Lányok milliói még mindig nem tanulhatnak

Több gyermek jár iskolába, mint bármikor a történelem során, és ez részben a lányoknak is köszönhető, hiszen egyre többen vesznek részt az alapfokú oktatásban - foglalja össze az UNICEF legújabb jelentése. A szervezet által készített összefoglaló a nemek egyenlőségét vizsgálja az alapfokú oktatásban.

A gondolkodásnak és a politikai szándékoknak kell megváltozni ahhoz, hogy az általános beiskolázás és a nemek egyenlősége az iskolában megvalósulhasson. Az országoknak az oktatást alapvető emberi jogként kell kezelni, nem pedig olyan kiadásként, amelyet akkor biztosítunk, ha a költségvetés éppen megengedi. Jó példa a gondolkodás gyökeres változására, hogy Kenya, követve Tanzánia és Uganda példáját, eltörölte a tandíjat az álalános iskolákban.

A világ sokat haladt afelé, hogy ugyanannyi leány járhasson iskolába, mint amennyi fiú. Az ENSZ a Millenniumi Fejlesztési Célokban azt tűzte ki, hogy 2005-re 180-ból 125 ország érje el a beiskolázásban a nemek egyenlőségét. A globális számok azonban óriási egyenlőtlenségeket takarnak. Három régió - a Közel-Kelet/ Észak-Afrika, Dél-Ázsia és Nyugat/Közép-Afrika - nem fogja ezt teljesíteni.

A nemek közötti egyenlő arányok megteremtése elengedhetetlen, ha a világ 2015-re el akarja érni, hogy minden gyerek iskolába járjon, ami az ENSZ egyik fontos célkitűzése. Becslések szerint 2005-ben 100 milliónál kevesebb gyermek nem fejezi be az alapfokú oktatást. Bármi is legyen a pontos adat, annyi biztos, hogy még mindig túl sokan vannak kizárva az iskolázás lehetőségéből, és ha az iskolalátogatás csak a jelenlegi ütemben nő, 2015-ig nem érhetjük el minden gyermek beiskolázását.

Két régióban, Latin-Amerikában és a karibi térségben, illetve Kelet-Ázsiában és a Csendes-óceán térségében nagyobb a lányok aránya a beiskolázottak között. Ez sem biztosítja azonban, hogy minden iskoláskorú gyermek oktatásban részesüljön. Haitin például nagyobb ugyan az általános iskolába járó lányok aránya, viszont a 6-14 éves korosztály több mint 40 százaléka egyáltalán nem jár iskolába.

A jelentés megállapítja, hogy régiók és országok között, illetve országokon belül is hatalmas különbségek vannak. Ha a haladás jelenlegi ütemét tartani tudják, a Közel-Kelet/Észak-Afrika, Kelet-Ázsia/Csendes-óceán térsége és a latin-amerikai/karibi régió legtöbb országa 2015-re valószínűleg megvalósítja a mindenkire kiterjedő általános iskolai oktatást. A skála másik végén lévő szub-szaharai és dél-ázsiai országok azoban meg sem közelítik majd a kitűzött célt.

Az oktatásban való részvétel legnagyobb akadálya a szegénység. A fejlődő országok háztartásainak legszegényebb egyötödében élő gyermekeknek átlag háromszor kisebb az esélyük az iskolába járásra, mint a leggazdagabb ötödének. Az átlag óriási különbségeket takar régiók és országok között. A kelet-európai régióban például a legszegényebb gyermekeknél 1,6-szor nagyobb a valószínűsége, hogy nem jutnak oktatáshoz, a Moldovai Köztársaságban és Kazahsztánban ugyanez az arány ötszörös.

A gyermek iskolába járása nagy mértékben függ az anya iskolázottságától is - állapítja meg a jelentés. A fejlődő országokban az iskolába nem járó gyermekek háromnegyedének anyja sem járt iskolába. Az arány régiónként erősen változó: Kelet-Ázsiában és a Csendes-óceáni térségben 28 százalék, míg Nyugat/Közép-Afrikában, Dél-Ázsiában és a Közel-Keleten/Észak-Afrikában 80 százalék.

Az AIDS, a polgárháborúk, a gyermekmunka, a gyermekkereskedelem és a természeti csapások mind-mind befolyással bírnak az iskolázásra, ráadásul éppen olyan országokban vannak jelen, amelyeknek amúgy is gyenge az oktatási infrastruktúrája.

Az ENSZ úgy számol, hogy évente további 5,6 milliárd dollár szükséges ahhoz, hogy a teljes beiskolázás megvalósuljon. Ehhez fokozni kell az oktatáshoz nyújtott nemzetközi segítséget. Néhány fejlett ország már felismerte ennek fontosságát, a brit kormány például 2,68 milliárd dollárt ajánlott fel a következő három évre, hogy több leány járhasson iskolába. Norvégia 2003-2004-ben pedig 51 millió dollárral járult hozzá az UNICEF által támogatott iskolázási programokhoz.

(Az UNICEF közleménye nyomán)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.