A Világbank varsói irodájának munkatársai szakmai vitára számítva eleve óvnak attól, hogy tanulmányukat kockázatos adóreform-kísérletekre használják fel, különösen abban az esetben, ha a költségvetés helyzete nagyobb változtatásokat nem is enged meg. Előbb a kiadásokat kellene csökkenteni, vélik az elemzők, s csak utána a bérterheket. Az Európai Unióhoz tavaly csatlakozott kelet-európai nyolcak adatai alapján készített számítások arra utalnak ugyanis, hogy különösen a kiskeresetűek esetében a bérterhek túlságosan nagyok, meghaladják a régi uniós tagok átlagát, s ez nehezíti a foglalkoztatás növelését.

A szerzők az adóék mértékét vizsgálták, vagyis azt, hogy a bruttó bérekhez hogyan aránylik az összes adó és elvonási teher, tehát a személyi jövedelemadó, a munkáltató és a munkavállaló által fizetett társadalombiztosítási (és egyéb) járulék. A személyi jövedelemadó-rendszerek eltérőek, sokféle kedvezményt tartalmaznak, így az adókulcsok összehasonlításának nincs is sok értelme. A baltiak és a szlovákok egykulcsos adózást vezettek be, a másik négy ország maradt a hagyományos, progresszív tábla mellett. A társadalombiztosítási járulékokat hozzávéve az szja-hoz, kiderül, hogy az elvonási kulcsok összesített mértéke Szlovákiában és Csehországban meghaladja a magyart, amellyel azonos a lengyel.

A 2003-as adatok alapján - amióta egyébként például Magyarországon is változott az adótábla - a feldolgozóipari átlagkeresetet nézve nálunk a legmagasabb az összteher, 45,7 százalék. Más kérdés: az EU-15-ök átlaga is 44,3 százalékos elvonás. S a legalacsonyabb érték is negyvenszázalékos a nyolcak körében. Ami a kiskeresetűeket - lényegében a minimálbérből élőket - illeti, nálunk az adóék 37,8 százalék, míg az EU-15-öknél 33,9, de Csehországban például 41 százalék. Mind a nyolc új EU-tagországban nagyobb a kiskeresetűek adóterhe, mint a régi uniós államokban, s a világbanki elemzők szerint ez ad okot némi aggodalomra, hiszen arra a következtetésre jutottak, hogy az adóék egy százalékpontos változása a foglalkoztatás növekedésében 0,5-0,8 százalékpontos módosulást idézhet elő. Igen szoros a kapcsolat tehát az adózás és a foglalkoztatás között. Igaz, a tanulmány készítői ezt a megállapítást maguk is előzetesnek és megkérdőjelezhetőnek vélik, hiszen az adatok nem alapulnak teljes körű felméréseken, s vita tárgya a foglalkoztatási státus megítélése is.

Az alacsony képzettségűek esetében Franciaország, Hollandia és Belgium növelni tudta a foglalkozatást a bérterhek enyhítésével, míg Kolumbiában az adók emelése a foglalkoztatás csökkenésével járt. De akadnak példák arra, hogy az adók és járulékok mérséklése a béreket emelte meg, és nem gyakorolt hatást a foglalkoztatásra, mint például Chilében és Nagy-Britanniában.

Az alacsony képzettségűek nagyobb arányban vannak jelen a munkaerő-kínálatban az EU-8 országokban, mint az EU-15-ökben. Különösen szembeötlő ez Litvániában, Lettországban és Lengyelországban. Ebben a három országban a ráta hatvan százalék feletti, míg a teljes unióban is csak 51 százalék. Ebből következik az a tétel, hogy az uniós jövedelemelosztás alján helyezkednek el a nyolcak. S ezért mondják azt a tanulmány szerzői, hogy az új tagok nagyobb adóéke erőteljesebben hat a foglalkoztatásra, mint a régebbi uniós országokban.

A bérterhek csökkentése lehetne a megoldás, de kérdés, hogyan finanszírozható. Nincsenek általános válaszok. De érdemes megfontolni, hogy a kisebb adóterhelés részben önmagát finanszírozhatja a magasabb adóbevételek és gazdasági teljesítmény okán. Az adóalanyok körének szélesítése, a fogyasztási vagy vagyonadó bevezetése is célra vezető lehet, miként a költségvetés kiadásainak ésszerűsítése a szociális juttatások és támogatások szűkítésével.