Újra napirenden a K&H-ügy

A miniszterelnöknek nem dolga és az alkotmányos rend nem is engedi meg, hogy ajánlásokat tegyen a rendőrségnek - közölte Gyurcsány Ferenc a parlamentben Répássy Róbert fideszes képviselőnek arra a kérdésére, hogy miért nem hallgatták ki a brókerügyben Jegesy Andrást, a belügyminiszter férjét és Ferenczi Lászlót, a BM helyettes államtitkárát, akikre Kulcsár Attila súlyosan terhelő vallomást tett.

Répássy arra biztatta a kormányfőt, hogy a vizsgálatok elmaradása miatt mentse fel Lamperth Mónikát a rendőrséget is felügyelő belügyi tárca éléről. Gyurcsány Ferenc szerint "talán nem kellően megalapozott magatartás" egy rendkívül súlyos bűncselekmény gyanúsítottjának vallomását perdöntő bizonyítéknak tekinteni. Megjegyezte azt is, hogy az eljárást az ügyészség szoros felügyelete alá vonta, így a nyomozati cselekményekre is az ügyészség adja a felhatalmazást. Majd emlékeztetett arra, hogy Répássy pártjában van olyan jogerősen elítélt, jelentős befolyással rendelkező politikus, akinek az elmúlt években jelentős szerepe volt a Fideszben. "Akkor és annyit tessék elvárni ettől a kormánytól egy ilyen ügyben, amennyit ön és az önök pártja megtett egy egyébként jogerősen elítélt társuk ügyében" - közölte ezzel kapcsolatban Gyurcsány. Répássy szerint a Fidesznek nincs olyan tisztségviselője, országgyűlési képviselője, akit jogerősen elítéltek volna. (2002. októberben a Pest Megyei Bíróság Várhegyi Attilát, a Fidesz akkori pártigazgatóját, az Orbán-kormány egykori államtitkárát folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt felfüggesztett egyéves börtönbüntetésre ítélte. Várhegyi lemondott a mandátumáról.) Gyurcsány végül arra kérte Répássyt, hogy ne politizáljon, hanem segítsen, hogy az igazságszolgáltatás végezze a dolgát. A negyed ház ellenére felforrósodott hangulatban az elnöklő Harrach Péter a Fidesz-frakció után az MSZP képviselőcsoportját is csendre intette azzal, hogy legalább a saját miniszterelnöküket hallgassák meg. Erre többen bekiabáltak, hogy Gyurcsány nem csak az MSZP-frakció miniszterelnöke. Gyurcsány egy másik válaszában arra bátorította a Leisztinger Tamás-érdekeltségeknek juttatott százmilliókat firtató Solttész Miklóst, ha törvénysértést észlel, forduljon a hatóságokhoz.

A kormányoldal leszavazta annak a fideszes javaslatnak
a tárgysorozatba vételét, amely
a Tokaj-hegyaljai borvidék részét képező nemzeti vagyon visszaszerzéséről szól. A parlamenti vita során
Répássy Róbert azt szorgalmazta, hogy kerüljön vissza tartós állami tulajdonba a Tokaj Kereskedőház Rt. 2002 után már privatizált vagyoni eleme.
A politikus kérdésekben megfogalmazott állításokkal azzal vádolta a koalíciós pártokat, hogy
a legzsírosabb részeket már privatizálták a hozzájuk közel álló üzletembernek,
Leisztinger Tamásnak. A szocialisták arra emlékeztettek, ha megfelel a valóságnak az Élet és Irodalomban megjelent jegyzőkönyv, akkor Orbán Viktorék is tervezték a magánítást a választások utánra.

Lamperth Mónika belügyminiszter és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a T. Házban
Lamperth Mónika belügyminiszter és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a T. Házban
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.