Ez volt talán az internet történetének leghíresebb be nem jött jóslata: Metcalfe, aki a világ legnagyobb presztízsű számítástechnikai lapjaiban publikál, még azt is beígérte, hogy megeszi a kalapját, ha melléfog. (Végül egy tortakalapot volt kénytelen elfogyasztani.)

A számítógépes ipar, információs ipar, IT-szektor vagy nevezzük akárhogyan: jövőipar. Aki időben, még a többiek előtt megsejti a trendet, az arathat. Aki a kelleténél előbb látja meg a jövőt, az viszont nagyot bukik. Az Apple Newton nevű érintőképernyős kéziszámítógépe annak idején simán megbukott, maga Steve Jobs, az iparág legnagyobb látnokainak egyike állíttatta le a fejlesztését, majd egy-két évvel később a teljesen hasonló elven működő zsebszámítógépek - Palmok, Ipaqok és társaik - elárasztották a piacot.

Az IT-iparban dollárszázmilliókat érhet egy egy-egy jól időzített jóslat. Itt a jóslat is termék, és a termék is jóslat. És nemcsak a rendkívüli képességekkel rendelkező vagy az iparág folyamatait mindenkinél jobban átlátó szakemberek jósolgatnak, hanem inkább az önbeteljesítő jóslatok gyártásáért felelős, gigászi költségvetéssel, rettenetes erőforrásokkal rendelkező marketingosztályok.

A technofil közvélemény pedig áhítattal figyeli a jósosztályok újabb és újabb vízióit, lesi a szaksajtót, a híreket, mert a média is lelkesen - s legtöbbször kritikátlanul - közvetíti az IT-agytrösztök látomásait. Ez az IT-közvélemény vagy micsoda egyébként is messianisztikus kultúra. Folyton a következő megváltó technológiát várja, és ha van végre valami, amiért lelkesedhet, akkor hajlamos mítoszt gyártani belőle, olyan - társadalmi, kulturális, történelmi - hatást tulajdonítani neki, amilyenje valójában nincs is.

Ezt a csodaváró hangulatot próbálja aztán kihasználni a marketingkommunikáció, és a legsúlyosabb sületlenségeket divatos szakszavakkal körbetekerve belenyomni a közönség és a sajtó agyába. Az IT-ipar legutóbbi tizenöt évében simán megetettek a közvéleménnyel sok tucat olyan jóslatot/terméket, amelyről azóta kiderült, hogy köze sem volt a valódi folyamatokhoz. Rángassunk elő néhány példát a hajánál fogva!

Az IT-világ anti-Kasszandrája alighanem Lawrence Ellison, az Oracle szoftvercég meglehetősen szerénytelen elnöke, aki sokáig üldözte Bill Gatest a világ leggazdagabb embereinek listáján. Ellison leghíresebb melléfogása alighanem a Network Computer projekt volt. Az olcsó, buta, programjait interneten vagy helyi hálón keresztül egy szervergépen futtató hálózati számítógép ötletét évekig úgy reklámozták, mint a jövő otthoni számítógépét, a PC-világ gyilkosát. A szaksajtó lelkesen harangozta befele Ellisonék ötletét, és még akkor sem fogott gyanút senki, amikor a számítástechnikai kiállításokon megjelentek az első tesztgépek: lassú, használhatatlan, buta kis izék. A Network Computer (NC) ötlete úgy bukott el, hogy nyoma sem maradt.

Vagy emlékszik még valaki a digitális magnóra? A Philips úgy mutatta be a kilencvenes évek elején, mint a sokáig egyeduralkodó kazettás magnó utódát. Tökéletes bukás. A CD viszont mindent vitt. (Pedig, ugye, hangminősége jóval gyöngébb, mint a hagyományos, analóg lemeznek.)

Jósolták annak idején a Microsoft Network győzelmét az internet felett, a személyre szabható internetes oldalak mindent elsöprő sikerét, a pull típusú böngészés helyett a push-tartalomszolgáltatás fényes jövőjét, a tévébe szerelhető internet előretörését, a háromdimenziós webböngészést (léteznek ma még vrml-oldalak?).

De a legtöbb badarságot mégis a "konvergencia" fogalmával visszaélve hordta össze az iparág. Hogy a konvergencia micsoda, azt valójában senki nem tudja. Valamik összetartanak valamikkel. Bár a konvergencia jelenségét még soha senki nem tapasztalta, még sincs konferencia, szaklap vagy tudományos esszé nélküle.

1995 óta körülbelül havonta jósolják meg, hogy előbb-utóbb az internet is valami tévéféleség lesz, jön a rengeteg mozgókép, mert a sávszélesség, ugye, egyre bővül, egyre gyorsabban letölthető minden. Persze 1995 óta sokszorosára nőtt mindenféle sávszélesség, szerverteljesítmény és felhasználóoldali kapacitás is, de az internetből nem lett tévé. Az írásos média alapvető, legnépszerűbb alkalmazása továbbra is az e-mail, amelyben nemhogy videoanyagokat, de még állóképeket sem használunk. (Legalábbis a normálisabbja.) Mert abba valahogy elfelejtettek belegondolni a konvergenciázók, hogy ugyan minek kellene a világba még egy tévé, amikor már van?

Az "intelligens háztartás" milliószor elmantrázott, sokszor inkább valami Hulot úr közlekedik-szerű futuroszkeptikus komédiába illő víziója évről évre előkerül. Intelligens hűtőszekrény, amelyik az internetről rendeli meg a kifogyott élelmiszert, intelligens mosógép, porszívó. És: természetesen egyetlen rendszerről, lehetőleg egyetlen távkapcsolóról irányítható minden. Ez a feneketlen hülyeség valahogy kiirthatatlan a gyártók fantáziájából. Legutóbb a Samsung, sőt már a magyar Albacomp is előhozakodott a maga minden szórakoztatóelektronikai funkciót és egy-két háztartási biszbaszt is (légkondi-távirányítás, mosogatógép-bekapcsolás stb.) magában foglaló centerével.

A témakör legsúlyosabb rögeszméje, hogy az otthoni szórakoztatóelektronikának egyetlen eszközbe kellene majd konvergálnia. Nos, hogy a konvergencia ebben a szegmensben (ez is média, egyébként) mennyire létező jelenség, azt jól mutatja, hogy a Sony óriáscég történetének második legsikeresebb terméke a PS2 játékkonzol, amelynek rég nem volna szabad léteznie, ha a konvergenciának vagy micsodának akár a leghaloványabb jele jelen volna. A PS2 ugyanis célszámítógép. Egy számítógép (PC) mindent meg tud csinálni, amit egy PS2. Mégsem csak számítógépen játszik a jómódú nyugati tinédzser, hanem megveszi a konzolt is. Mert több rá a játék, előbb kijön, jobb, mert mittudomén, kúlabb, trendibb és jobban néz ki.

A jól sikerült konvergencia ékes példája még az informatikai fejlesztésekre legtöbbet költő autógyártó, a BMW luxuskategóriás járműveibe szerelt i-Drive nevű fedélzeti számítógép. Az i-Drive fejlesztésébe irdatlan pénzt öltek, jól ki is kutatták az ezzel foglalkozó cégek, hogy mit és hogyan szeretnek majd a vásárlók. Jól összekonvergálták egyetlen konzolra a navigációs rendszert, a klímavezérlést, a CD-játszót, a rádiót meg ki tudja, még micsodát, így aztán lett egy tökéletesen kezelhetetlen, minden szaklapban agyonszidott eszközük: az új BMW-kben vezetés közben csak a bajor mérnökök tudják beállítani a klímát vagy a rádiót.

A legnagyobb konvergálók és a legalantasabb marketinghülyeségek terjesztői mégis a mobilcégek. 1998-tól éveken át nyomatták a fejekbe a készülékgyártók és az operátorok, hogy a "mobilinternet" nevű valami rövidesen jelentősebb lesz, mint a hagyományos számítógépes, 2004-re az európai lakosság nyolcvan százaléka mobilinternetezik majd veszettül. Jött a WAP, egy nagyon primitív, szinte használhatatlan szolgáltatásocska, és akkorát hasalt, hogy öröm volt nézni. Néhány hírfüggő szerencsétlen és étteremben unatkozó moziba készülő használja a WAP-ot, amit nagyon kemény milliárdokért marketingelhettek a mobilosok.

Most meg arra akarnak rábeszélni, hogy egy év múlva tévét nézzek a mobilon. Magukat komoly embernek gondoló, sok százezer eurós fizetésért alkalmazott emberek próbálnak arról meggyőzni, hogy értelmes, nagyon sok pénzért kiépítendő szolgáltatás az, aminek a lényege, hogy készülékem háromszor három centis kijelzőjén klipeket, mondjuk mozitréleket nézegethetek, persze a beszélgetési díj sokszorosáért.

A rejtélyes 3G az infokommunikációs ipar következő nagy blöffje. Két éve sem tudták, mire jó, és nem tudják most sem. De ha mégis lesz belőle valami - úgy értem, valami használható szolgáltatás, ami ma még nincs - simán megeszem Metcalfe kalapját.