A véleményét megfogalmazó - vagy a szerkesztőséget anyagilag támogató politikus felfogását aprópénzre váltó - újságíró közvetített közte és a polgárok között. Ahogy telt az idő, úgy kaptak egyre többen választójogot, mind jelentősebb lett az újságírók közvetítő funkciója.

Felértékelődött a közvéleményt közvetlenül befolyásoló újságírók szerepe. Jellegzetes példa, hogy Defoe lapjában - bécsi közvetítéssel - az a hír látott napvilágot, hogy valahol a Kárpát-medencében egy herceg föllázadt uralkodója ellen. II. Rákóczi Ferenc fejedelem zokon vette a mértékadó londoni lapban megjelenteket, és arra utasította a kancellárját, hogy alapítson egy újságot a torz információ megcáfolására. Miután azonban nem a hazai közvéleményt kellett meggyőznie arról, hogy legitim uralkodó, hanem a külföldi közvéleményt, így az új lap a nemzetközi diplomácia nyelvén, latinul vitatkozott az angol nyelvű újsággal. Ez volt a Mercurius Veridicus, az első magyarországi újság.

A XX. század második harmadától, a rádió, majd a televízió és az internet megjelenésével még inkább felértékelődött az újságírók (köz)vélemény-formáló szerepe. Ebből adódik az a közkeletű tévképzet, hogy a sajtó, tágabb értelemben a média a negyedik hatal-mi ágazatnak számít. A polgári demokrácia kétségkívül abban is különbözik a felvilágosult abszolutizmustól, hogy az előbbi szétválasztja, az utóbbi viszont egyesíti a hatalmi ágazatokat. Ha a végrehajtó hatalom igyekszik lerázni magáról a törvényhozás és az igazságszolgáltatás ellenőrzését, akkor a sajtó (a média) hajlamos átvenni a kontrollfunkciót. Ennek nyomán vonják le az új-ságírók azt a következtetést, hogy ők csinálják a politikát. Egy másik felfogás, a Jürgen Habermas német szociológus nevéhez kötődő irányzat szerint nem a médiának van hatalma, hanem a nyilvánosságnak. A polgári nyilvánosság a negyedik hatalmi ágazat, eszköze a médium, eszközrendszere a média. Az újságíró-szerkesztő tehát az a személy, aki szakemberként segíti elő, hogy a nyilvánosság ellenőrizhesse a három hatalmi ágazatot, leginkább a végrehajtó hatalmat. A sajtót, a médiát a maga helyén tartó nézet azonban mit sem változtat azon, hogy a politikus és a választópolgár között közvetítő újságíró közvetlenül befolyásolja a közvéleményt. Asztaltársaságban hivatkoznak az álláspontjára, idézik a mondatait, amelyekből olykor szállóige is lesz.

A XIX. század második, és a XX. század első felében az írók fizikailag is jelen voltak a szerkesztőségekben. Sokan abból éltek, hogy regényeik folytatásban jelentek meg, vagy éppen szerkesztőként, mint jó tollú újságírók dolgoztak. Manapság inkább interjút kérnek tőlük az újságírók, legfeljebb tárcaszerzőként foglalkoztatják őket a szerkesztőségek. A szerepváltozás oka, hogy a diktatúrában mindent ki lehet találni, a demokráciában viszont mindent ki lehet nyomozni. A diktatúra kedvez a képzeleten alapuló irodalomnak, a sorok közti olvasásnak, a demokrácia pedig az oknyomozó újságírásnak.

(Zöldi László ismertetője a Híd-programhoz készült tankönyvben)