)

Ezzel a módszerrel a külföldön munkát vállaló magyar hentes, a munkabéreken spóroló német vágóhíd és munkásokon büntetlenül nyerészkedő közvetítő egyaránt jól jár. A munkabér után fizetendő közterhektől eleső német állam és az állását féltő német hentesek viszont nem örülnek a helyzetnek, gyaníthatóan ezért fordítanak egyre nagyobb energiát az ügyeskedők lebuktatására.