Nagyobb odafigyelést az alternatív energiára

A zöldáram felhasználásának fokozására tett európai uniós kötelezettségeket Magyarország akkor tudja teljesíteni, ha legkésőbb az idei év végéig döntések születnek új, alternatív energiaforrásokra alapozott projektek végrehajtásáról - mondta Lontay Zoltán, az EGI Energiagazdálkodási Rt. irodavezetője az IBC konferenciaszervező és a Világgazdaság közös konferenciáján szerdán, Budapesten.

A szakember közölte, hogy a megújuló energiaforrásokra alapozott áramtermelés aránya a teljes villamosenergia-termelésen belül 2000 óta 0,5 százalékról 2 százalékra emelkedett, s azt az EU elvárásának megfelelően legalább 3,6 százalékra kell növelni 2010-ig.

"A további növekmény csak olyan projektekkel biztosítható, amelyek előkészítési ideje és a kivitelezése két-két évet vesz igénybe" - mondta Lontay Zoltán utalva arra, hogy az eddigi javulást a már meglévő erőművek biomasszára való átállításával viszonylag könnyen lehetett biztosítani.

"Az uniós határidő feléig a magyar vállalás fele sem teljesült úgy, hogy eközben az olcsó zöldáram-növelési lehetőségeket elsütöttük" - jelentette ki Lontay Zoltán.

Kifejtette, hogy erőművek számára az átállás a részbeni biomassza-tüzelésre megawattonként 50-100 millió forintos költséggel járt. Adatai szerint mostantól a zöldmezős beruházások költsége eléri a megawattonkénti 500 millió forintot.

Az irodavezető kitért arra, hogy a jelenlegi villamosenergia-szabályozás nem kedvez ezeknek az új beruházásoknak, ugyanis a zöld áram egységes kötelező átvételi ára legfeljebb csak a meglévő erőművek biomasszára való átállásánál, esetleg szélenergetikai projekteknél tesz lehetővé gazdaságos termelést.

Véleménye szerint a németországi példához hasonlóan differenciált átvételi árakra lenne szükség, ami megújuló energiaforrásoknál fajtánként különböző szintű, gazdaságos termelést lehetővé tevő kötelező árat jelentene.

Lontay Zoltán megjegyezte, hogy az alternatív energiaforrásokra vonatkozó projektek finanszírozását nehezíti az is, hogy a kötelező ár a jogszabályok szerint csak 2010-ig biztosított. Magyarázata szerint így nem lehet olyan üzleti tervet készíteni, amelyre a beruházók a bankokkal meg tudnának állapodni a szükséges hiteleket illetően.

A szakember hozzátette, hogy tudomása szerint a szabályozás tervezett módosítása a differenciált árakat nem tartalmazza, de a 2010-es határidő 2015-ig szóló meghosszabbítását igen.

Lontay Zoltán rámutatott, hogy a zöld áramra vonatkozó uniós kötelezettség teljesítésének elmaradása azért is kellemetlen lenne Magyarország számára, mert a 3,6 százalékos cél a 25 tagállam vállalásait tekintve a legszerényebb arány.
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.