Attila töltőtolla
Emlékszem, mondja Fejtő, 1937. április tizenegyedikén az egész szerkesztőség ott ült a kávéházban, vártuk Attilát, hogy megünnepeljük, a találkozó négy órára volt megbeszélve, ám ő még fél ötkor sem volt ott, aztán öt felé megérkezett, és sugárzó arccal mondta nekünk: hoztam egy meglepetést. Majd a kabátzsebéből kihúzta a Születésnapomra című versét, és olvasni kezdte. Harminckét éves lettem én... Vidámnak, nagyon boldognak látszott, pedig akkor már nagybeteg volt.
Ülünk vagy ötvenen a Magyar Tudományos Akadémia Elnöki Tanácstermében, hallgatjuk Fejtő Ferenc írót, József Attila egykori barátját, miközben azt az albumot lapozgatjuk, amelynek bemutatójára összegyűltünk. Költőnk és kora, ez a címe, szép kivitelű, felettébb igényes kötet, már az első pillanatban látszik: nemcsupán a költő századik születésnapjára összelapátolt emlékkönyv.
Egyszerre négy szálon követhetjük benne József Attila életét. Olvashatjuk természetesen József Attila Curriculum vitae című önéletírását, valamint Tverdota György irodalomtörténész életrajzi nagy esszéjét, személyes pillanatokba avatnak be a korabeli fotók (a válogatás Sárközi Éva munkája), melyek között több olyan is helyet kapott, amit eddig sehol sem láthattunk, és a képaláírások nyomán is képet alkothatunk arról, ki volt valójában József Attila.
Egyébként tényleg: ki volt?
A család sokáig
Tverdota György, akinél pedig kevesen ismerik jobban, azt mondja, nem feltétlenül olyan, mint amilyennek a köztudatban él. A Költőnk és kora című kötet két sztereotípiát biztosan felülír.
Cáfolja például azt a tételt, amely szerint József Attila a magányba igyekezett volna folyamatosan. Nézzék meg a képeket, mondja az irodalomtörténész. Tucatszám bizonyítják, hogy József Attila szerette és kereste a közösségeket. Az sem igaz, folytatja, hogy a nők után hiába epekedett. Tessék megnézni az albumot: angyalarcú, ifjú hölgyek egész galériája kapott benne helyet, akikkel szemben József Attila egyáltalán nem volt félénk és gátlásos.
Aztán Tverdota mond valamit, amitől az ember ismeretlenül is azonnal megkedveli őt. A költő nem halt meg, emeli föl a mutatóujját, és aki ebben kételkedik, annak beleütjük az orrát ebbe az albumba!
A könyvbemutatóra egyébként többen hivatalosak voltak József Attila ma élő rokonai közül is, a kíváncsiak faggathatták például Makai Ádámot, a költő unokaöccsét, és Makai Zsuzsannát, az unokahúgát. Makai Ádám azonban nem szolgál különleges szenzációval, azt mondja, a családban soha nem úgy élt József Attila, mint egy szobor, inkább úgy, mint egykori családtag. Persze hozzájuk is elszivárgott az egykori elutasítás és a jelenkori szeretet, de neki József Attila egyszerűen csak a nagybátyja volt. Meséli: a család sokáig József Attila édesanyjának stoppolófáján javítgatta a kilukadt zoknikat, harisnyákat, Pőcze Borcsa szerszáma számukra nem múzeumi, hanem használati tárgy volt. Miképpen az volt számára József Attila töltőtolla is, amit egyszer születésnapjára kapott meg, amit aztán évekig használt, és amiről ma már azt sem tudja, mi lett vele.
