Kiütéses ázsiai győzelem

A tizenkettedik Titanic Budapest Nemzetközi Filmfesztivált a filmművészet tavalyi nagy változásai szerkesztették. Így fordulhatott elő, hogy a rendezvény nyitó- és zárófilmje Ázsiából érkezett.

Sőt, ha szigorúan nézzük, Zhang Yimou Repülő törők klánja és Wong Kar-Wai 2046 című műveit, be kell látni, hogy ezek voltak a fesztivál legszínvonalasabb munkái is egyben. A keleti filmművészek előretörése ma már tény, ez már a tavalyi cannes-i mustrán is látszott, ahol a zsűri nagydíját már a hazai mozikban is futó Old Boy vihette haza.

Ha lenne a Titanicon színészi díj, biztosan Zhang Ziyi kapná azt meg. Az ifjú hölgy ugyanis a nyitó- és a zárófilmben is főszerepet játszik. Wong Kar-Wai 2046 című romantikus sci-fije a Titanic egyetlen remekműve. A film kiindulópontja nem más, mint a rendező előző mozijának, a Szerelemre hangolva 2046-os számú hotelszobája, ahol Mr. Cheung (Tony Leung), a főhős könyvet ír a vonatról, amely a jövőbe, egész pontosan 2046-ba repíti szereplőit. Itt találkozhatnak az emlékeikkel, újraélhetik azokat. A rendező, aki a legszigorúbb kritikusok szerint sem csinált még rosszat, ismét fájdalmasan szép, mély filmet készített. Stílusa senkihez sem hasonlítható, bár képi megoldásai monumentalitásában ugyan néhol Kubrickra emlékeztetnek, de annál sokkal líraibbak.

Wong Kar-Wai öt éven át készítette a 2046-ot. Munkamódszeréről soha nem beszél részletesen, az biztos, hogy nem a kitaposott úton halad. Zhang Ziyi például még Cannes-ban nyilatkozta, hogy a rendező nem igazán avatta be őket a forgatókönyv részleteibe, nem tudott előre készülni a jelenetekre. Sőt, sokszor meglepetésszerű sokkszituációkat teremtett. De valószínűleg ez így is van jól, mert a színésznő szerint azok a jelenetei sikerültek a legjobban, amikor nem játszott, hanem a saját természetes érzelmei jöttek elő.

A Titanic gerincét a tizennyolc keleti mozi tartotta egyben. Természetesen nem volt mindegyik remekmű, de az is beszédes, hogy a kommersz darabok is sokkal erőteljesebbek, mint Hollywoodi társaik. A hongkongi akciómester, Johnnie To Adásunkat megszakítjuk - Breaking News című darabja ugyan felvonultatja a műfaj összes kliséjét, de mégis kiemelkedik a tucatfilmek közül. Csupán azzal, hogy eljátszik a gondolattal: mi lenne, ha egy rendőrségi hajtóvadászatot közvetítene az összes média. A kőkemény akciók mellett így fontos szerephez jut a pszichológiai dráma, amelyben a bűnözők és a rendőrség befolyásolják a közvéleményt a média segítségével.

Idén örülhettek a hazai manga rajongók is. Az animáció-nagymester Mamoru Oshii 1995-ben készült kultuszfilmjének, a Páncélba zárt szellem - Ghost in the Shellnek a folytatása, az Innocence - Ártatlanság is feljutott a Titanic fedélzetére. A Ghost in the Shell filmtörténeti mérföldkő. A filozofikus rajzfilm hatása vitathatatlan, a leggyakrabban említett példa a Mátrix szokott lenni. A japán viszonyokhoz képest rekordköltségvetésből - mintegy húszmillió dollár - és hat éven át készült Ártatlanság erre rátesz még egy lapáttal, valószínűleg ez lesz minden idők legmélyebb gondolkodású, de ezért igen nehezen dekódolható animációs filmje. Mamoru Oshii rendező például azt tanácsolta a japánul nem tudóknak, a film - amelyen nem is mellékesen érezhető Jean-Luc Godard hatása - megnézésénél ne is figyeljék a feliratokat, a képek magukért beszélnek.

Találtunk figyelemre méltó műveket a dokumentumfilmek között is. Soha nem mutatta be még senki ennyire szellemesen, hogy mi is történt a régió egykori szocialista országaiban a rendszerváltást követően, mint a két prágai FAMU-diák, Filip Remunda és Vit Klusak. Cseh álom című munkájuk tipikus újhullámos cseh dokumentumfilm, amelyben maguk az alkotók a szenvedő főszereplők. A két rendező, mint üzletemberek, egy jól ismert reklámügynökségtől megrendel egy reklámkampányt egy kitalált hipermarket, a Cseh Álomhoz. A "nagy meglepetést" ígérő kampányhoz tévé- és rádióhirdetéseket, több száz óriásposztert, valamint 200 000 szórólapot használtak fel, amelyekben a Cseh Álom saját termékcsaládját, weboldalát hirdették. Még egy reklámdalt is felvesznek. A nyitás meghirdetett napján több ezer lelkes vásárló érkezik meg a Letnany negyed játszóterének zöld füvére, ahol végül nincs is hipermarket. Botrány viszont annál nagyobb.

A Titanic egyetlen magyar műve is dokumentumfilm volt: Forgách Péter El perro negro - A fekete kutya. Történetek a spanyol polgárháborúból című műve, amelyben a rendező a tőle ismert módon, korabeli polgári-archív felvételeken keresztül mutatja be az eseményeket. Bár Forgách lapunknak úgy nyilatkozott: nem magyar film a Fekete kutya, külföldi megrendelésre készült. Nem is pályázott vele, mert valamilyen számára érthetetlen módon hét éve nem támogatja őt a Magyar Mozgókép Közalapítvány dokumentumfilmes kuratóriuma. A titanicos vetítés egyébként már csak azért is jelentős dolog, mert egybeesett az európai bemutatóval: a művet az Europen Dokuzone Projekt keretében mintegy száz moziban játszszák Európa szerte.

Amerika felfedezése

A Titanicon jelentős szerepet kapott az amerikai független film is. A fesztivál vendégeként jelen volt Paul Török, a Polish testvérek Northfork című abszurdjának a producere. A magyar származású filmes lapunknak kifejtette, hogy a tengerentúlon sem könnyű az élete az alkotóknak, ha a saját útját akarják járni és nem valamelyik nagy stúdiónak dolgozik. A Nortfork producereként például azt a sajátos helyzetet fájlalja, hogy bár a mozit a két fivérrel közösen hárman készítették, a támogatók a pénz ellenében szintén produceri kreditet kértek, ráadásul ezután mindenbe próbáltak beleszólni. Nem volt sokkal könnyebb dolga a Csontodiglan és A nagy hullarablás című műveket kísérő Frank Mannionnek sem. Utóbbi igaz történeten alapuló vicces road movie, amely a hippi korszakba viszi vissza a nézőt. "A vicces sztori, amelyben Phil Kaufman menedzser ellopja és elhamvasztja Gram Parsons country rock legenda holttestét, nem kellett egy nagy stúdiónak sem, mert egyszerűen nem tudták kicsoda Gram Parsons" - mondja a producer. Pedig még Hugh Jackmant is beszervezték a főszerepre. Az egymillió dollárból készült produkciót főszerepét végül Johnny Knoxwille játszotta el. A szakember következő moziját valószínűleg hazánkban forgatja majd, a fesztivál alatt több terepszemlén is volt.

Tony Leung és Zhang Ziyi a 2046-ban
Tony Leung és Zhang Ziyi a 2046-ban
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.