Ökofeszt – ki az idióta?

A Védegylet és a Zöld Fiatalok kétnapos beszélgetéssorozatot és koncertekkel tarkított bulit tart a budapesti Gödör klubban, a hétvégén. Többek között a jelenlegi gazdasági és politikai rendszer támogatói és bírálói fognak vitatkozni egymással.

Valóban ilyen lovat akartunk a rendszerváltáskor? – ez az alapkérdés motiválja az Ökofeszt szervezőit, mondta el Csillag Gábor antropológus, a Zöld Fiatalok vezetője. Csillag szerint felerősödött a hangja a civil mozgalmaknak, amelyek szerint lehetne más a média, a rendvédelem, a demokrácia, a jogvédelem, a gazdaság, a munkahely, a fogyasztás, a közösségi tér. Ez a fesztivál tematikája.

A rendezvény alapeszméje szerint az egymás váltó kormányok nem tartják tiszteletben a rendszerváltás értékeit, ezért a társadalomnak kell fellépnie a hatalmi gőggel szemben.

Szalai Erzsébet szociológus például kapitalizmus logikájának baloldali kritikáját képviseli, vitapartnere Csaba László közgazdász lesz, aki elfogadja a neoliberális piacgazdaság működési elveit. György Péter esztéta és Vajda Éva újságíró a média elsekélyesedéséről cserél véleményt.

A fesztiválon sokféle szellemi áramlat és csoportosulás próbálja megmutatni, hogy milyen alternatívát javasol, pélédául AzUtcaEmbere, az Energia Klub, a HUMUSZ, a MINőK, az Óvás!, az Ökotárs, a Rügyecskék, s Tudatos Vásárlók Egyesülete, és a Társaság a Szabadságjogokért. A vitában egyaránt megszólalnak a politikai jobb- és baloldalhoz kötődő figurák, mint például a korábbi adatvédelmi biztos Majtényi László és a Heti Választ jegyző Elek István. „Szeretnénk, ha kiderülne, hogy jobb- és baloldali megosztottság nem legitim, azaz nincsenek mögötte olyan súlyos nézetkülönbségek, mint amilyen indulatok kötődnek hozzá” – mondja Csillag, aki szerint a két nagy politikai tábor valójában nem alternatívái egymásnak.

A közvélemény irtózik a közéleti aktivitástól és értelmetlennek tartja, miközben a Zengőre tervezett lokátor, a hajléktalanság, a régi pesti zsidónegyed lerombolása ellen fellépő mozgalmak bebizonyították, hogy lehet befolyásolni a hatalom működését – mutatott rá Csillag. A régi görögök idiótának hívták azt, aki szabad ember létére nem folyt bele a közösség ügyeibe, ma viszont azt tekintik idiótának, aki komolyan veszi a pártokat, azt hogy ki hazudott, mennyit loptak – olvasható az Ökofeszt honlapján.

A fesztivál érdekessége lesz a „Fair trade kávézó”, ahol ökofarmon termelt kávét lehet inni, amelyet méltányos kereskedelem juttatott el a vevőhöz.

Szombaton ökopiacot tartanak, ahol nem csak friss zöldségeket, hanem a témába vágó kiadványokat kínálnak. A gödöllői Nyitott Kert bio és vega ételt és italt szállít a rendezvényre.

Rendeznek gyermekprogramokat is logikai és ügyességi játékokkal, kézművesfoglalkozással. Éjjelente pedig bulit, fellép többek között a Besh o Drom, az Egy Kiss Erzsi Zene és Dj Cyborg Templar.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.