A dolgok állása szerint azt kellene latolgatni, hogy kit ajánlanak az ellenzéki frakciók az Országgyűlésnek, mert neki van nagyobb esélye a poszt elnyerésére. A szabad demokraták ugyanis a lehetséges összes szórendben elmondták már, hogy Szili Katalinra nem szavaznak, vagy hogy nem szavaznak Szili Katalinra stb. Márpedig, ha Szili lesz a jelölt, és ők ölbe tett kézzel ülnek a szavazás idején, akkor a szocialisták választottja csak az ellenzék szavazataival nyerhet még a harmadik fordulóban is. Ha pedig az ellenzék állít jelöltet - márpedig ilyen helyzetben miért ne tenné, már ha meg tudnak állapodni, ami az MDF és a Fidesz esetében azért nem olyan egyszerű -, akkor így simán nyernek. Az ellenzékiek együtt többen vannak, mint a szocialisták. Az SZDSZ nemet is mondhat az ellenzéki jelöltre - bár Sólyom László esetében korábban a tartózkodást ígérték, ami kedvező is lehet a volt alkotmánybírósági elnök számára -, akkor egy kis káosz következik. Új államfő hiányában a házelnök ideiglenes köztársasági elnöki szerepével. A házelnök Szili Katalin.

A történtek értékelését ebben a matematikai tónusban folytathatjuk, ugyanis gondolatok, értékek, filozófiák ebben az ügyben eddig nem merültek fel, bizonyos szempontból érthetően, olyan kemény hatalmi-egzisztenciális választások elé került mindenki, akinek szava van ebben.

Meg is érezte ezt a Fidesz, amikor beüzente a kongresszusnak a maga "jelöltlistáját". A megadott paraméterek szerint ezen pártpolitikus nem szerepelhet: persze ott van rajta Szili Katalin - akitől az SZDSZ éppen azon az alapon tagadta meg a támogatását, hogy pártpolitikus -, lássák a küldöttek, hogy a Fidesz szerint bezzeg. Ott van Orbán listáján Mádl Ferenc (bár ő már közölte, hogy nem vállal folytatást) és Sólyom László is, tehát papíron még attól sem kell félni, hogy az ellenzék egy jelölt mögé sorakozik, szavazzanak hát a szocialisták nyugodtan Szilire.

Megtették, így most az ellenzék is izgalommal készülhet a választásra, hiszen a küldöttek szinte lehetetlenné tették, hogy a szocialisták jelöltje legyen az államfő. Nem is nagyon tehettek volna másként. A politikai ráció, a miniszterelnöknek épp tegnap megjelent, és ki nem mondva ugyan, de Szilitől a koalíciós partnerre való tekintettel óva intő 168 órás interjúja csak arra volt elég, hogy viszonylag kicsi, tizenöt százalékos legyen a különbség Szili és Glatz Ferenc között. Azok a küldöttek, akik az augusztusi kongresszuson a sírásba kergették, szinte a politikai megsemmisülésbe küldték Szilit, most, hogy szemük láttára és némiképp a jóvoltukból feltámadt, nem tehették meg vele, hogy hátat fordítanak neki. Ez mindennel ellenkezne, amit terjesztenek magukról, s ami bizonyára sokuk becsvágya is: tisztesség, szolidaritás, áldozatkészség. (Az más kérdés, hogy miért csak személyi ügyeknél kerül elő, hogy - Toller László megfogalmazásával élve - a párt elveszíti a tartását, ha enged.)

A küldöttek önbecsülése ép maradhat a tegnapi döntés után, most már csak az a kérdés, hogy mi lesz a pártjukkal és a koalícióval. Nehéz lesz szembenézniük a szocialistáknak a tükörrel és vezetőikkel, ha nem az ő kongresszusuk jelöltje lesz az államfő (nehéz lesz Gyurcsányéknak visszanézniük is), ha egy náluk sokkal kisebb párt ellenállása miatt jutnak olyan helyzetbe, mint a Torgyánt elnöknek remélő kisgazdák a Fidesszel szemben. Nehéz lesz a szabad demokratáknak is úgy leülni a hátralévő legkevesebb egy évben partnereik vezetőivel, hogy tudják, az ő makacsságuk járatta le őket a szocialista tagság előtt.

Csak azért nem mondhatjuk, hogy a koalíció zsákutcába manőverezte magát, mert abból legalább ki lehet tolatni. Innen már nehéz lesz.