Németh Imre beszántása nyílt beismerése annak, hogy a magyar állami agrárintézmények nem készültek fel jól az uniós csatlakozásra. Ezt aligha lehet teljesen a távozó miniszter nyakába varrni, de ő az első, akinek ezért el kell vinnie a balhét. Egy idő után már nem lehet Torgyánra mutogatni. Az agrárkormányzat elhitte (de legalábbis elhitette), hogy a kétségtelenül nagy hendikep ellenére sikerül létrehozni és felkészíteni az uniós támogatások kifizetésére hivatott szervezetet. Nem tudom, mit mondott Németh Imre két miniszterelnökének, de ajtón kívül az utóbbi egy évben azt hallgathattuk, hogy minden rendben (lesz). Nem lett.

A távozó miniszter klasszikus agrárpolitikus, a magyar mezőnyben a jobbak közül való, de nem olyan "problémamegoldó", aki akkor is elérte volna, hogy a termelők mielőbb a pénzükhöz jussanak, ha történetesen még életében nem látott volna tehenet. Az kihúzhatta volna a csávából, ha az uniós apparátusa létrehozására megtalálta volna az alkalmas technokratát, de az agrártárca vezetői között mindenki ahhoz értett, amihez ő is, és ahhoz nem, amihez ő sem.

Vajon mit nyerhet Gyurcsány azzal, ha a választások előtt egy évvel új főgazdát ültet a bakra? Túl sokat aligha. A hibák beismerését támogatói gyengeségnek tarthatják, ellenfelei viszont saját maguk igazolásának. A hátralévő egy év ráadásul már aligha elég arra, hogy másfelé kanyarítsák a barázdát. És akkor ott van még a várható "vörös bárózás" és "bólyozás", amit Gráf miatt kap a kormány az ellenzéktől.

Ezzel szemben állhat az a kormányfői megfontolás, hogy a kampány hajrájában nem hiányoznak neki újabb traktorkonvojok. Németh Imre és csapata ezt nem tudta meggátolni, és Gyurcsánynak alighanem kevés a bizodalma, hogy vele az élen ez másként történne ezután. De vajon várhatja-e Gráftól a gazdabékét? Legfeljebb annyiban, hogy ő még nem hibázott. Rajta kívül jóformán már csak Magda Sándor maradt az MSZP reflektorfénybe állított agrárpolitikusai és a baráti érdek-képviseleti szervezetek vezetői közül, aki még nem próbálta meg miniszterként vagy államtitkárként elvezetni a tárcát. Az egyívású, hasonló gondolkodású mezőnyből nem lóg ki Gráf. Viszont Némethnél szorosabb gyeplőn tarthatja apparátusát, és választhat maga mellé olyan vezetőket, akik elérhetik azt, amit a miniszterelnök vár tőle. Hogy ne legyen baja a gazdákkal. Meg saját pártjával. Mert a minisztercserék ezt a hátországépítést is szolgálják. Erősebb, támogatottabb politikusokra cserélni a belülről (is) támadott kormánytagokat.

A tavaszi nagytakarítást azonban hamarosan be kell fejezni, mert azért annyi kormánytag nincs, ahány lépést hirdettek. A kormányzati százasból eddig ismertté vált tervekben finoman szólva nem az agrárium dominál. A kormányfő nyilatkozata is azt sugallja, hogy nem vár (sokkal) többet, mint hogy a két vastag bukszából (földalapú támogatások, uniós gabonafelvásárlás) rendben megkapják a pénzüket a termelők. Ezt agrárstratégiának még nem nevezném ugyan, de a választásokig tartó politikai stratégiának jobb híján elmegy. Nem a mezőgazdasággal akarja megnyerni a választásokat a kormány. De nem is emiatt akarja elveszteni.

Mindabból, amiért több magyar agrárágazat vesztesként éli meg az uniós csatlakozást, rövid idő alatt (főként a választásokig) már kevés pótolható. Az importjoghurt kelendőségét látó tejtermelők, a tárolóra váró gabonatermesztők, az uniós primőrön edződő kertészek hiába tudják már, mit kellett volna tenniük nekik és az államnak ahhoz, hogy a mi termékeinket féljék a más országok gazdái. A kaszagép nemcsak a kormányban szedi az áldozatait, hanem az agráriumban is. Csak ott már nem mindenkinek van hátra száz lépése.