Hazatér a gránitoszlop

58 év huzavona után Róma visszaszolgáltatja azt az 1700 éves gránitoszlopot, amelyet Benito Mussolini regnálásának 15. évfordulójára 1937-ben szállíttatott el Etiópiából.

Az 1947-es párizsi békeszerződés alapján visszaadandó 178 tonnás, 24 méter magas obeliszkről szóló döntés végrehajtását eddig hol az olasz politikai akarat hiánya, hol a bizonytalan etiópiai polgárháborús helyzet, hol a technikai nehézségek akadályozták.

Az ókorban Nap-szimbólumként szolgáló oszlop első harmada az ukrán An-124-es teherszállító repülőgép fedélzetén tegnap landolt Axumban. Az ötvenöt tonnás gránitoszlopdarabnál nehezebb tárgyat még sosem szállítottak levegőben.

Afrika ókori oszlopai a világ számos nagyvárosában fellelhetők. Párizs, London, New York, Isztambul is büszkélkedhet hasonlóval. A XIX. század során a monstrumokat hajón szállították el, komoly logisztikai probléma elé állítva az érintetteket.

Az oszlopszállítás első hulláma azonban már az ókorban megkezdődött, hiszen a Római Birodalom császárai az I. századtól kezdve többet is felállítottak Rómában és Konstantinápolyban, azaz a mai Isztambulban. A Vatikán szívében, a Szent Péter téren is egy Nero által hozatott afrikai oszlop áll, amely eredetileg fallikus szimbólum volt. A legnagyobb ókori példány a lateráni San Giovanni téren áll: III. Tothmesz egyiptomi fáraó 3500 éves gránittömbje 32 méter magas, és 230 tonnát nyom.

Többen attól tartanak, hogy az akszúmi oszlop visszaszolgáltatása precedensértékű lehet, amelynek következtében Etiópia és Egyiptom számos más oszlopot és műkincset visszaigényelne. Igaz, néhányat közülük, így a New York-i Central Parkban álló obeliszket és Londonban, a Temze partján álló párját az egyiptomi kormány hivatalosan ajándékba adta a XIX. század végén. Az oszloppárt "Kleopátra tűi"-ként emlegetik, bár a két, eredetileg Heliopoliszban felállított obeliszk 1500 évvel korábbi a Kr. e. I. században uralkodó királynőnél.

- Nem hittem volna, hogy megérem ezt a napot - nyilatkozta a BBC-nek egy 81 éves etióp férfi, aki szemtanúja volt az oszlop elszállításának. - Az emléknap számomra igen keserű - mondta. A hatvannyolc éve esett sérelem okozta fájdalom hitelességét azonban erősen csökkenti, hogy a duce 1937-ben nem egy álló, hanem egy több darabban, elfeledetten fekvő obeliszket vitetett ki az akkori olasz gyarmatról. Amit most 6 millió eurós költséggel szállítanak vissza.

Oszloptörténelem

Obeliszkeket már Kr. e. 2700-ban is állítottak Egyiptomban, ám ebből az időből nem maradt fent egy sem. A legkorábbi ma is meglévő oszlop a Kr. e. II. évezredben uralkodó I. Szeszósztrisz idejéből származik, és az egykori Heliopoliszban, Kairó külvárosában áll.

Az emlékoszlopokat eredetileg párosával helyezték el a templomok bejáratánál. A hatalmas oszlopokat egy tömbből faragták ki, többnyire asszuáni vörös gránitból. (Hatásukra a föníciaiak is készítettek kőoszlopokat, ám azokat több darabból faragták ki.) A Napistennek ajánlott, az oldalain az aktuális uralkodó életét hieroglifákban megörökítő obeliszk (a görög szó eredetileg "kis nyársat" jelent) elkészítése és távoli szent helyekre szállítása hónapokat és rengeteg embert igényelt. A tömbök kivágásának és kifaragásának technikájáról ma is megoszlik a történészek véleménye. (Ny. G. )

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.