Néhány megszállott budafoki lokálpatrióta gondoskodott arról: ne csupán gyönyörködhessünk a műemlékekben, hanem megismerjük a régiek történeteit, titkait is. Garbóci László helytörténész segítségével ezúttal a Sacelláry-kastélyban jártunk, amely napjainkban a Közép-európai Egyetemé, tanfolyamoknak, kiállításoknak, hangversenyeknek ad otthont.

A Sacelláry család egyike azoknak a görög származású nemzetségeknek, amelyek Magyarországon telepedtek meg. Ősük, Theodoros Sacelláros bizánci hadvezér volt a hetedik században. A Sacelláry névről évszázadokig nem maradt fent nyom, legközelebb a XV. században bukkannak fel ismét, ám, hogy ugyanarról a családról van-e szó vagy sem, még nem vált bizonyossá. Mindenesetre ettől kezdve ismét szemmel követhetjük őket: a XVI. században Macedóniába vándoroltak, Kozáni nevű településen éltek, kétszáz évvel később Újvidéken keresztül Magyarországra, Pestre költöztek. Hogy miért éppen ide? Feltehetően még Újvidéken kaphattak valami "tippet", már, hogy Pest kedvez a szerencsének, és örömmel befogadja a kereskedőket.

Sacelláry János György - a betelepülő - bőr- és papírkereskedéssel, később pénzkölcsönzéssel foglalkozott, méghozzá olyan sikerrel, hogy 1777-ben "felvétetett a pesti polgárság köreibe". A Sacelláry család egyébként egyike volt azoknak a híres görög betelepülőknek - Derra, Haris, Agorasto -, akik a XIX. században már komoly vagyonukról voltak ismertek. A belvárosban, egy kupacban telepedtek meg - a Derra-ház ma is áll - egymás között házasodtak, se magyart, se svábot nem fogadtak be. A XIX. század végén visszatértek Görögországba, jó néhány család azonban - utód nélkül - kihalt, így hatalmas vagyonuk visszaszállt az államra. Sacelláry János György azonban nem maradt utód nélkül, egyik leszármazottja, György tovább gyarapította az örökséget. Négy-öt nyelven beszélt, az 1870-es években kétszer is megválasztották képviselőnek. Két fia és egy lánya született, utóbbi, Irén még nem töltötte be a tizennyolcadik évét, amikor hozzáadták a budafoki Törley Józsefhez. Rangon aluli házasság, amolyan "mesalliance" volt ez, mert a Törleyek vagyona - bár szintén nem szenvedtek hiányt semmiben - meg sem közelítette a Sacelláry családét. Irén azonban idősebb volt Józsefnél, és a korabeli fényképek tanúsága szerint nem az első sorban állt, amikor a szépséget osztogatták. De mégsem éltek rosszul, a házaspárról semmiféle pletykát, anekdotát nem jegyeztek fel a budafokiak.

Irén apja, Sacelláry György remek befektetési lehetőséget látott az ingatlanvásárlásban. Promontóriumban (ez volt Budafok elődje) is vett telket - az udvari dűlőn, azaz a Hoffrieden -, és csak huszonöt év múltán, az 1890-es évek elején jutott eszébe, hogy kezdeni kellene vele valamit. Lánya addigra már férjhez ment, apja tehát építtetett neki egy kastélyt, amely 1898-ra készült el. Tervezőjét nem ismerjük, ám legalább két építész keze munkáját fedezhetjük fel rajta: erre utal a historikus, romantikus külső és a szecessziós belső. Kuriózum, hogy Róth Miksa kimondottan ebbe a kastélyba készítette először - tengerentúli kollégája, bizonyos Tiffany nyomán - ólommal és savval maratott üvegablakait.

Sacelláry Irén és férje, ahogy mondani szokás, nem életvitelszerűen használták a kastélyt. Három alkalmazottjuk azonban - a gondnok, a francia származású kertész, aki a ma is meglévő gesztenyefákat ültette, és a házvezető mindenes - állandóan itt tartózkodott. Előkészítették a házat, ha az urak hangversenyt, zongora- vagy jótékonysági estet szerveztek. Másfél éves kislányuk, Mariska halála után Irén egyre jobban átadta magát a jótékonykodásnak: minden karácsonykor több tucat gyereket öltöztetett fel tetőtől talpig. Takarékosan, mondhatni puritánul élt, szekérrel - később automobillal - képes voltak a legmesszebb lévő piacra is elmenni, csakhogy olcsóbban vásárolhasson.

Aztán hogy, hogy nem, Irén 1923-ban bekövetkezett halála után bátyja egyetlen éjszaka alatt elkártyázta a palotát.

Legalábbis így tartják az öreg budafokiak.