Megint egy lakiteleki nyilatkozat

Ismét színre léptek az MDF alapítói és egy új lakiteleki nyilatkozatot tettek közzé, mert úgy vélik: Magyarország helyzete "áldatlan".

A mostani "lakitelki nyilatkozatot" Bíró Zoltán, Csoóri Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Kiss Gy. Csaba és Lezsák Sándor jegyzi, az 1987-es alapítók közül ugyanis Csengey Dénes író, illetve Joó Rudolf volt genfi magyar ENSZ-misszióvezető már elhunyt. Az ország helyzetéről szóló sajtótájékoztatón viszont tegnap a Pilvax Kávéházban a "hetek" közül is csak hárman - Für Lajos, Bíró Zoltán (az MDF volt elnökei), valamint Kis Gy. Csaba - jelentek meg.

- A 2006-os választásokon nem a pártok, hanem a nemzet sorsa dőlhet el. Hódítsuk vissza Magyarországot! - erre szólítanak föl a volt MDF-es politikusok, akik azt sem zárták ki, hogy egy-egy nemzeti ügy (népesedés, oktatásügy, egészségügy, kistelepülések, mezőgazdaság) érdekében demonstrációkat szerveznek más civil szervezetekkel. Für Lajos lapunknak azt mondta, nem keresik a kapcsolatot az Orbán Viktor által kezdeményezett Nemzeti Konzultációs Testülettel, annak ugyanis "pártkötődése van".

A nyilatkozat szerint egyszer s mindenkorra meg kell törni a tegnapi diktatúra uraiból lett nagytőkések hatalmát, s a magyarnak nevezett kormány nem képviseli a nemzet érdekeit. Für Lajos arról beszélt, hogy a decemberi népszavazás kudarca megmutatta: egy megcsonkított ország lélekállapotában súlyos bajok vannak, és pusztító tendenciák érvényesülnek. (A nyilatkozat szerint "a miniszterelnök és köre a tavaly decemberi népszavazás előtt hazug és félelemkeltő kampányt folytatott a nemzet legalább jelképes újraegyesítése ellen.) A nemzeti oldalon pedig erős a szétforgácsoltság - hangzott el. Felvetésünkre, hogy az első lakiteleki nyilatkozat idején pártállami diktatúra volt Magyarországon, s hogyan hasonlítható ez össze a mai helyzettel, Bíró Zoltán úgy válaszolt: a nemzeti függetlenség és a demokrácia ügye az elmúlt időszakban szinte semmivé lett. "Nincs katonai megszállás, de nincs nemzeti függetlenség sem, és a globalizmus jegyében a gazdasági és pénzügyi eszközöket egyre koncentráltabban működtető hatalom uralja a világon a gazdaságot és a sajtót, s e kettőn keresztül a politikát". Ezeket az erőket nehezebb ma kiismerni - tette hozzá.

Az MDF alapítói a mai demokrata fórumról úgy vélekednek: az általuk alapított párt jelenlegi vezetői már csak bitorolják az MDF nevet, politikájuknak és magatartásuknak semmi köze sincs Lakitelek szelleméhez. Bíró Zoltán és Kiss Gy. Csaba szerint Lezsák Sándor és helyi szervezetek kizárásával a párt erkölcsi értelemben leírta magát a politikában. Azért is aggasztó az MDF helyzete, mert rontja a mostani kormánykoalíció leváltásának az esélyeit.

A Dávid Ibolya által vezetett MDF holnap tartja országos gyűlését, amelyen a demokrata fórum egyesül a pártból kilenc éve kivált MDNP-vel.

Bíró Zoltán, Für Lajos és Kiss Gy. Csaba
Bíró Zoltán, Für Lajos és Kiss Gy. Csaba
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.