Békés tüntetőket vettek őrizetbe Belgiumban három NATO-létesítménynél

Mintegy ötszáz-hatszáz békés tüntetőt vett őrizetbe a belga rendőrség szombaton, amikor az atomfegyverek európai jelenléte ellen tiltakozók kis csoportokban megpróbáltak behatolni a NATO három intézményébe.

A pacifista szervezetek által szervezett, a Greenpeace nemzetközi szervezet, valamint flamand környezetvédelmi pártok által támogatott, hangsúlyozottan erőszakmentes akcióban elsősorban fiatalok vettek részt, s megközelítőleg a résztvevők felét vette őrizetbe a rendőrség.

A fiatal pacifisták egy része a NATO brüsszeli székhelyére próbált bejutni, hogy ott "polgári ellenőrzést" tartson. Hasonló akciót igyekeztek végrehajtani az észak-atlanti szövetség európai erőinek főparancsnoki központjában, a Mons város közelében lévő, szigorúan őrzött NATO-főhadiszálláson (SHAPE), valamint az észak-belgiumi Kleine-Brogel támaszpontnál.
A brüsszeli rendőrség közlése szerint nem történt erőszakos esemény a tüntetések és a rendőri beavatkozások során.

Nem ez az első eset, hogy pacifista szervezetek felhívására erőszakmentes, békés tiltakozásokat tartottak a NATO belgiumi létesítményeinél. A demonstrációk célja felhívni a figyelmet arra, hogy a NATO továbbra is rendelkezik atomfegyverekkel. A tüntetők arra hivatkoznak, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság 1996-ban a nemzetközi joggal ellentétesnek mondta ki atomfegyverek esetleges bevetését, s ennek nyomán ők minden ilyen fegyver belgiumi tárolását törvénytelennek tartják.

(MTI/AFP)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.