Bírálják a Mindentudás Klubját

Tudósok, biológusok és szociológusok tiltakoznak a Mindentudás Egyeteme Klub tegnap esti, a géntechnológiával foglalkozó beszélgetésén részt vevők összetétele ellen.

A lapunkhoz eljuttatott nyílt levelük szerint - az aláírók között van Pusztai Árpád biokémikus és Vida Gábor biológus, akadémikus - a rendezvény témája, a növényi biotechnológia az egyik legvitatottabb tudományalkalmazási terület. A szervező viszont csak a technológia pozitív oldalát hangsúlyozó szakembereket hívott meg a kerekasztalhoz, s egyetlen olyan kutatót sem, aki szkeptikus, óvatos állásponton volna a géntechnológiával szemben.

Az aláírók szerint az úgynevezett első generációs növényi biotechnológiával szemben többek között a növényvédelem, a környezetanalitika, az ökológia, az ökotoxikológia, a táplálkozástan, a közgazdaságtan és a gazdaságetika fogalmaz meg súlyos aggályokat. A szükséges vizsgálatokat itthon még nem végezték el, pedig szerintük ennek hiányában - és a széles körű párbeszéd nélkül - a technológia alkalmazására nem kerülhet sor. A párbeszédre fórumot épp a Mindentudás Egyeteme Klub nyújthatna, erre azonban szerintük a szervezők nem adnak lehetőséget, a növényi biotechnológia támogatóit pedig úgy tüntetik föl, mint a tudomány kizárólagos álláspontjának képviselőit. Ezért megfontolásra ajánlják az MTA-nak, hogy ilyen egyoldalú rendezvényt ne támogasson a jövőben.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.