Törvényi diszkrimináció a lakáshitel igénylésében

Több ezer közalkalmazott nem veheti igénybe az állami kezességvállalású lakáshitelt, mert határozott időre kötött szerződés alapján dolgozik. Közülük többen megkeresték lapunkat, kifogásolva az őket ért diszkriminációt.

Elmondták: bár a törvény lehetőséget ad arra, hogy a munkáltató döntése vagy a kollektív szerződés alapján például étkezési hozzájárulást, utazási költségtérítést, üdülési támogatást kapjanak, az állami kezességvállalású lakáshitelt nem igényelhetik.

Információink szerint a diszkrimináció leginkább az oktatás területét érinti. Főleg a főiskolákon és egyetemeken tanítanak ugyanis határozott időre kötött munkaszerződéssel, de előfordul az alap- és középfokú intézményekben is, hogy helyettesítőket, nyelvtanárokat ilyen módon, egy tanévre szóló megbízással foglalkoztatnak. Az egyik informátorunk ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az egyetemi oktatók közül sokan szívesen vállalják a határozott időre szóló kinevezést, mert így más felsőfokú intézményben is taníthatnak.

Megkérdeztük az egyik legnagyobb hazai pénzintézet álláspontját az ügyben. Az OTP Bank illetékese leszögezte, hogy törvény írja elő a hitelintézetek számára, miként kötelesek eljárni a közalkalmazottak részére nyújtandó állami kezességvállalású lakáshitelek esetében. E szerint az állam készfizető kezességet egyebek között annál a közalkalmazottnál vállalhat, aki határozatlan időre létesített közalkalmazotti jogviszonyt. Az OTP az ennek a jogszabálynak megfelelő gyakorlatot alkalmazza.

A felsőoktatásban például nagyságrendileg mintegy ötezer embert érint ez a diszkrimináció, körülbelül ennyien tanítanak ugyanis határozott idejű szerződéssel az egyetemeken és a főiskolákon. Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének vezetője szerint is komoly gondot jelent, hogy az egyetemi tanársegédek kinevezése határozott időre szól, így nem jogosultak még a lakásvásárlási kedvezményre sem. Az érdekvédő arra számít, hogy az új felsőoktatási törvényt mielőbb elfogadja a parlament, annak alapján ugyanis a főállású oktatókkal határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyt kell létesíteniük az intézményeknek. Ez pedig azt jelenti, hogy megszűnik a kifogásolt diszkrimináció.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.