Avarkeszi- és Németh-interjú a Magyar Szóban

Avarkeszi Dezső  bevándorlási és honosítási kormánymegbízott közölte a pénteki  újvidéki Magyar Szó című napilappal, hogy a magyar állampolgársági  és idegenrendészeti törvény módosítását célzó jogszabálytervezetek  áprilisban az Országgyűlés elé kerülhetnek, és várhatóan januártól  már életbe is léphetnek.

Avarkeszi interjújában leszögezte, hogy az állampolgársági jogszabályok megalkotásakor Magyarországnak nem kell más országok  példáját követnie. A megbízott szerint a határon túli magyar  szervezetek részéről nem volt olyan igény, hogy a visszahonosítás  terjedjen ki a leszármazottakra is, és ne csak azokra vonatkozzék,  akik valaha magyar állampolgárok voltak. Szerinte a magyar szavazók  sem akarták azt, hogy ily módon terjedjen ki a magyar állampolgárság  az összmagyarságra.

Avarkeszi rámutatott, hogy a speciális vízum nem jelenti a  korábbi kishatárforgalmi úti okmány visszaállítását, és sok  félreértés ezzel kapcsolatos. Szerinte az idegenrendészeti törvény  értelmében bevezetendő speciális (nemzeti) vízum területi korlátozás  nélkül érvényes a határon kívüli magyarokra, és célja, hogy a  határon túli magyarok zökkenőmentesen ápolják kulturális  kapcsolataikat az anyaországgal. "A kishatárforgalmi átjárásra  feljogosító speciális vízum az Európai Unió előírásai alapján  készül. A speciális vízum kérdésében tárgyalunk a szomszédos  országokkal, s természetesen ennek alapja nemzetközi szerződés lesz"  - mondta.

A megbízott szerint a tárgyalások során a határon túli  szervezetek kitartottak álláspontjuk mellett, és távlati célként a  kettős állampolgárságot jelölték meg. "Azonban a honosítás és  letelepedés terén tervezett kedvezményekről úgy vélekedtek, hogy a  magyar kormány 15 éves adósságát törleszti a határon kívüliek felé.  Azt is megfogalmazták, hogy ezekkel a kedvezményekkel eljutottunk  egy olyan kerítésig, amelyen az áll: kettős állampolgárság" - mondta  Avarkeszi.

A Magyar Szó pénteken interjút közölt Németh Zsolttal, az  Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnökével is, aki a  Magyarország iraki szerepvállalásával kapcsolatos vitákról  nyilatkozott. Németh szerint a magyar diplomácia szavahihetősége  Brüsszelben és Washingtonban egyaránt meglehetősen  megkérdőjeleződött, és a hitelvesztés miatt a magyar külpolitikának  meg kell határoznia a globális biztonságpolitika alapvető  kérdéseihez való viszonyulását, világos álláspontot kell képviselnie.

"...a magyar diplomáciának elvi álláspont kialakítására van  szüksége, hogy ne az aktuális nemzetközi erőviszonyokhoz való  beteges alkalmazkodás jellemezze" - mondta a fideszes politikus, aki  szerint a jelenlegi magyarországi külpolitika valóságos  "alkalmazkodási reflexnek" nevezhető, amely évtizedes múltra tekint  vissza, mondhatni hagyománya van.

"Részben ezzel magyarázható, hogy ugyanaz a politikai garnitúra,  amely egy más feltételrendszerben eltanulta az alkalmazkodást, ezt a  gyakorlatot próbálja a XXI. században is folytatni. Ez semmiképp sem  szolgálja a magyar nemzeti érdeket" – szögezte le Németh az újvidéki  napilapnak adott interjúban.(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.