A legtöbb, ami elvárható, hogy valaki legalább a saját szemetét nem dobja el - erre a megállapításra juthat, aki egy forgalmas közterületen egy nagy kupac szemetet figyel, azt vizsgálva, ki hogyan reagál rá. Röviden: senki, sehogy.

Budapesttel szemben az egyik leggyakoribb kifogás, hogy koszos. Ugyanakkor a dohányosok a flaszteron tapossák el a csikket, és az általában nem szemetelő emberek is el-eldobálnak kisebb hulladékokat, például a rágógumi vagy egy csokiszelet galacsinná gyúrt papírját. Látványosabban vannak jelen a fővárosban azok, akik nagyobb szemetet is elhajítanak, gyorsbüféebéd teljes csomagolását, péksütemények zacskóját, használt papír zsebkendőt vagy pillepalackot. Olyan emberek viszont már alig-alig fordulnak elő, akik ezt szóvá tennék. Olyanok pedig, akik öszszeszednék más szemetét, talán nem is léteznek. Bár nemrégiben a körúton egy tilosban álló autóból kidobott fém üdítősdobozt egy kerékpáros futár visszadobott a kocsiablakon, mondván: ez valahogy kiesett. Ez az embertípus azonban mifelénk nem általános.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy egy forgalmas helyen feltűnően elhelyezett szemétkupacra miként reagálnak az emberek. Délelőtt a Vörösmarty téren egy műanyag tejes- és üdítőspalackokból, virslicsomagolásból és liszteszacskóból álló, nejlonszatyorban elhelyezett, feltűnő, de nem gusztustalan pakkot tettünk a földre. Az igencsak feltűnő kupacot mindenki kikerülte. Egy jártában is olvasó, könyvébe mélyedő lány már szinte szétrúgta, de nem vett róla tudomást. Néhányan ugyan méltatták egy pillantásra, de senki nem emelte fel, hogy a két méterre lévő kukába dobja. Még az a két szürke ruhás közterület-felügyelő sem, akiknek pedig elvileg a feladatuk lenne ez is. A két férfi, akik közül az egyik éppen rádión közölte valamelyik kollégájával, hogy szabálysértési tárgyalásra mennek a VI. kerületi önkormányzathoz, éppen olyan biztosan kerülte ki a kupacot, mint amilyen biztosan botlik bele a virágárus nénibe egy aluljáróban. Majd fél óra elteltével két hölgy érkezett a lejárathoz, amikor az egyik lehajolt, és az alig két méterre lévő szemetesbe kezdte tuszkolni a szatyor tartalmát. A járókelők pedig úgy néztek rájuk, mintha szemeteltek volna. Láthatóan nem értették, mit tesz a két nő, akikről kiderült, hogy BKV-ellenőrök voltak.

A szemét tehát még a főváros egyik legrendezettebb és leginkább tisztán tartott részén sem izgatta a járókelőket. Így előre lehetett tudni, hogy a Moszkva téren, a metró kijáratánál sem lesz jobb a helyzet. Ott még egy oszló macskatetem se tűnne fel senkinek, és vélhetően az lenne a legkulturáltabb oda nem való holmi arrafelé. A tömegben és az állandósult koszban ügyet sem vet senki az útjába tett szemétkupacra. A metróból kitóduló emberek átlépték, felrúgták, eltaposták a szemetet. Akinek feltűnt, az egyszerűen átlépte. Csak a jó néhány, hajnal óta ott ácsorgó alkalmi munka nélkül maradt férfi ajánlkozott, hogy a fotó kedvéért megfogná, sőt ki is dobná a szemetet, feltéve, ha megfizeti valaki. Senki nem akadt, aki, akár csak egy pillantásra méltatta volna a kupacot.

Nem járt arra se biciklis futár, se egy szokatlan ellenőr.

Egy BKV-ellenõr volt az egyetlen, aki nem bírta elnézni a kupacot