Akik mellesleg, a jeles szombati eseményre összesereglett rokonságukkal együtt, jókat füttyögtek a bosnyák himnusz akkordjaira.

Botrány kicsiben, hiszen az egykor közös, s az utóbbi évtizedben lezajlott véres háborút lezáró daytoni egyezményben is közösnek megtervezett hazának - végül is szülőhazájuknak - adtak vele csattanós pofont. S botrány nagyban is, hiszen a válságot kezelni igyekvő nemzetközi közösség szeme előtt mutatták ki ismét: nem érdekli őket sem Bosznia, sem az Európai Unió, nekik csak a szerbség, a most már aligha feltámasztható Nagy-Szerbia az, ami számít.

A miniszter nem érzi magát felelősnek a skandalumért, hiszen - úgymond - mindenki tudta, hogy az újoncoknak ez a korosztálya lesz az első, amelyik Bosznia védelmére fog felesküdni, s hogy a bosnyák himnusz és lobogó az egyesített hadsereg himnusza és zászlaja. Ki tehet róla, hogy az egybegyűlt rokonság beleszólt az eskübe, ami nem volt nehéz, hiszen csak "szerb köztársaság"-ot kellett kiáltani "Bosznia" helyett. Arról viszont nem beszélt, hogy a megbékélést, az együttélést senki nem propagálja. Nem is igen van, aki tehetné. Biljana Plavsics, a szerb entitás egykori elnöke, aki fejére hamut szórva ismerte be bűneit, s viszonzásul idős korához mért büntetés kapott Hágában, a minap azt üzente svéd börtönéből, hogy lényegében nem bánt meg semmit, önkéntes vallomása nem volt több a védtelen egyed taktikázásánál.

Na és mi lesz Ratko Mladics tábornokkal és Radovan Karadzsiccsal? Akik eddig nem találták őket, most "megbízható" értesüléshez jutottak: Oroszországban rejtőznek!

Újvidék, 2005. április