A Kínai Kommunista Párt és a Kuomintang vezetői 1945-ben találkoztak utoljára egymással. Személy szerint Mao Ce-tung és Csang Kaj-sek. Akkor, Chongqingban, a Japán ellen többé-kevésbé közösen megvívott háború végén annak lehetőségét keresték, hogyan tudnának a jövőben együttműködni. A konklúzió a polgárháború kiújulása lett, melynek végén 1949-re a kommunisták kiverték a Kuomintang erőit az országból, s ami maradt belőlük, az Tajvanra menekült. Ha csak a két erő küzdelme lett volna mindaz, ami történt, feltehetően a szigeten sem maradt volna írmagja a Kuomintangnak, ám a geopolitikai szituációnak köszönhetően az Egyesült Államok lényegében megakadályozta a kommunistákat a sziget lerohanásában. Innentől gyakorlatilag két Kína létezett: az ideiglenesen csak Tajvant ellenőrző Kínai Köztársaság, s a Tajvant nem ellenőrző Kínai Népköztársaság.

Az Egyesült Államok a hetvenes évekre jutott el oda, hogy belássa, Csang Kaj-sek vélhetően tartósan nem lesz abban a helyzetben, hogy túlterjessze hatókörét a szigeten, a realitás tehát az, hogy a valódi Kína az, amelyet a kommunisták irányítanak Pekingből. Washington diplomáciai kapcsolatokat létesített Kínával, bevitték Pekinget a Biztonsági Tanácsba Tajvan helyére, ugyanakkor elfogadtak egy törvényt, melyben garantálják a sziget biztonságát. A mai szituációt két döntő változás alakította ki. Kínában megindult a piacgazdasági átalakítás, s az ország a világgazdaság egyik motorja lett, miközben Tajvanon demokratikus fordulat zajlott le. Kína fejlődésével egyre fenyegetőbb lett a soha fel nem adott igény Tajvan birtoklására, míg a másik oldalon teret nyertek azok az erők, amelyek már nem tartottak igényt az anyaországra, hanem a független Tajvanban gondolkodtak.

A Kuomintang megszenvedte a változásokat. Első, Tajvanon született vezetője, Lee Teng-hui a függetlenség élharcosa lett, ám ezt a gondolatot a párt törzse nem tudta magáévá tenni. Lee kiszorítása azonban annyira mindenképpen meggyengítette a pártot, hogy elvesztették az elnökválasztást.

Az akkori vesztes a mostani látogató, Lien Chan volt, aki vereségét tavaly - igen ellentmondásos körülmények között - megismételte. Igaz, a parlamenti választást belőlük kivált kisebb szövetségesükkel megnyerték, így, bár nem kormányoznak, befolyásuk igen jelentős.

A Kuomintangot, bármilyen ironikus, az köti össze a kommunistákkal, hogy ők is az egy Kína elvén állnak. Tény azonban, hogy az általuk elképzelt Kína nem éppen ugyanaz, mint Peking Kínája. Népszerű tévhit, hogy Lien elnöksége azt jelentette volna, azonnal megindulnak a tárgyalások az újraegyesítésről. Lienéknek ugyanis az "egy ország - két rendszer" gondolata nem tetszik, ők egy egységes, demokratikus Kínában gondolkodnak. Ahogy a Kuomintang alelnöke, a két hete Kínában járt Chiang Pin-kung korábban a Népszabadság pekingi tudósítójának megfogalmazta: problémánk nem Kínával van, hanem a kommunizmussal.