Javaslatok lesznek, az bizonyos, de mit kezdenek velük?

E kérdés jogosságát támasztja alá az, hogy például azt a családpolitikai anyagot, amit most Gödön tárgyalt a kabinet, ugyanez a kormány egyszer már elvetette. Igaz, a javaslatcsomagot a volt miniszterelnök, Medgyessy Péter készíttette azzal a Szekeres Imrével, aki akkoriban épp kegyvesztett volt. De ezt legalább újra elő lehetett most szedni.

Jó volna tudni, vajon a száz lépés programjába bevont tárcáknak vannak-e hasonló módon előkészített, egy mozdulattal előszedhető javaslatcsomagjaik? Ha vannak, az meglehetősen nagy baj, mert akkor eddig miért nem szedték elő őket? Ha nincsenek, akkor elég nehéz megérteni, mi motiválta a kormányfőt arra, hogy az államfőjelöltet választó szocialista kongresszuson, mindenkit meglepve, bejelentse a száz lépés programját, nem kis zavart okozva ezzel a minisztériumokban. Az ilyen programokban épp az a probléma, hogy valamilyen szinten össze kellene érniük, vagyis jó volna, ha a száz lépést a jobb és a bal láb egy irányba tenné. (Ezt a miniszterelnök is érezte, amikor az adóreform bizottság munkáját bírálta.)

Az irány persze adott: a kormányfő kiadta a jelszót, hogy a társadalmi igazságosság jegyében kell előrelépni. A családpolitikai támogatások rendszerének tervezett változásai ezt szolgálnák. De miként viszonyuljanak ehhez azok az önkormányzatok, amelyek ma a szociálpolitikai támogatásokat folyósítják? Hogyan gondolják újra a feladataikat, amire két napja felszólították őket, ha éppen azt nem tudják, hogy például ezen a számukra egyáltalában nem elhanyagolható területen milyen változtatásokat terveznek a döntéshozók? És ki hangolja majd össze például az önkormányzatok elképzeléseit az új rendszerekkel? Ki egyeztet majd a településekkel és a szociálpolitikusokkal?

Sürget az idő, és Gyurcsány Ferenc ezt jól érzi, miként azt is, hogy kormánya leült. A pártba és a kormányba is új életet kell lehelni. Nézzük az utóbbit: nyilvánvalónak tűnik, hogy az új minisztereket meghatározott feladatra alkalmazta a kormányfő. Ebből két dolog következik: az egyik, hogy a menesztett pénzügyminiszter és a földművelésügyi miniszter vagy nem értett egyet ezekkel a feladatokkal, vagy alkalmatlanok voltak rájuk. A másik: Gyurcsány pontosan tudja, mit akar. Bízzunk benne, bár a kérdést rögzítsük: most akkor a pártnak van kormánya, vagy épp fordítva?

A kormányba talán sikerül életet lehelni, de vajon sikerül-e a szocialista pártba? És Gyurcsány Ferenc dolga ez? Annyiban mindenképpen, hogy az MSZP-t oda kell állítania a száz lépés programja mögé, máskülönben elbukik. Ehhez viszont olyan programra volna szükség, ami mögé - Hiller István szavaival élve - egy modern baloldali párt nyugodtan odaállhat, akár fölvállalva, hogy el is bukhatja, de legalább egy olyan program, amiért érdemes volt áldozatot hozni. Egyelőre nem világos, hogy a száz lépés ilyen irányba mutatna.

A kormányfőt igencsak sürgeti az idő, és - erre lehet következtetni a száz lépés kapkodónak tűnő bejelentéséből - maga sem szeret sokat tépelődni, sokkal inkább határozottan belevágni a dolgok közepébe. Ezúttal talán érdemes volna még egy kicsit tépelődni, hadd jegecesedjenek ki az elképzelések. Mert bár nagy úr az idő, de a 2002-es kétszer száz nap, majd a sok száz tétlen nap után már csak a kevesebb mint négyszáz nap, legalább száz lépésével lehet újabb lendületet nyerni.