alma írja: Védővámokat! Őrültség!

Azt mondja a haver, hogy ez így nem mehet tovább: az egyik nap a kínaiak jönnek és tarolják a textilpiacot, a másik nap az EU zöldségesei teszik tönkre a kertészetet alacsony áraikkal, a sertés-, baromfi és egyéb húspiacon máris itt vannak, csak nem érezzük, mert sok szűrőn akadnak fenn. (Az angol kerge marha-kór óta vigyáznak.)

Egyébként mért ne lehetne védővámmal védeni a hazai gazdaságot – legalább addig, amíg fel nem nő, meg nem erősödik.

Mondom erre, hogy a védővám azért nem jó taktika, mert akkor – bosszúból - a mi exportunkon vernék el a port, mondván, ha a magyarok nem engedik be a primőr-paradicsomot, akkor az EU meg az autóbuszt és a libamájat tiltja ki, és megint nem vagyunk sehol.

Különben is az EU a szabadkereskedelem híve, alkotmányában is benne van. Mondom én, ám közben, már minden másképp van: az EU épp most kéri a védővámok bevezetésének lehetőségét.

Hogy lehet ez? Hát úgy, hogy ezúttal már nemcsak egy-egy gyengébben muzsikáló, magyar, vagy kelet-európai ágazatról van szó. A kínai textil esetében a fejlettek se tudnak „árnívón termelni”, a bordeaux-i borászat sem képes állni az árversenyt a kaliforniai vagy még olcsóbb borral szemben. Abba kell hagyni a bordeaux-i borászatot? Nem, de le kell csökkenteni arra a mennyiségre, amennyit a piac fel tud venni – közben tönkre megy x mennyiségű borgazdaság, üzemanyag lesz több millió hektó borból.

Még ez sem olyan nagy baj. A francia CAP ezért olyan magas, mert szociális mankóként szerepel a falusi termelők életben tartására érdekében. De mi lesz akkor, ha beindul a kínai autótermelés, és tán már 2015-től elárasztja Európát? Olcsóbb lesz az Opel Corsa, meg VW Golf? Nem lesz olcsóbb, viszont az európai autógyártás deficites lesz, aztán egy utolsó kétségbeesett húzás jöhet: a dolgozók fogadják el az alacsonyabb béreket. Ha ez sem megy, bezárják az Opel (VW) műveket. A cég (a brand, a logo) megmarad: megy Szlovákiába, Lengyelországba, netán Ukrajnába, hátha elég az a bérnyereség, amit az ottani olcsóbb munkaerő jelent. Nem elég. Pár év múlva kezdődik az egész, előröl.

Japán, mikor még jól ment neki, hasonló stratégiával játszott: olcsó áruval árasztotta el Európát és Amerikát, (akkor is, ha ráfizetett), csakhogy kiüsse ellenfeleit. Neki nem sikerült, mert pár év alatt kiderült, hogy nem képes lefedni ezt az óriás piacot, vagyis kevés a termelési-volumene a fejlett országok (Amerika) igényeihez képes. Vagyis, nem bírta, és előbb fulladt ki. De ha Kína/India fogja alkalmazni ezt a stratégiát, az sikeres lehet, mert számbeli fölényénél fogva, dömpingjének lesz elegendő volumene. És nem fog benne tönkremenni, mert minimális költséggel dolgozik (legalábbis a fejlettekhez képest…)

És bekövetkezett: az EU kéri a védővám bevezetését – vagy valami hozzá hasonlót (ennek ugyanis csúnya neve van…) Rá van kényszerítve, különben összeomlik. Kisült, hogy a „szabad kereskedelem” csak jelszó marad, a gyakorlatban viszont sorban épülnek különböző védővámok, elsősorban Távol-Kelettel szemben, - mert különben nemcsak a jóléti rendszer fullad be, de összeomlik a globális gazdasági rendszer is. A szabad kereskedelem addig volt használható szlogen, amíg a centrum országok terjeszkedtek a periférián. Abban az időben a jelszó azt jelentette, hogy „engedjetek be”. Ma már azt, hogy maradjatok otthon.

Amúgy meg valami egészen más játékrend kezdődött: Európának be kell rendezkedni arra, hogy alacsonyabb bérért többet dolgozzon, - vagyis hagyja abba a bérsztrájkokat, mert nincs választási lehetősége: vagy alacsony bér, vagy munkanélküliség (mert a gyár bezár, vagy mert kirúgják aki dumál és jön helyette szlovák, lengyel szaki. És ez a „bérnyomás” csak erősödni fog.

alma blogja

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.